Amorphis – Skyforger (2009)
Ismét új Amorphis albumot tarthatunk a kezünkben. A death metal debüt, majd egyre dallamosabb irányba eltolódott folytatások, a kifulladás, majd Pasi Koskinen vokalista távozása után a három évvel ezelőtti Eclipse albummal új énekest, és egyben új...
K3 – Garden Of Death (2009, Record Express)
Annak ellenére, hogy a K3 új lemeze már megjelent egy ideje (nyár végén), még csak most sikerült megismerkednem az anyaggal. Nos, ki kell hogy jelentsem: barátságom a zenekar muzsikájával tovább folytatódik, sőt most jelentősen megerősödött ez a kapcsolat! Csak azt sajnálom, hogy lemaradtam a lemezbemutató koncertjükről, amit nagyon korrekt módon ingyen meg lehetett tekinteni! Kállai Jánosék keményen dolgoznak már évek óta, és úgy látszik ez kezd megtérülni. Folyamatosan...
A Szürke 11 árnyalata-Nightwish-Endless Forms Most Beautiful
Európa szerte március 27-én jelent meg a Nightwish legújabb nagylemeze, Endless Forms Most Beautiful címmel, ahol már az Anette kiválása után érkező Floor Jansen énekel, illetve Troy Donokley (fúvós hangszerek) is a csapat teljes jogú tagja. Azt is meg kell jegyezni, hogy Jukka dobos betegsége miatt ezt az albumot Kai Hahto (Wintersun) dobolta fel. Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy az albumkritika-írás sosem hálás feladat. Nem lehet mindig pozitív...
Dan Reed Network – Fight Another Day (2016)
Mostanában a jeles szakírók a svéd Amarathe zenéjére ráakasztották a pop metal jelzőt. Még ha van is benne igazság, akkor mit kezdjünk a Dan Reed Network muzsikájával? Mert, hogy ebben egy fikarcnyi metal sincs, az hótszentség, de még a rock jellemzőit is nagyítóval kell keresnünk náluk. Még az a szerencse, hogy sok helyen, ha már gitár és dob szerepel egy dalban, akkor bátorkodnak azonnal „Rock’-nak nevezni a produkciót, így...
Oaken – King Beast (2016)
Újabb gyöngyszem, a hazai underground legmélyebb bugyraiból, a budapesti Oaken személyében. Magukat az urak, kísérletezős hardcore-ként definiálják, ez teljes mértékben igaz is. Épp úgy meg fér a zenéjükben a a doom-os, sludge-os hömpölygés mint a hardcore-os/crust-os agresszorkodás, vagy éppen a post-metal-os elszállás. Nekem hangzásilag és szövegvilágilag is a Fall Of Efrafa és a Downfall Of Gaia munkássága ugrott be. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom azt mondanám ,hogy súlyos és...
Holy Moses – Disorder Of The Order (2002)
Valahogy az Aachenből származó Holy Moses sosem tartozott Németország élcsapatai közé. A Ramon Brüssler basszeros és osztálytársai által életre hívott banda thrash metalban utazik, amitől még sikeresek is lehettek volna, hisz tudjuk, hogy a Sodom/Kreator/Destruction triumvirátus például megalakulásuk óta töretlen sikereket ér el. Pedig ha azt vesszük, Ramon fejéből előbb pattant ki a zenekarosdi, mint a már említett bandák esetében, hiszen a Holy Moses 1980-ban már javában demózgatott. Fölösleges...
KlasszikuShock: WASP-The Crimson Idol (1992)
Számtalan példát ismerünk a rockzene történelmében olyan zenészekre, akik emberileg ugyan hagytak kívánnivalót maguk után, de zeneszerzőként a legnagyobbakat is megszégyenítő kvalitásokkal rendelkezetek. Hogy melyik érték a fontosabb, hogy kompenzálhatja a személyiségi negatívumokat, a művészként elért eredmények sora, ezt döntsétek el Ti. Most egy olyan együttessel, és annak albumával fogunk foglalkozni, amelyik pont egy ilyen ember szerzeménye, Blackie Lawless-é. W.A.S.P.-The Crimson Idol. Az album, a...
KlasszikuShock: Metal Church – Blessing In Disguise (1989)
Írásom előtt átnéztem, hogy eddig milyen zenekarok lemezeivel foglalkoztunk a KlasszikuShock rovatban. A tradicionális, vérbeli heavy metaltól kezdve az ős glam rock-on keresztül a gothic muzsikáig több műfajjal foglalkoztunk. A lemezekről írt cikkeink fürkészése során azonban volt némi hiányérzetem. Nem találtam klasszikus US power metal korongokat. Jó, persze lehetne még sorolni, hogy milyen zenei műfajt felejtettünk eddig ki, van belőlük bőven, de hétről hétre igyekszünk majd ezt pótolni. Mi...
Machine Head – Supercharger (2001, Roadrunner)
A The Burning Red album (kritika: The Burning Red 1999, Roadrunner ) után két évvel egy újabb furcsa (értsd: a thrashes gyökereket megtagadó, a rap-metalos irányba tovább mozduló) lemez került ki az oaklandi Machine Head műhelyéből. Az ősfanok számára már az előző korong is túl dallamos volt, sok rapes hatással, amire az új albumon még csak rádobtak Flynnék. Viszont nem tudom csak ennyivel elintézni ezt a lemezt, és bevallom, ennek...

















