Az Abaházi RT nyit a Mötley Crüe & Def...
A Mötley Crüe & Def Leppard csapata az európai turnén mindenhol helyi zenekarok közül választja ki a bemelegítő produkciót. És most már hivatalos, a budapesti koncerten május 29-én az Abaházi.RT indítja majd az estét az MVM Dome-ban!
A 2021-ben alakult zenekar rockmuzsikájával üde színfoltnak számít a hazai porondon. Saját dalok, igazi rockklasszikusok, avagy a legnagyobb Sing Sing slágerek, a banda által játszott paletta széles, bárki megtalálja a kedvére valót.
Érdemes tehát...
10 nap múlva érkezik a Bring Me The Horizon
Már nem kell sokat várni és az egyik legíresebb metalcore csapat ismét Budapestre látogat. A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd, akikre így már alig több, mint...
A tavalyi döntősöké a főszerep pénteken az Analog Music...
Hamarosan harmadik alkalommal is elstartol a Kill Monday Management és az Analog Music Hall közös tehetségkutatója, amiről idén is hozunk majd nektek infókat, részleteket.
Előtte azonban a tavalyi győztes és a többi döntős újrázik egyet azon a deszkán ahol tavaly már többször is bizonyítottak. Pénteken az Acid Empire, a Nular, a Plebs és a Devoid lép ismét fel együtt Újbudán, immáron tét nélkül, csak arra koncentrálva, hogy egy őrületes hangulatú...
Budapestre jön a Stratovarius és a Sonata Arctica
23 éve után turnézik együtt a két legendás finn zenekar. a Stratovarius és a Sonata Arctica Európát átszelő hadjáratuk pedig a Barba Negra Red színpadát is eléri majd november első napján. Jegyek máris kaphatóak a Rock1 rendszerében.Esemény: https://fb.me/e/16SDyXtTf
A CONCERTO Music bemutatja: "Nordic Power Metal Titans"
STRATOVARIUS & SONATA ARCTICA
+ Induction
2023. November 1. 19h, Barba Negra Red Stage
Jegyek / Tickets
8900 Ft ▲ Early Bird - limitált (!)
10900 Ft ▲ Elővételben
12900 Ft...
Az Architects legújabb albumával érkezik a Budapest Parkba.
Az Architects az egyik legismertebb brit metalcore csapat, akik minden egyes albumukkal képesek meglepni rajongóikat. Csakúgy, mint legutóbbi 'The Classic Symptoms Of A Broken Spirit' című lemezükkel is tették, amellyel nem fértek lesöpörni mindent, amit az emberek eddig a bandáról hittek és olyan fontos témákat dolgoztak fel, mint a mentális egészség és a démonaikkal való küzdelem. A zenekart legutoljára 2019-ben hallhattuk a Budapest Parkban, augusztus 2-án pedig új lemezükkel...
Alig két hét és Budapesten a Motley Crüe és...
Ki gondolta volna anno, hogy látjuk még Nikki Sixx-éket zenélni? A véglegesnek mondott feloszlás nem is lett annyira végleges, és noha Mick Mars nyugdíjba vonult, vagy épp nyugdíjba vonultatták, de John 5-al kiegészülve május 29-én Budapestre ér a Motley Crüe világkörüli turnéja, a Def Leppard társaságában.
A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a világ ikonikus, leghíresebb rocklegendái, a Mötley Crüe és...
Fesztivál segíti a bajba jutott Trafo Clubot
Szigetelő Fesztivál néven jótékonysági koncert lesz május 28-án a gödöllői Trafo Clubban. A nap folyamán 11 magyar hardcore/punk zenekar fog fellépni, hogy a teljes bevétellel segítsék a bajba jutott szórakozóhelyet. A befolyó összegből a hely tetőszigetelését fogják megcsinálni.
A gödöllői Trafo Club még április közepén fordult segítségkéréssel a vendégeihez, mondván: a működésük ellehetetlenült. A nyílt levélből kiderült, hogy a covid alatti időszakban a megtakarításuk elfogyott, a rezsiár növekedésével pedig egy...
Súlyos brit zenekarokat hoz Budapestre a Gojira
Örömhír a rajongóknak: kevesebb mint egy évvel előző fellépése után tér vissza Budapestre a Gojira. A francia extrém metal csapat koncertje mindig igazi élményt kínál, amit június 12-én két különleges vendég: a Conjurer és az Urne produkciója tesz majd teljessé.
Ezúttal szerencsére nem kell 5 évet várni a Duplantier testvérekre Budapesten: június 12-én ismét Budapesten játszik a Gojira. A Barba Negra tágas új helyszínén, a Red Stage-en a Fortitude lemez...
Megjelent a Tiansen második nagylemeze – Jövőhetén lemezbemutató
EMERALD címmel megjelent a Tiansen második nagylemeze, mely már végighallgatható minden fontos zenei megosztón. Az album megjelenéshez pedig egy lemezbemutató is társul majd. Május 13-án szombaton az Instatban lép fel a csapat, ahova a Phrenia és a Mink kíséri el őket.A lemezbemutató hivatalos eseménye IDE KATTINTVA érhető el.
Az albumhoz kapcsolódóan már két klipes nóta is készült, amit itt rögtön meg is nézhettek:
Tiansen Social:
• FACEBOOK:
• INSTAGRAM:
• SPOTIFY:
• YOUTUBE:
Gus G, Batio, Robertson és Martongelli: közös turnén érkezik...
Fantasztikus zenés estet kínál az a négy gitáros, akik a világ legjobb rockzenészei között vannak, és most közösen indulnak turnéra, hogy Electric Guitarlands címmel egy kétórás műsorral nyűgözzék le a hallgatóságot. Michael Angelo Batio, Gus G, Rowan Robertson és Andy Martongelli budapesti fellépésére május 3-án kerül sor az Analog Music Hallban.
A négyes tagja a Chicagóból indult Michael Angelo Batio, aki szólókarrierje mellett a Nitro zenekar szólógitárosaként vált ismertté, jelenleg...