Lemezkritikák

Nagyon ritka, hogy egy zenekarnak, rögtön az első albumával sikerül megfognia a közönséget, az meg pláne, hogy az albumon található dalok egytől egyik kiválóak. Most erről a kivételes helyzetről szeretnék beszámolni nektek. 2009 Májusában három velencei srác, három testvér (a képen: Marci, Gergő, Bence) hosszú és kemény munka árán elkészítette első lemezét Ledőlnek a Falak címmel, a rajta fellelhető dalok változatossága és hangulata a magyar...

Először Nagy Feró Garázs című műsorában hallottam a Moby Dicket, a Keresztes vitéz című szerzeményükkel. Ez valamikor 1989-ben volt, pedig a banda akkor már csaknem tíz éve létezett. Thrash-mániám egyik elindítója pedig az 1990-ben napvilágot látott Ugass kutya! című Moby Dick album volt. A csapat második nagylemeze, a Kegyetlen évek eredetileg 1991-ben jelent meg, és ugyan volt egy reprintje az Ez volt a XX. század sorozatban, az egyrészről meglehetősen...

A svéd zenei irányzatok mindig is elütöttek a többi skandináv országokra jellemző stílustól. Míg mondjuk a finn bandák többségére a melankólia (egyik kivétel a legendás Hanoi Rocks), a norvég zenekarok tucatjaira pedig a sötét atmoszférikus black metal vagy a vikingek korszakát megidéző muzsikák a jellemzőek, addig a svéd csapatok zöme az életvidám hard rock vagy akár a Los Angeles-i hajbandákat megszégyenítő slease/glam muzsikára esküszik (Vains Of Jenna, Crazy Lixx,...

2013 utolsó KlasszikuShock írása következik most. Sokat gondolkodtam, hogy ha már az évet elbúcsúztatjuk, akkor a rovatba is valami igazán méltó albumnak kell szerepelnie. Olyan amire minden rockzenét szerető ember felkapja a fejét, amire mindenki elismerően bólogat. Aztán az jutott eszembe, hogy valami igazi kuriózum kellene amit méltatlanul kevesen ismernek, pedig többre lennének hivatottak. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, legyen az utóbbi. Mégis jobb egy olyan együttesről olvasni, akiket...

Tisztelt Röffer Társadalom! Fogadjátok szeretettel új kritikámat, melyet egy zseniális amerikai progresszív bandáról írok nektek! Ez a banda nem más, mint a Shadow Gallery!Ha jól sejtem, nektek ez a név nem mondd semmit, pedig nem akárkikről van szó. A Shadow Gallery napjaink, illetve az elmúlt évtized egyik legjobb progresszív rock/metal zenekara. Furcsa egy banda ez, mert még sosem mutatták be koncerten mit tudnak, a lemezeket „zsigerből”, szinte könnyedén, „csak úgy” készítik...

Michael Monroe számomra a nyolcvanas évek egyik “mi lett volna ha” története. Mi lett volna, ha Vince Neil és Razzle nem indul el aznap este autóval még egy karton whiskey-ért? Mi lett volna, ha a Hanoi Rocks klasszikusnak nevezett felállása még éveken keresztül albumokat tudott volna kiadni? Valószínűleg minden idők egyik (ha nem a) legsikeresebb finn zenekara lehettek volna. A dolog legszebb része talán az, hogy Michael nem ragadt...

Biztos vagyok abban, hogy nincs olyan fémszívű ember, akit nem érintett meg a Helloween muzsikája. De, hogy legalább egy lemezüket végighallgatta az eddigi 16-ból (ha jól számoltam a sorlemezeket), az hétszentség. Legyen az a germánok Hansen-es, Kiske-és, netán Deris-es időszaka. Mert valljuk, meg, a zenekarok pályafutását hajlamosak vagyunk az aktuális frontemberek kilétével azonosítani. Még akkor is, ha a Helloween fő arculatát a Markus Grosskopf/ Michael Weikath szerzőpáros határozza meg....

Ha nem cseng ismerősen Vörös András neve, akkor kénytelen leszel autodidakta módon felzárkózni, mert ha most megkísérelném tömören összefoglalni az elmúlt 20 évet, akkor hosszabb lesz a bevezető, mint a lemezkritika. Nem is nagyon akarom az elődzenekar, Superbutt históriáját sem feszegetni, mert ez itt egy új történet, így is tessék közelíteni az Ørdøg első fejezetéhez, ami a Tíz Fekete Dal címet viseli. (Csak nem egy kis tiszteletadás Agatha Christie felé…?) ...

Aki ismer kicsit is, tudja rólam, hogy imádom a melodikus death metalt, főleg, ha van benne jóféle dallamos ének, gitárharmóniák, és emlékezetes riffek. Így aztán, ha nem is számolatlanul, de tömegével szerzem be az ilyesféle lemezeket, és nemritkán a myspace-t is feltúrom, hátha találok egy reménységet a műfajban. Jelentem, találtam! Egy olasz csapat, mely a Myspace térhódításának köszönhetően szerzett valamelyes nevet magának, és szerzőiben hozta ki debütáló lemezét:...

Őszintén megmondom, a Kreatortól ez az első album, amit hallottam. Ugyan thrashernek tartom magam, de a germán thrash eddig valahogy kimaradt az életemből, inkább az amerikai bandákat részesítettem előnyben, azon belül is a Bay Area-vonalat, meg a Metallicát, Megadeth-t, satöbbi. Azonban, azt hiszem, sürgősen pótolni fogom a lemaradást, ugyanis nagy valószínűséggel a Kreator az év thrashlemezét adta ki, mindenkinek fel kell kötnie azt a bizonyost, ha meg akarja szorongatni...