Annak ellenére, hogy a K3 új lemeze már megjelent egy ideje (nyár végén), még csak most sikerült megismerkednem az anyaggal. Nos, ki kell hogy jelentsem: barátságom a zenekar muzsikájával tovább folytatódik, sőt most jelentősen megerősödött ez a kapcsolat! Csak azt sajnálom, hogy lemaradtam a lemezbemutató koncertjükről, amit nagyon korrekt módon ingyen meg lehetett tekinteni!

Kállai Jánosék keményen dolgoznak már évek óta, és úgy látszik ez kezd megtérülni. Folyamatosan kapják a koncert meghívásokat, gyakran játszanak nagynevű bandák előtt (Paul Gilbert, Living Colour, Tony MacAlpine, stb.), és egyre több pozitív hangvételű lemezkritika jelenik meg külföldön is. Remélem további szép sikereket fognak elérni!

Na de foglalkozzunk a Garden Of Death-el! Mind zeneileg, mind külcsínben sikerült igényeset alkotni. A dalok nem kaptak címet, csak egyszerűen római számokkal jelölték őket (összesen 8db szerzemény 45 percben). A zenészekre is ugyanúgy igaz ez az egyszerűség, abszolút alázattal teszik a dolgukat.

Mindegyik track egy külön világot takar, minél többet hallgatom, annál inkább magaménak érzem ezt az univerzumot. Nagyon tetszik, hogy sokféle stílusból merítettek. Itt bizony kérem van kökemény thrash, laza blues, finom jazz, és agyas progresszív rock. Iszonyatosan magával tudja ragadni az embert ez a kavalkád!
Személyes kedvenceim a III, V, VI, és aVIII. A többi szám is erős, de amit a srácok ezekben művelnek… Az album befejezése is igen izgalmasra sikerült.
Akkor említsünk pár szót a zenészekről is.

k3band

Szuna Péter basszusgitár játéka egyszerűen tökéletes: magabiztosan hozza a hangszerétől elvárható alapokat, emellett még csodálatos szólókkal is megörvendeztet bennünket.
Nagygyörgy Gábor dobos úgy érzem lubickol ebben a zenei világban. Játéka abszolút illeszkedik a muzsikához, és néha olyan hihetetlen témákat hoz, hogy elhinném ha azt mondanák ebben a számban Portnoy üti a bőröket!
Szándékosan hagytam a sor végére Kállai Jánost. Egyrészt ő a zenekar alapítója, agya. Másrészt azért, mert úgy érzem ahogy telik az idő, egyre jobb és jobb lesz. Már nem is tudok arra gondolni a szólói alatt, hogy ez olyan mintha Satriani, vagy Steve Vai játszana. Jánosnak sikerült függetlenítenie magát példaképeitől, és mindezt úgy tette, hogy hasonlóan magas szinten játszik hangszerén mint az említett nagyságok!
Összességében a zenekarról, és a lemezről: Annyira ötletes, letisztult, és komplett egész, hogy nem lehet belekötni. Már az előző korongjukat (Under A Spell) is nagyon kedveltem, de ezzel egy magasabb szintre sikerült jutniuk. Felvetődhet a kérdés: hova lehet még fejlődni?
Csak így tovább! Ott a 10 pont.