Szoktatok úgy lemezt vásárolni, hogy egy kritika inspiráljon arra, hogy kinyissátok a pénztárcát? Bevallom, a régmúltban velem ez többször előfordult. Kisiskolásként csupán az akkoriban debütált Metal Hammer Hungaricamagazint lapozgatva ismerhettünk meg zenekarokat. Abban az időben is elvétve sugárzott metalt a rádió (üde színfolt volt a Heavy Metal kedvelőinek című műsor), zenei tévécsatornák még nem léteztek, internetről meg még csak nem is álmodhattunk. Sőt, a CD lemez is újnak, ezáltal megfizethetetlennek számított. Naná, hogy az ügyes (és persze szegény rocker) abban az időben is megtalálta a „kiskaput” és a minimális zsebpénzéből kedvenc lemezboltjában bakelitről másoltatta át az aktuális nagylemezeket. Az imént említett magazin második lapszámának Hangpróbáját a kaliforniai Leatherwolf zenekar Street Ready című albuma nyerte meg. A szerkesztők szavazatai által a korong mára már olyan klasszikus albumokat előzött meg, mint a W.A.S.P. The Headless Children lemeze, vagy a német Kreator Extreme Aggression legendása. Csodálkoztok, hogy ezután sóvárogva vártam a megszerzését?
Az Elektromos Krokodil hanglemezbolt tulaja szerintem már a háta közepére kívánt, amikor meglátott az ajtóban, annyiszor kérdeztem, hogy áttudja-e másolni a Leatherwolf második nagylemezét. Hozzáteszem, hogy csak hivatalosan második, ugyanis az 1987-es debütáló lemez 
előtt már 1985-ben is kiadtak egy kilenc dalt tartalmazó korongot, azonban az akkori tudásszintjük és az igen sovány anyagi háttér miatt nem szól valami fényesen, így abban maradtak, hogy az csupán EP-nek van elkönyvelve. Ám legyen. A Street Ready korongot azonban csak évekkel később, CD-n sikerült beszereznem. Megmondom őszintén, nem dobtam magam hanyatt tőle. Leszögezem, ez nem az öt bőrbe és farmerbe bújtatott farkaskoma zenei tudása miatt van, hiszen kiválóan értenek a zenéléshez. Például, ők tripla-gitáros felállásban évtizedekkel megelőzték a legendás Iron Maident. És nálam pont ez a probléma. Akkoriban ugyanis Los Angeles a glam fellegvára volt, a Leatherwolf azonban olyan európai bandák muzsikáján köszörülte 
a körmét, mint a Judas Priest, a Saxon vagy az imént említett Maiden. Félreértés ne essék, semmi bajom a felsorolt csapatokkal, csupán én valamivel „puhányabb” zenét vártam tőlük. Ehelyett azonban arcomba vágott a néhol poweres erővel zúduló európai heavy metal. Félretéve a csalódottságomat, az tény, hogy a Leatherwolf bár nem újította meg a stílust, de ezzel a lemezen olyan muzsikát csináltak, ami mai mércével is megállja a helyét. Michael Olivieriénekes/gitáros hangja leginkább az erőteljes, már-már agresszív szövegeknél érvényesül leginkább. Carey 
Howe és Geoff Gayer gitárosok szépen pengetnek, dallamaik alapján pedig van rá egy százasom, hogy Dokken lemezeken nőttek fel (kísértetiesen hasonlítanak a szólóik egy bizonyos George Lynchmelódiáira). Persze a lemez hangzása is igen kiváló, de hát Michael Wagenerproducer még sosem nyúlt mellé. És miért nem futottak be igazán? Egyértelműen az akkori lemezkiadójuk, az Island a ludas ebben. Hozzájuk tartozott az Anthrax is és inkább Belladonnaékba öltek több pénzt. Így a Leatherwolf lecsúszott Alice Cooper európai turnéjáról (a Chrome Molly kísérte el a horrormusic nagy mesterét), és a Magnum előtt sem tudtak fellépni (itt pedig a Kingdom Come mutathatta meg tudását).
Így aztán hiába számít jó lemeznek a Street Ready, a zenekar szép lassan beleállt a földbe. A 2000-es évek elején aztán a német Wacken fesztiválkedvéért újra összeálltak és megjelent egy koncertlemezük. Majd később jöttek a szokásos személyi ellentétek, aminek hatására Olivieri otthagyta a bandát. A 2006-os World Asylum lemezükön már Wade Black énekel. Szerencsére azonban hamar rájöttek, hogy Olivieri karakán hangja jobban passzol a csapathoz, így New World Asylum címmel egy évvel később vele is felénekeltették a nagylemezt. Egy szó mint száz, aki szereti a poweres európai ízű heavy metalt, az ennyi év távlatából sem csalódhat a Street Ready-ben. Én viszont megmaradok a „nyálka-Amálkás” glam muzsika mellett.
Pontszám: 6/10
Az együttes tagjai:
Michael Olivieri – ének, gitár
Geoff Gayer – gitár
Carey Howe – gitár
Paul Carman – basszusgitár
Dean Roberts – dob
A lemezen hallható dalok listája:
01. Wicked Ways
02. Street Ready
03. Hideaway
04. Take A Chance
05. Black Knight
06. Thunder
07. The Way I Feel
08. Too Much
09. Lonely Road
10. Spirits In The Wind
