Echoes Of Eternity – As Shadows Burn (2009, Nuclear...
Amikor 2005 végén a Nightwish kirúgta Tarja Turunent, a csapat kiadója, a Nuclear Blast igencsak megrettent. Elvégre a 2004-es Once albumot turnéztató csapat az istálló legismertebb csajos bandájának számított, és ekkor még nem lehetett tudni, lesz-e folytatás. Sürgősen cserelednie kellett hát a Blastnak, és nem is tétlenkedtek; sorban szerződtették az énekesnős csapatokat más kiadóktól, így került hozzájuk például a Sirenia a Napalmtól, valamint ekkor tettek szert az After...
James LaBrie – Static Impulse 2010
Kevin James Labrie egy kanadai énekes, aki a kamaszkori zenei szárnypróbálgatások után a Winter Rose csapattal adott ki egy albumot, majd hirtelen a karrierje hajnalán lévő progresszív Dream Theater-ben találta magát, akik a második lemezükre készülődtek éppen. Hihetetlen, de Labrie jövőre ünnepli 20. évfordulóját, hogy a Mike Portnoy alapította zenekarral együtt zenél. Ma már szinte mindenki a DT múltjáról ismeri őt, a Winter Rose albumon mutatott szereplés a homály...
Opeth-A Hetvenes évek öröksége.
Ha valaki azt mondja nekem még az új album megjelenése előtt, hogy ez inkább fog hasonlítani egy klasszikus Jethro Tull albumra, mint sem Opethre, hát valószínű kiröhögtem volna az illetőt.Félreértés ne essék, én szeretem a Jethro-t is, de az Opeth az Opeth,akiktől azt várja el az ember, hogy ott folytassák, ahol 2008-ban abbahagyták,a kőkemény progresszív-death metálnál. "Örökség" címmel megjelent albumuk, inkább egy letűnt kor hagyatéka, mint sem a zenekar...
Deströyer 666 – Defiance (2009, Season Of Mist)
Hét évet kellett várni az ausztrál Deströyer 666 új lemezére, az előd ugyanis 2002-ben jött ki. A közbülső idő alatt kiadtak ugyan két EP-t (a legutolsót 2003-ban...), de bátran mondhatom, hogy egy hatéves szünetet követően tértek vissza ezzel a lemezzel. A black/thrash-fogat új albuma idén júniusban aztán megérkezett, és azt kell mondjam, megérte a várakozást. Nézzük picit átfogóbban, mit kínálnak nekünk a kengurus legények. Mint azt...
Midas Touch – Presage Of Disaster (1989)
A Midas Touch muzsikusai Svédországban látták meg a napot. Ez még magában nem foglal akkora figyelmet, az viszont már felettébb furcsa, hogy a zenészek a thrash metal mellett tették le voksukat, annak is a technikásabb formájánál. Mondjuk germán vonalon a Mekong Delta, Deathrow, Destruction, Vendetta-féle irányt lehetne becélozni, ha jellemezni szeretnénk őket. Persze azért a Metallica sem hiányozhat, mint ahogy a ’80-as évek végén egyetlen thrash banda sem titkolta,...
5 Billion Dead – 5 Billion Dead EP (2004)
A 5 Billion Dead még 2002-ben kezdte meg a ténykedését Orlandóban. A floridai csapat lehengerlő, erőteljes koncertjeivel hamar belopta magát az orlandói underground szívébe. A zenekar agya, Matt "Darkness" Wagner már sokat megélt a black/death vonalon mozgó, szintén floridai Equinox-ban, hiszen 1994-től ott pengette a négyhúrost. Újdonsült társainak (Strain – ének, Chris B. – dob, Alex Vieira – gitár) felvázolta, hogy az rendben van, hogy a bulik által egyre...
Mark Sweeney – All In 2010
Ki lehet ez a fickó? Őszintén megmondom nem ugrott be elsőre, hogy a svájci Crystal Ball énekeséről van szó. A tengerentúlon bizonyára sokkal előbb emlegetik a hasonló nevű baseball játékost, de Svájcban és talán az öreg kontinensen is, mindenképpen Mark Sweeney neve a Crystal Ball-al egyenlő. Három lemezt készített Mark a zenekarral, több mint 500 koncertet adott és olyan nevek előtt játszott, mint a PRETTY MAIDS, DOKKEN, DORO, U.D.O.,...
Jack Starr’s Burning Starr – Land Of The Dead...
Jack Starr az első két Virgin Steele album sikere után úgy gondolta, hogy meg tud állni a lábán egy zenei zsarnok szipolya nélkül is – DeFeis nem éppen a kooperációs tulajdonságairól híres – , és otthagyva a bandát szólókarrierbe kezdett, szépen el is tűnve a süllyesztőben, ahol esetleg néhány ezer ősfan tudta csak, hogy hol szólóban, hol kvázi szólóban, többé kevésbé a jelen felállásban, de alkot még a mester....
Line Of Fire – Momentum 2010
„Több mint 20 éve játszunk különböző zenekarokban, ez idő alatt mind a hazai (US) és a nemzetközi sikerekből egyaránt részesedhettünk. 2003-ban alapítottuk a csapatot, olyan elhatározással, hogy dallamos Hard Rock zenét játszunk, olyasmit, mint a Journey, Def Leppard, Boston vagy a TNT. Különböző hangszínű, erős vokálokat, fogós dallamokat és tömény gitárokat akartunk a zenénkbe belegyömöszölni. Olyan zenét akartunk játszani, amit mi magunk is szívesen megvettünk volna, ha más...
Fezen 2. nap: gitár exhibicionizmus, és elektro-party
Ahogy telnek a napok, úgy válik egyre elviselhetetlenebbé a forróság a Fezen fesztiválon. A bulizók nagy része a közeli Velencei-tóban lógatja a lábát és próbál erőt meríteni az estére. Arra az estére, amit nagyon sokan a legjobban vártunk hisz a Fear Factory fellépése nagyon hiánypótló a hazai koncertéletben. Egy húszéves legendáról beszélünk, akik egyedi stílusukkal rengeteg későbbi zenekar irányvonalát határozták meg. Mondhatjuk úgy is, hogy a modern metál úttörőiről...


















