Ki lehet ez a fickó? Őszintén megmondom nem ugrott be elsőre, hogy a svájci Crystal Ball énekeséről van szó. A tengerentúlon bizonyára sokkal előbb emlegetik a hasonló nevű baseball játékost, de Svájcban és talán az öreg kontinensen is, mindenképpen Mark Sweeney neve a Crystal Ball-al egyenlő. Három lemezt készített Mark a zenekarral, több mint 500 koncertet adott és olyan nevek előtt játszott, mint a PRETTY MAIDS, DOKKEN, DORO, U.D.O., AXXIS, KROKUS, GOTTHARD, THUNDERSTONE. Mark nem csupán énekesként ismert a rock szakmában, hiszen produceri karrierje is hamar elkezdődött, pláne miután az ex-KISS-es Bruce Kulick segítő jobbját megtalálta egy közös turné keretén belül. 2007-ben az AFM kiadóhoz szerződött a Crystal Ball és a szakmai is rendkívül jó kritikával fogadta a Secrets című lemezt. Ebben az évben elkészítette a rocker az első szólóalbumát Slow Food címmel, mellyel meglepő módon az érzelmeket és soft pop-rock világot hozta előtérbe a vad rockerséggel szemben. Ezt a lemezt sem a rajongók, sem a kritika nem értette és nem is fogadta kellően pozitívan.

Mark úgy gondolta, hogy talán megmarad a szólókarriernél, mert a Crystal Ball-al készített nagysikerű 2007-es albumot azóta sem követte folytatás, ellenben szólókarrierjét tekintve most mindent egy lapra tesz fel (All In).

Aki 12 EUR-t megkockáztat ezért az albumért, az a következőkre számíthat ebben a pókerjátszmában:

Mark Sweeney nem bízta a véletlenre a dolgot és annak ellenére, hogy ő is próbálkozott a producerséggel korábban, ehhez a játszmához olyan „kibicek” álltak mögötte, mint Michael Schenker, Udo Lindenberg és Doro Pesch. Nagy nevek, azonban a zene, amit a 12 dal alatt hallhatunk, teljesen mást mutat. Mark tovább viszi a Slow Food-on elkezdett modern soft pop-rock stílust, alaposan csöpögős nyáltengerben úsztatva a korábban megszerzett csipkés tini lány alsókat. Leginkább egy jobb kaliberű Megasztáros/X Faktoros fellépőre emlékeztet engem, aki kiáll egy száll gitárral a közönség elé, és megpróbálja meghódítani a világot. Érthetetlen számomra ez a hozzáállás, hiszen a Crystal Ball igen jó irányban haladt és a korai időszakban rásütött feldolgozás csapat bélyeget 2007-re szinte teljesen sikerült már magukról levakarni. Mark talán úgy gondolta, hogy mint sok más banda motorja, ő egyedül is képes lesz megállni a helyét a rock óceán nagy hullámai között. Fura mindenképpen az, hogy az első negatív reakciók után újra megpróbálja ezt a játszmát, amikor az első kihajózás alkalmával ripityára tört a tutaj. Gyanítom, hogy Mark ezt a pókerjátszmát is el fogja veszíteni és csak abban reménykedem, hogy marad még valami a tarsolyban, amiből majd erőt meríthet a következő Crystal Ball albumra.

A legrockosabb nótát a Still Alive hozza, de ez is inkább Bryan Adams rosszabb pillanatait idézi fel nekem. Bruce Kulick vendégszereplése a Too Late nótában üdítőleg hat, legalábbis az a szóló, amit odateker Mark vokálja mellé, és ha már az üdítőknél tartunk, akkor a Coca-Cola reklámból ismert Robin Beck amerikai énekesnővel is lenyom egy duettet a Moments-ben. Még egy duett előkerül a lemezen, amit egy bizonyos Pearl -el ad elő Mark, a probléma ezzel pedig az, hogy a német hölgy lemossa Mark-ot óriási hangjával ebben a balladában. Egyedül a lemezt lezáró Demons emlékeztet a Crystal Ball-os időkre, ahol Stefan Kaufmann (UDO) és Jörg „Ki játszik több zenekarban, én vagy Terrana?” Michael vendégszereplése okoz újra kellemes meglepetést. Olyan érzésem van, mintha azt mondanák Mark-nak: „Hey, öcsi ezt kellene játszanod, térjél már észhez!”

Ez a lemez csak nagyon vérmes AOR rajongóknak ajánlott, illetve talán még azoknak, akik az amerikai rádió rockot hallgatva szürcsölték az anyatejet. Ha engem kérdeznek, én inkább javasolnék egy Bryan Adams vagy Sting lemezt, ami sokkal több zenei élménnyel fogja megajándékozni a hallgatót. Mark mindent feltett egy lapra ezzel a lemezzel és veszített újra, a tutaj elsüllyedt megint. Abban reménykedem, hogy ázsióját a póker és a zenei piacon nem tudja ez a két szólólemez annyira lenyomni, hogy nagyobb kiadók ne keressék meg majd azzal a talán nem is rossz gondolattal, hogy inkább írja meg a Secrets folytatását. Ha nem is mindent kell egy lapra feltenni, de asztaltársaságot mindenképpen váltani kellene és barátkozni újra olyan zenekarokkal, mint a Pretty Maids, vagy ha nem akar messzire csak kis hazájában körül nézni, akkor a Krokus, Gotthard. Nagyon remélem, hogy azért nem fordított hátat a zenekari társaknak, és hamarosan hallgatunk majd egy jó kis lemezt a Crystal Ball prezentálásában. Kiéhezett rajongóknak ajánlom, hogy ezt a szólólemezét (is) kerüljék el nagy ívben és addig nosztalgiázzanak a Secrets-en és pár koncertélménnyel, amit ha emlékezetem nem csal mi is átélhettünk pár évvel ezelőtt a Petőfi Csarnokban. [4/10]