Ugyanis míg a finnek a szimfonikus power/heavy metalt párosították egy operás énekhanggal, addig az EoE nehéz, súlyos, tördelt progresszív metalt játszott, egy goth-osabb hatású énekhanggal. Így jött ki 2007-ben a The Forgotten Goddess debüt, ami méregerős volt, első lemezhez képest főleg! Sorjáztak rajta a jobbnál jobb dalok, az egyik legjobbat, a Voices In A Dream címűt klipre is vitték.
A Dél-Karolinában alapított, de Los Angelesben székelő csapat a debütlemezt még négyes felállásban rögzítette: Brandon Patton gitározott, Duane Cowan basszerozott, Kirk Carrison kezelte a dobokat, és az angyali hangú (és kinézetű) Francine Boucher szállította a piszkosul fogós énekdallamokat. Nincsen nagy hangterjedelme ennek a roppant dekoratív leányzónak, de ami adottsága van, azzal nagyon ügyesen sáfárkodik. Azóta bevettek még egy gitárost Bryan Eagle személyében, a kettes albumon már ő is hallható.
Előrebocsátom: aki az előző lemezt szerette, annak ez is be fog jönni. Nálam például nagyot ütött. A széttördeltségből kicsit visszább vettek, viszont nem egy death metalos téma furakodott be a zenébe: például blastbeatek, vagy eszement tempón pörgő kétlábgép (ez utóbbiból eddig is volt bőséggel az amcsik repertoárjában). Francine angyalkás hangja viszont sokkal emészthetőbb irányba tereli a zenét; szárnyaló dallamok éppúgy vannak, mint nyomasztóak, vagy épp szomorkásak.
Az elsőként hallható Ten Of Swords azonnal hat emelkedett refrénjével – ezt a dalt egyébként Francine írta, a lemez kilenc számából öt fűződik a nevéhez. Az A Veiled Horizon egy egyszerűbb, slágeresebb nóta, már csak a kettőnégyre épülő refrénje miatt is. A Memories Of Blood And Gold verzéjének nagyon fura dallamvezetése van, kicsit keleties, de piszok jó. Érdekes még a Twilight Fires: ez, ha mondjuk John Tardy énekelné fel, akár az Obituary-nak is becsületére válna, olyan death metalos az alap, és mégis, Francine akkorát énekel rá, hogy szinte nem is figyelsz fel arra, mekkora melót végez Carrison a nótában. Ezt a számot is Francine jegyzi szerzőként, és érdemes összevetni a lemezt nyitó stuffal; nem egy szimpla hang a csajszi, hanem sokoldalú dalszerző is. Az utolsó refrén alatt egyébként a háttérben hörgős férfivokál is van, szintúgy alig észrevehetően. A Buried Beneath A Thousand Dreams meg zeneileg nekem totál a Deströyer 666 Defiance albumát juttatja eszembe, olyan black/death metalos őrlés van az elején. Finom ugyanakkor a refrén visszalassulása, hogy aztán visszajöjjön a grindtempó, és a fejed is leszedje, Patton és Eagle gitárpárbaja is remek, kár, hogy rövidre vették: az egész lemez célratörő egyébként, a záródalt kivéve nincs nóta, ami öt perc fölé kússzon. A Funeral In The Sky egyébként a lemez legprogresszívebb tétele, ami igencsak érthető, ugyanis instrumentális szerzeményről beszélünk, ahol minden hangszeres bizonyítja tudását, de hát nyilván a gitárok viszik a prímet. Egy pillanatra Dream Theater-ös részek is befigyelnek.
Érdekes kavalkád tehát az Echoes Of Eternity második lemeze, de szerintem egyáltalán nem rossz. A hangzással viszont nem vagyok kibékülve… A Forgotten Goddess után azt reméltem, az ott hallott mechanikus hangzást a következő lemezre elhagyják, és egy organikusabb, élőbb sounddal rukkolnak elő. Sajnos nem lett igazam, az album producere, az ex-Machine Head-gitáros Logan Mader úgy gondolta, hogy ehhez a zenéhez ez a megszólalás a nyerő. A magam részéről nem vagyok erről meggyőződve, de a csapatnak lassan már védjegyévé válnak a szanaszét triggerelt dobok, és a Pro Tools-ozott gityók.
Mindenesetre a metalvilág egyik legszebb énekesnője által vezetett banda tartja a szintet, amit első albumával állított fel. Nem fognak betörni a keményzenei világ élvonalába ezzel a lemezzel sem, de aki kellemes hallgatnivalóra vágyik, mindenképp tegyen velük egy próbát, a csalódás kizárva!
Tracklist:
- Ten of Swords
- A Veiled Horizon
- Memories of Blood and Gold
- Descent of a Blackened Soul
- The Scarlet Embrace
- Twilight Fires
- Buried Beneath a Thousand Dreams
- Letalis Deus
- Funeral in the Sky
8
