Ahogy telnek a napok, úgy válik egyre elviselhetetlenebbé a forróság a Fezen fesztiválon. A bulizók nagy része a közeli Velencei-tóban lógatja a lábát és próbál erőt meríteni az estére. Arra az estére, amit nagyon sokan a legjobban vártunk hisz a Fear Factory fellépése nagyon hiánypótló a hazai koncertéletben. Egy húszéves legendáról beszélünk, akik egyedi stílusukkal rengeteg későbbi zenekar irányvonalát határozták meg. Mondhatjuk úgy is, hogy a modern metál úttörőiről beszélünk. De ne ugorjuk ennyire előre, lássuk mi történt addig:.
A Media Markt sátorban a Pokolgép nyitotta a napot. Bevallom nagyon rég óta nem követem figyelemmel a gép munkásságát, számomra a 94es feloszlást követően már a zenekar nem tudta vissza adni azt, amiért régen annyira szerettem őket. Az új dalokat (értem itt a 2000 óta megjelenteket) szinte egyáltalán nem ismerem, így ha olyan dalokat játszanak, akkor csak bambulok és várom, hogy jöjjenek a régi nagy slágerek. Szerencsére, ezzel a koncerttel, most nagyon az én (és sok hozzám hasonló társam) ízlésének kedveztek, hiszen a setlist jó 85%-át a klasszikus felállás dalai töltötték ki. Összességében jó buli volt, megérte ezekért a dalokért benézni.
Irány a nagyszínpad, ahol a brit Dragonforce bulijával vette kezdetét a napi program. Most sokan meg fognak kövezni, de nekem ez továbbra sem tetszik. Nem magával a zenével van bajom, hisz rengeteg jó power-metal nóta van amit én is szeretek, hanem a két gitáros Herman Li és Sam Totman exhibicionizmusával. Elismerem én, hogy ügyesek, de véleményem szerint ez nem feltétlen a nagy technikai képességeiket bizonyítja, hogy ők ilyen gyorsan és látványosan tudnak játszani. A sebesesség és a látvány csak egy elem, ami viszont egy gitárost egyedivé és igazán profivá tesz az a szív és lélek, amit belerak a dalokba, amivel el tudja úgy adni a témáit, hogy az függetlenül a zene többi részétől, egymagában is képes elmesélni dolgokat. Li, és Totman erre abszolút nem képesek, nincs lelke a játékuknak. Virtuózak, látványosak, de a kéthúros futamokban én nem érzem azt a tűzet, ami miatt én is gitáros lettem. Nekem ez így nagyon üres. Ettől függetlenül persze megvan nekik is a rajongótáboruk, akik most is hatalmasat buliztak kedvenceikre, a meleg ellenére is. majdnem másfél órás programjuk, nem kímélte a nyakizmokat, és rendesen elfárasztotta a közönséget. Függetlenül az előbb leírt problémámtól egy igen hangulatos koncertet láthatott a nagyérdemű.
A szokásos átszerelés után aztán jöhetett a nap fénypontja (számomra) a Fear Factory bulija. Illetve jöhetett volna, ha nem negyven perces késéssel kezdik a show-t. Valószínűleg a lábdobbal voltak problémák, mert az próbálgatták végig. Nagy nehezen aztán csak összerakták a cuccot, és a csapat belefogott egy szűk egy órás kíméletlen zúzásba. Őszintén szólva nem azt kaptam, amit vártam. A hangosítás katasztrofális volt, a srácokban nem látszott a tűz, mintha ők is unnák, amit csinálnak, Bruton C. Bell hangja, pedig mint egy repedt konzervdoboz úgy szólt. Sokkal jobb koncertet vártam tőlük, sajnos ez most nem jött össze, talán majd legközelebb. Mindenki kifoghat gyenge napot, ők pechünkre, pont most fogták ezt ki.
A nagyszínpad tartogatott még egy fellépőt, méghozzá Ákos személyében. Na, ezt aztán végképp nem tudom hova tenni. Oké, hogy mostanában Ákos profilja az elektronikus zene, de hogy egy alapjáraton, rock fesztiválon mért kell még a régi Bonanzás dalokat is eldiszkósítani nem értem. Igen nagy közönség gyűlt össze, de nem a fesztivál látogatóiból jórészt, hanem külön Ákosra érkezett vendégekből. Másfél óra tuc-tuc parti után elcsendesült a nagyszínpad és környéke, és folytatódott a megszokott buli a kisebb helyeken hajnalig. Mindenki azzal a tudattal térhetett nyugovóra, hogy az utolsó nap egy igazi legenda a Deep Purple fogja felszántani a világot jelentő deszkákat. (Nem utolsó sorban persze lesz Amorphis is)
További képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.599663450091260.1073741838.104378096286467&;type=3