Stryper – Fallen (2015)
Nem mondható el rólam, hogy a kezdetektől, hű de baromi nagy Stryper-fan voltam. Nem mintha bármi bajom lett volna a keresztény metalarcok dallamvilágával, egyszerűen a beáramló információ hiányában nem jutott el hozzám az általános iskola padjai közé a legendás érájuk (The Yellow And Black Attack 1984, Soldiers Under Command 1985, To Hell With The Devil 1986, In God We Trust 1988). A két László – Cselőtei és Lénárd- még...
Lordi: Rettegés Az Elnök Különgépén-Scare Force One Lemezkritika.
A 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválról is ismert finn Lordi zenekar idén nyáron rögzítette új albumát Scare Force One címmel, Mikko Karmila producer közreműködésével. Az együttes – rémisztő jellegéből kifolyólag – nem is meglepő, hogy a hallgatóság számára október 31-én, Halloween alkalmára jelentette meg hetedik nagylemezét. A borítót illetően megállapíthatjuk, hogy a középpontban a banda tagjai helyezkednek el szokás szerint szörnyjelmezbe öltözve, a helyszín pedig valamiféle háborús...
Tiamat – Wildhoney (1994, Century Media)
A Tiamatot a közelmúltban fedeztem fel magamnak. A nevét a sumer mitológia egyik alakjáról kapott együttes 1988-ban alakult, Stockholmban, vezéregyénisége egy fiatal énekes/gitáros, Johan Edlund. A korai időkben még death metalt játszott a csapat, ám már ez is bőven több volt a szabvány death metal daránál, amivel a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején számolatlanul igyekeztek feltörni jobb/rosszabb csapatok. Míg ezek zöme arra fgyelt, hogy minél durvább, minél...
Lynyrd Skynyrd – God & Guns (2009, Roadrunner)
Hadd meséljek el egy kis történetet, melyhez negyed évet vissza kell ugranom az időben. Szeptember táján említette ugyanis a CrabJam-gitáros Szuszbácsi, hogy kijött a Lynyrd Skynyrd új albuma, és nagyon bika lett, nem írnék róla. Iigazából el is felejtettem az egészet, egészen szilveszter éjszakáig, amikor is egy-két pohár Ballentines mellett ücsörögve mutatott pár dalt a lemezről. Abban a pillanatban végem volt. El kell még áruljam azt is, hogy...
Abbath – Abbath (2016)
Amikor meghallottam, hogy Olve Eikemo alias Abbath nélkül megy tovább a norvég black metal legenda Immortal, egyből olyan hasonlatok jutottak eszembe, hogy vajon Hetfield nélkül elképzelhető lehetne-e a MetallicA vagy Nergal nélkül a Behemoth. A fórumozok persze mindenkinél okosabban megmondták a frankót, de mind tudjuk, hogy a puding próbája az evés. Mivelhogy a kettészakadt zenekarból a skandináv színtér egyik legnagyobb és legszerethetőbb rocksztárja rukkolt elő elsőként a folytatással, ezért...
Skyforger – Senprūsija (2015)
Öt év várakozás után végre Senprūsija (Ó-Poroszország) címmel kiadásra került a Skyforger legújabb, hatodik stúdióalbuma április 6-án. A lett metálbanda már Magyarországon is debütált a lemezzel, nem sokkal megjelenése után, április 8-án a Dürer kertben. A Skyforger valószínűleg azon kevés zenekarok közé tartozik, akik stílusukban rendkívül sokszínűek, és ez az új dalokban is kétségtelenül megmutatkozik. A pogány folkmetál csapatnak elkönyvelt Skyforger a folkon kívül még megannyi irányzat...
Crematory – Infinity (2010, Massacre)
Ha csak röviden akarnám elintézni a dolgot, annyit írnék: Németország egyik vezető gótikus metal bandája kiadta új lemezét, ami hozza a tőlük elvárt színvonalat, de semmi extra. Természetesen nem akarom ennyiben hagyni, hiszen azért ez a zenekar többet érdemel ennél. Magam a 2004-es, Revolution címet viselő visszatérő albumukkal kedveltem meg a bandát. Indusztriális és dark elemekkel tűzdelt gótikus metaljuk hamar utat talált hozzám, de különösen az...
Ilyen volt a fejrázók évzáró bálja 2016-ban Budapesten –...
December 19-én hazánk adott otthont a Headbanger’s Ball Tour turnézáró koncertjének, így hétfőn Budapesten ért véget a 18 állomásos, nagysikerű koncertsorozat. A helyszín a Barba Negra Music Club volt, a fellépők pedig egy nem mindennapi kvartettet alkottak: ritkán látni ilyen változatos és színes metálzenei palettát felvonultató eseményt. Négy eltérő karakterű zenekart láthattunk a színpadon az este folyamán, akik mindannyian szűkebb stílusuk legnagyobbjai közé tartoznak, így az MTV zenecsatorna 1987-ben...
Line Of Fire – Momentum 2010
„Több mint 20 éve játszunk különböző zenekarokban, ez idő alatt mind a hazai (US) és a nemzetközi sikerekből egyaránt részesedhettünk. 2003-ban alapítottuk a csapatot, olyan elhatározással, hogy dallamos Hard Rock zenét játszunk, olyasmit, mint a Journey, Def Leppard, Boston vagy a TNT. Különböző hangszínű, erős vokálokat, fogós dallamokat és tömény gitárokat akartunk a zenénkbe belegyömöszölni. Olyan zenét akartunk játszani, amit mi magunk is szívesen megvettünk volna, ha más...
Deströyer 666 – Defiance (2009, Season Of Mist)
Hét évet kellett várni az ausztrál Deströyer 666 új lemezére, az előd ugyanis 2002-ben jött ki. A közbülső idő alatt kiadtak ugyan két EP-t (a legutolsót 2003-ban...), de bátran mondhatom, hogy egy hatéves szünetet követően tértek vissza ezzel a lemezzel. A black/thrash-fogat új albuma idén júniusban aztán megérkezett, és azt kell mondjam, megérte a várakozást. Nézzük picit átfogóbban, mit kínálnak nekünk a kengurus legények. Mint azt...


















