Zenei fejlődésemnek egyik kikezdhetetlen alapköve volt a White Lion nevű hard rock zenekar, ahol a címben szereplő úriember énekelt óriási örömömre. Egyszerűen meg voltam őrülve a fickó negédes, nyugodt szívvel nyálasnak nevezhető hangjától, amihez jó néhány feledhetetlen rock sláger tapadt. A Fight To Survive, Pride, és a Big Game albumuk örök favorit maradt mindmáig számomra , amelyek segítségével kétségtelenül igazi csajok kedvencévé váltak. Olyan dalírói vénákkal rendelkeztek – nem beszélve egy fenomenális Vitto Bratta nevű gitárhőssel a tarsolyban – aminek tudatában szinte hihetetlen ,hogy nem járt nekik az azonnali szupersztár státusz. Hozzáteszem, korántsem voltak egy népszerűtlen banda, de az igazi elismerés azért valami oknál fogva elmaradt. Aztán persze szinte törvényszerűen jött sajnos a gitáros kilépés ,feloszlás ( Emlékszik még valaki a Freak Of Nature –ra? ), majd újbóli összeállás, ami ahogy az már lenni szokott, nem hozott osztatlan sikert .
A még mindig , vagyis inkább újra rocker kinézetű Mike Tramp még 1998 – ban jelentette meg debütáló szóló anyagát, Capricorn címmel, aki azért időről időre biztosított minket munícióval, ugyanis ez immár a nyolcadik szólópróbálkozása. Megvallom őszintén , nem tudtam ugyanolyan elánnal közelíteni a jobbára akusztikus anyagok felé, mint ahogy említettem az első három album esetében. Mindig éreztem ,hogy jó kis dalok ezek meg minden, még mindig azonnal magával ragadó énekhanggal, de jobb ha tudomásul veszem, hiányoznak a fantasztikus dalok, amelyekért anno annyira megszerettem őket. Erre a magyarázat nyilván Vitto Brattában rejlik, nélküle már a visszatérő anyag sem ért fel az előzőek szintjéhez.
Kontrázhatunk persze, hogy nem így kell kezelni ezeket az anyagokat , ez a történet már másról szól. Mike barátunk szeretné megmutatni a benne rejlő tehetséget, világgá kürtölni a felszínre törő érzelmeit dalok formájában. Ha így közelítünk az albumaihoz, egészen más megvilágításban láthatjuk,pontosabban hallhatjuk jelenkori próbálkozásait.
ARVE Error: Invalid URL https://www.youtube.com/watch?v= HOXnFrHOiqc in url
Az új opusz pontosan olyan lett amilyenre az előzmények tudatában számítani lehetett. Az egyvégtében akusztikus anyagoknak azért szerintem megvan a maga közönsége, amely nem feltétlenül a rock zene táborában keresendő . Nem állítom,hogy rock rajongó nem tud azonosulni az efféle megjelenéssel, hiszen számos ilyen jellegű alkotás aratott már osztatlan sikert a rockzene fényes történetében. Problémám nem is ebből ered természetesen, kiváló lehet lazuláshoz egy ilyen természetű , elektromos gitármentes , popirányultságú nyugis anyag.( pl, Kip Winger szólóanyagok)
Nem is fogok kiemelni pillanatokat a korongról, maradjunk annyiban , hogy a nyitó Trust in Yourself lett egyértelműen a legjobb, a leginkább sikerre ítélt tétel. A többiben sincs nagy hiba, jól ellehet lenni vele, ha olyan a hangulatom, de egykori kedvencemtől azért ettől lényegesen többet várnék. Előfordulhat, hogy aki nem ilyen kritikus füllel, elvárásokkal közelít az albumhoz, mint ahogy én teszem, hanem szimplán csak görcsmentesen pörgeti ezeket a dalokat,az sokkal inkább pozitív véleményt formál a végeredményről. Tagadhatatlanul jól megkomponált dalokról beszélünk , amely egy ilyen pályafutással rendelkező énekes/ gitáros részéről azért igenis joggal elvárható.
Ami leginkább örömteli számomra a Museumban az, hogy Mike Tramp még mindig alkot, nem adta fel, megkérdőjelezhetetlen őszinteséggel elénk tárja érzéseit mind a mai napig ,ez Ő. Én meg feltehetőleg a sosem múló White Lion iránt érzett rajongásom okán azért időről időre belehallgatgatok majd ebbe az anyagba is.
Pontszám: 6
