The Flower Kings – Meet The Flower Kings (2003)

A 60-as évek végén, 70-es évek elején - amikor a világ túlesett a Beatles és a Rolling Stones zenéje okozta első „sokkon”- a már lerakott alapokra új „zenefalak” felépí­tése kezdődött. Ekkor indultak a hard rock alapí­tó atyjai (pl: Deep Purple, Black Sabbath), és ekkor alakult ki a „progresszí­v rock” irányzat is melynek olyan jeles képviselői kezdték ezekben az években a pályafutásukat, mint a Pink Floyd, a Yes, a King...
HolyMoses1

KlasszikuShock: Holy Moses – The New Machine Of Liechtenstein...

Ma, 17 órától Rockpanoráma című műsorunk vendége lesz a 2009 nyarán alakult Phoenix Project zenekar. Ahhoz, hogy kellően felkészüljek belőlük, folyamatosan hallgatom a 2013 végén megjelent Apokalipszis 1962 című debütáló nagylemezüket. Azt az albumot, amelynek dalai egy adott témakörre épülnek, szakzsargonban koncept lemeznek hívható. Miként kerül ez kapcsolatba az aacheni illetőségű Holy Moses bandával? Sehogy! Csupán arról van, szó, hogy a Phoneix Project lemezét hallgatva elkalandozott a gondolatom a...
ignite cover 20160107

Ignite – War Against You (2016)

A War Against You címmel az Ignite új stúdióalbummal jelentkezett. Elődje, az Our Darkest Days 2006-ban jelent meg, nagyon kíváncsian vártam, mivel jönnek elő Zoliék majd egy évtized szünet után. A kihagyás persze csak látszat, a zenekar tagjait az Ignite turnék mellett különböző projektek kötötték le. 2014-ben jött össze ismét a csapat és kezdett el dolgozni ezen az albumon, a választás ezúttal is Cameron Webb producerre esett. A hangzás...

KlasszikuShock: Metal Church – The Human Factor (1991)

A Seattle környékéről származó Metal Church első öt albuma remekmű! A két korai korong (Metal Church 1984, The Dark 1986), amelyeken még David Wayne énekelt, a US power metal stílus egyértelmű alapvetései, de az utód Mike Howe-val készült három korong is óriási. Ezeket véleményem szerint minden heavy/power fannak ismernie kellene. A Howe által felénekelt lemeztrió közül a középső volt a The Human Factor, a személyes kedvencem, ami ereje legteljében...
redeemer

Judas Priest-Redeemer of Souls (2014) Lélekmegváltó heavy metál

Rohadt nehéz egy olyan zenekarról lemezkritikát írni, akik ennyire alapvetései a metállétnek. Akik maguk a heavy metál, akik több mint 45 éve ontják magukból a legsúlyosabb riffeket és megannyi kiirthatatlan opus-szal megajándékoztak már bennünket. Nehéz bármit is írni egy olyan zenekarról, aki akkor is meghatározta minden rocker ízlését, ha magát a zenéjüket sosem szerette. Úgy vélem, van öt olyan banda, akik minden más zenekar alapjait képzik, öt olyan banda,...
wasp-cover 20151001

W.A.S.P. – Golgotha (2015)

Golgotha címmel hivatalosan holnap jelenik meg a W.A.S.P. tizenötödik stúdiólemeze Sokat kellett rá várnunk, hiszen a banda karrierjében rekordhosszúságúnak számító hat év szünet után követi a legutóbbi albumot, a 2009-es Babylont. Blackie-ék tehát rendesen megvárakoztatták a rajongókat, közel négy évet dolgoztak az új dalokon, míg végül arra jutottak a felvételek jelenlegi formájukban már rászabadíthatóak az emberiségre. A frontember elmondása szerint saját hibáiból is tanult, ezért is zárta le a...

KlasszikuShock: Gary Moore – Wild Frontier (1987)

Gary Moore észak-ír gitáros napjaink rockzenéjét egyik legjelentősebben befolyásoló zenész, hiszen pályafutása során játszott blues-rockot (Skid Row), progresszív rockot (Colosseum II), hard rockot (Thin Lizzy) majd a blues felé fordult. Gary Moore játéka a bluesban és a korabeli beatzenékben gyökerezik. Annak ellenére, hogy legtöbben rockgitárosként ismertük meg, aki később „kipróbálta” magát a bluesban is, sokan nem tudják, hogy ő a blues miatt kezdett el gitározni, és magát blues sznobként...
top15

2013 legjobb külföldi albumai.Top 15

Mindig nehéz feladat egy Best of listát írni, hiszen rengeteg a meghallgatni való és úgy kell véleményt formálni, hogy azzal csak a saját gondolatainkat tükrözzük, és ne tűnjön úgy másra akarjuk ráerőszakolni a döntéseinket. Mielőtt belevágnék a Best of 2013 album lista megírásába, gyorsan le is szögezem, hogy az alább olvasottak csak és kizárólag az én véleményemet tükrözik. Majdnem 100 meghallgatott album után egy tizenötös szűkített lista maradt, amit...
crimsonidol

KlasszikuShock: WASP-The Crimson Idol (1992)

Számtalan példát ismerünk a rockzene történelmében olyan zenészekre, akik emberileg ugyan hagytak kívánnivalót maguk után, de zeneszerzőként a legnagyobbakat is megszégyenítő kvalitásokkal rendelkezetek. Hogy melyik érték a fontosabb, hogy kompenzálhatja a személyiségi negatívumokat, a művészként elért eredmények sora, ezt döntsétek el Ti. Most egy olyan együttessel, és annak albumával fogunk foglalkozni, amelyik pont egy ilyen ember szerzeménye, Blackie Lawless-é. W.A.S.P.-The Crimson Idol.   Az album, a...

KlasszikuShock: Slayer – South Of Heaven (1988)

Abban az esetben, ha a Slayer klasszikus albumai kerülnek szóba, jelentőségét és intenzitását tekintve nyilván az 1986-os keltezésű Reign In Blood számít az örök csúcsnak, ezen nincs is mit vitatkozni. Én azonban az azt követő South Of Heaven albummal váltam rabjukká. Ebben pedig nem csak az játszott szerepet, hogy a Petőfi Rádió A Heavy Metal kedvelőinek, című műsorának jóvoltából, a „Mennyország déli részével” ismertem meg a zenekart, sokkal inkább...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...