A Seattle környékéről származó Metal Church első öt albuma remekmű! A két korai korong (Metal Church 1984, The Dark 1986), amelyeken még David Wayne énekelt, a US power metal stílus egyértelmű alapvetései, de az utód Mike Howe-val készült három korong is óriási. Ezeket véleményem szerint minden heavy/power fannak ismernie kellene. A Howe által felénekelt lemeztrió közül a középső volt a The Human Factor, a személyes kedvencem, ami ereje legteljében mutatta a zenekart. Az 1989-es Blessing In Disguise-ra még rányomták bélyegüket a korábban lezajlott tagcserék, az egy komorabb, nehezebb anyag lett (bár szintén zseniális), de a ’91-es album telis tele van pozitív energiákkal. Ha nem jött volna a grunge korszak, meglett volna az esélyük, hogy végre olyan sikeresek legyenek, amilyeneknek a lemezek minősége alapján már 1984-től kellett volna lenniük.
Nagyon nem térek ki a banda történetére, mert 1985-ös debütáló lemezükkel, (amely sokak szerint a power metal első legkirályabb alkotása) csak jóval később találkoztam. Tény, hogy az 1980-ban még Shrapnel néven alakult banda első lemeze underground körökben óriási elismerést vívott ki. Nem véletlen, hogy a folytatást, az 1986-os The Dark korongot mind a kritikusok, mind a rajongók kitörő lelkesedéssel várták. Hiába azonban a ’87 tavaszán lezajlott sikeres turné a Metallicával, a Metal Church karrierje nem ívelt fel olyan fényesen, mint ahogy azt többen jósolták. Ilyen esetekben előfordulhatnak tagcserék, ez a Fémtemplom harcosainál viszont drasztikus váltást eredményezett.
Nem akárki, hagyta ott a zenekart, hanem a banda szellemi kitalálója, a fő dalszerző Kurdt Vanderhoof gitáros. Kurdt pestisként gyűlölte a turnézáshoz kapcsolódó életstílust, így 1987 februárjában a londoni Hammersmith-ben az Anthrax-szel közöz koncert után jelezte kilépési szándékát. Ez a többieket annyira nem lepte meg, hiszen tudtak társuk otthonülős, remete-életviteléről. Épp ezért a barátság is megmaradt köztük, sőt a készülő Blessing In Disguise lemezhez is Kurdt írta a dalok zömét. Helyét az Anthrax-szal közös június/júliusi turnén Mark Baker foglalta el, de mivel nem nagyon működött a közös munka, így a hivatalos új gitáros John Marshall (ex-Blind Illusion) lett.
Marshall-ról talán kevesen tudjátok, de a Metallicás Kirk Hammett-el nőt fel, ráadásul egészen az 1986-s svédországi autóbusz balesetig a gitártechnikusa volt. Amikor James Hetfield gördeszkázás közben eltörte a kezét, Marshall helyettesítette, Cliff Burton halála azonban annyira megrázta, hogy nem turnézott többet a Metallica-val. 1987 augusztusában a Metal Church gitárosa, Craig Wells közös szülinapi bulit tartott James Hetfield-el (egy napon ünneplik a szülinapjukat), ahová John Marshall is hivatalos volt. Craig ott kérte fel, hogy szálljon be hozzájuk Kurdt helyére, John pedig igent mondott. Az 1986-os The Dark lemezhez képest a másik nagy változás a frontember kicserélése, jobban mondva kirúgása volt. David Wayne énekes a kérlelések után sem hagyott fel a drogokkal, így a zenekar 1988 januárjában, több lemezboltban is kifüggesztette, hogy énekes után kutatnak. Az ország több pontjáról érkeztek a „dalos pacsirták”, a befutó azonban Mike Howe lett.
Kurdt Vanderhoof éppen Mike bandájának a Heretic-nek a Breaking Point lemezén végzett produceri munkát, ahol egyből feltűnt neki a szőke énekes erőtől duzzadó hangja. Naná, hogy elorozta a Heretic-től, akik dühükben még bírósági perrel is fenyegették a Metal Church legénységét. A két friss tag alaposan megváltoztatta a csapat arculatát. Marshall és Howe jelenléte új impulzust fecskendezett be a Metal Church vénájába, a Blessing In Disguise pedig simán vetekszik a csapat legendássá vált debütáló lemezének a hangulatával. Sikerült nekik egy olyan monumentális hangzású lemezt készíteniük, amelyiket közel 25 év távlatából is nyugodtan odatehetünk a mostanság készült lemezek mellé.
A harmadik Metal Church lemez tehát kiválóan sikerült, az új tagok maximálisan beváltak, a banda ekkor még élvezte az Elektra feltétlen támogatását is, így jogos volt abbéli reményük, hogy ezúttal a nagy áttörés is sikerülhet. Sajnos azonban a Metal Churchnek nem volt szerencséje. Hiába érték el a Blessinggel addigi legjobb Billboard helyezésüket (a 75. helyig kapaszkodtak), és múlták felül a korábbi eladási eredményeket, az Elektra végül nem volt elégedett, és mégis lapátra tette őket. Ezt követően még két nagylemezük jelent meg The Human Factor és Hanging In The Balance címmel, a grunge azonban végül őket is bedarálta, így a csökkenő érdeklődés miatt 1995-ben feloszlottak. De mi most ragadjunk le 1991-nél és a banda (véleményem szerinti) legjobb lemezét vegyük górcső alá.
Akárcsak az előző, Blessing In Disguise lemeznél, ezúttal is az ex- Metal Church gitáros, Kurdt Vanderhoof szállította a dalok többségét. Hat-hét dalban is ötletelt a másik gitárossal, Craig Wells-szel közösen és Mike Howe énekesnek is segített szövegeket írni. A munka módszer pedig új zajlott, hogy Mike Howe énekes összepakolta a fogkeféjét meg a gitárját, leautózott a 150 kilométerre lakó Kurdthoz, a következő héten pedig vitte is az új nótákat a többiekhez. Erre mondjuk az Elektránál lévő friss üzletemberek már nem voltak kíváncsiak, így a banda a CBS/Epic kiadóval kötött szerződést. A lemez producerének pedig azt a Mark Dodson-t választották, akivel az 1986-os The Dark lemezt is készítették. A The Dark albumot sok ember nem szerette, mert túl kulturáltnak, simának tartották, de a banda szerint Mark Dodson azóta sokat fejlődött, mint producer. Hogy mást ne is említsek, azóta olyan remekművek kerültek ki a kezei alól, mint az Anthrax State Of Euphoria és Persistence Of Time lemezei, vagy a Suicidal Tendencies Lights…Camera…Revolution remekműve.
A címadó nyitónóta egy jó ütős power téma, ami a zeneipar elembertelenedése ellen emel szót. A klipes Date With Poverty még inkább ökölrázós téma, némi rock & roll beütéssel. Akkoriban a Skid Row játszott ehhez mérhető tökös zenét. A sodró refrénű, enyhén sötétebb hangulatú The Final Word Amerikát védi belső bírálóival, ellenségeivel szemben. Már az említett lemezt indító hármas is olyan, hogy bármely power banda a fél életét adná érte, de aztán jön az In Mourning és az In Harm’s Way, ezek pedig a Metal Church legnagyobb nótái. Előbbi megírásából John Marshall gitáros, utóbbiból pedig John mellett Craig Wells, a másik gitáros is kivette részét.
E két gyöngyszem után nehéz mit mondani, de még jön a csaknem speed/thrash módra gyors In Due Time,a feledhetetlen refrén akusztikus verziójával indító Agent Green, a vágtató Flee From Reality, a középtempósan sulykoló, az alkoholizmus témáját boncolgató Betrayed, valamint a teljes zenekar által jegyzett pörgős harchimnusz, a The Fight Song, ami szintén pozitív energiát nyújt.
Sajnos a ’90-es években bekövetkezett nagymértékű zenei változás őket is letaglózta. 1999-ben immáron Kurdt Vanderhoof-fal és az eredeti énekes, David Wayne-nel visszatértek (Masterpeace album). A lemez ehhez az albumhoz képest egy bolhafing volt, így nem csoda, hogy hol feloszlottak-hol újra működtek.
Pontszám: 8/10
Az együttes tagjai:
Mike Howe – ének
Craig Wells – gitár
John Marshall – gitár
Duke Erickson – basszusgitár
Kirk Arrington – dob
A lemezen elhangzó számok listája:
01. The Human Factor
02. Date With Powerty
03. The Final Word
04. In Mourning
05. In Harm’s Way
06. In Due Time
07. Agent Green
08. Flee From Reality
09. Betrayed
10. The Fight Song
