Külföldi

Nem lesz túl részletekbe menő, és hosszú ez a kritika. Egyrészt azért, mert egy idő után magamat ismételném, másrészt pedig még én magam sem tudtam igazán értelmezni az albumot. A befogadásához nem volt elég két hét számomra, és be kell valljam, általában nem szeretem azokat a lemezeket, amikért ennyit kell küzdeni. Viszont, amellett, hogy érzem, most megéri, érvényesíthetem kritikámban a kevesebb néha több-elvet. Ahogy a Mastodon is csinálta. ...

A KlasszikuShock műsorában már foglalkoztunk a Kalifornia poros fővárosából, Sacramentóból származó Tesla 1989-ben The Great Radio Controversy című lemezével. A zenei kritikusok többsége szerint az ezt követő ’91-es Psychotic Supper korong számít a banda csúcspontjának, én mégis erre a kettes lemezre teszem le a voksomat. Szerintem nem túlzok, ha kijelentem, hogy ez a hatvan percnyi (13 dal) anyag maga a rocktörténelem.  A zenekar az első lemez munkálatai előtt, 1986-ban változtatta meg...

A mai zeneiparban talán elképzelhetetlen az, hogy egy zenekar fennállása során csak a negyedik nagylemezük egyik dalához legyen képes videóklipet készíteni. Persze nem kell rögtön csili-vili dollármilliókból előállított klipre gondolni, a mai technikai vívmányokhoz igazodva (és persze a szakmai tudás sem hátrány) viszonylag baráti áron kivitelezhető már egy vállalható képanyag. A „klipnélküliség” annak fényében még furcsábban hat, ha az adott banda előtte olyan nagylemezeket készített, mint a Kill’em All,...

A holland Within Temptation majd tizenöt éves pályafutása alatt a szimfonikus metal vonal élcsapata lett, mindössze négy albummal. Az utolsó, a The Heart Of Everything 2007-ben jött ki, azóta új sorlemezzel nem jelentkeztek. Mivel náluk a három-négy évenkénti lemezmegjelenés a standard, ebben semmi furcsa nincsen. Azóta kiadtak egy óriási koncert DVD-t (hidegrázósan gyönyörű minden pillanata), valamint egy akusztikus élő felvételt is, és ezek után hasaltak rá az ötös lemez...

Múlthéten a KlasszikuShock rovatunkban Kieron a Paradise Lost örökérvényű Draconian Times lemezének bemutatójánál azzal érvelt, hogy a dark/goth műfaj legnagyobb bandájának, legjobban sikerült lemezét mutatja be. Kijelentését még abban a tudatban sem lehet cáfolni, megvétózni, hogy cikke írását biztos nagymértékben befolyásolta, az, hogy már lázban ég a pár nap múlva esedékes bécsi Paradise Lost/ Katatonia/ Lacuna Coil csúcshármas koncertjétől. Míg ő a bulira készül, én azon agyaltam, hogy egy...

Jack Starr az első két Virgin Steele album sikere után úgy gondolta, hogy meg tud állni a lábán egy zenei zsarnok szipolya nélkül is – DeFeis nem éppen a kooperációs tulajdonságairól híres – , és otthagyva a bandát szólókarrierbe kezdett, szépen el is tűnve a süllyesztőben, ahol esetleg néhány ezer ősfan tudta csak, hogy hol szólóban, hol kvázi szólóban, többé kevésbé a jelen felállásban, de alkot még a mester....

Pár hete olvashattatok már tőlem egy kritikát a Dream Theater nem hivatalos albumelőzeteséről ( http://href.hu/x/8t4t - a linket rövidítettem, hogy ne három sort foglaljon el), és ott finoman fogalmazva sem pozitív véleményemnek adtam hangot. Valahogy nem vártam Dimmu Borgir hatásokat egyik kedvenc bandám zenei palettáján, noha kétségtelen, korábban is elég sok dologba belenyúltak már Portnoyék. A lemez hátralévő kétharmada azonban könnyebben utat talált a szívemhez, mint a black metalos...

A svéd Bloodbath története 1998-ig nyúlik vissza. A projekt eredetileg úgy jött össze, hogy Dan Swanö beszerzett egy friss stúdiócuccot otthonra és ezt valahogy kiakarta próbálni. Felhívta a Katatoniás haverjait, Anderst és Jonast, hogy mit szólnának egy klasszikus death metal hétvégéhez, és ha van kedvük hozzá, akkor cipeljék már el magukkal Mikaelt is az Opethből. Így is lett. Sörözgettek, régi demókat, kislemezeket hallgattak, mellesleg pedig megírtak és felvettek két...

Az „Álomszínház” soron következő nagylemezének megjelenésével egy új fejezet kezdődött a zenekar életében. Mint azt minden zenében járatos ember tudja, a Dream Theater egyik alapítója és névadója Mike Portnoy tavaly szeptemberében, huszonöt év együtt zenélés után ott hagyta a zenekart. Helyére hosszas meghallgatásokat követően az a Mike Mangini kerül, aki korábban olyan neves bandákban fordult meg, mint az Annihilator vagy az Extreme, de több évig turnézott Steve Vai-jel is,...

Ideje elásni azon meggyőződést, mely szerint  a rock muzsikálás  csak a menő srácok kizárólagos privilégiuma. Számos példa megdöntötte már eme hipotézist, elég csak a legendás Runuways- re vagy éppen a jobb sorsra érdemes Phantom Lordra gondolni.  Mivel az éremnek ebben az esetben is két oldala van, amennyire óvatosan közelítünk egy női  zenészek által kreált rock album felé, éppen annyira lehet érdekesség az erősebbik nem számára ,  sőt kifejezetten vonzó...