KlasszikuShock: No For An Answer – A Thought Crusade...
Ebben a rovatban mindig gyermekkorom legszebb dalcsokrait igyekszem összeszedni. A ’80-as évek közepén-végén én is voltam minden, ami csak lehettem. 1985 környékén voltam true metalos, majd szinte azonnal átváltottam glambe, hogy aztán még 1988/89 körül gyorsan thrasher váljék belőlem. Igazából számomra csak jó zene és rossz zene létezett, és ez a mai napig így van. A metal ágazatából talán csak a black volt az, amit sosem tudtam igazán befogadni....
Hungarian Rhapsody – Queen Live In Budapest (1986/2012)
A Live in Budapest a brit Queen együttes koncertfilmje, melyen az 1986. július 27-i, egyetlen magyarországi fellépésük látható. Az 1986-os Magic Tour egyik állomásaként a Népstadionban 70 000 ember előtt adott koncert teljes felvételét az együttes budapesti tartózkodása során készített jelenetekkel színesítették. A koncert több szempontból is jelentős. Egyrészt a Queen volt az első nyugati rockbanda, aki a vasfüggöny mögött adhatott ilyen nagyszabású koncertet. Másrészt ez volt a klasszikus...
Steve ‘N’ Seagulls – Brothers in Farms (2016)
A Steve ‘N’ Seagulls már a névválasztás miatt dicséretet érdemel. Gondolom nem egy szomjas pillanatban ugorhatott be a fiúknak az ötlet... Adott öt figura, akik Finnország egyik nem túl frekventált részén összejárnak kicsit zajongani. Amit a Hayseed Dixie elkezdett a hard rock stílusban, azt ők átültették a metal több kategóriájába is. Az ACDC Thunderstruck című klasszikusát átgyúrták egy olyan Bluegrass stílusú feldolgozássá, amit logikusan egy Georgia állambeli underground rádióadó...
Ozzy Osbourne-Scream (2010, Epic, Sony Music)
Az idei év egyik várva várt momentuma volt számomra Ozzy Osbourne legfrissebb albumának megjelenése. Egyrészt azért, mert három év után ismét megajándékozott minket a Sötétség Hercege némi hallgatnivalóval, másrészt az Ozzy-t körülvevő zenekarban bekövetkezett változások miatt. Ha Ozzy-ról és a bandájáról beszélünk, a dalokon után jóformán mindenkinek Zakk Wylde jut eszébe, aki a Herceg és a Black Label Society dalainak sikoltozós gitárrifjeivel számtalanszor velőnkig hatolt. Nos Zakk hosszú évek...
Within Temptation- The Unforgiving (2011)
Lehet, hogy a mostani kijelentésem miatt sokan megköveztek majd, de az sincs kizárva, hogy ezzel akaratlanul is elindítok egy vitafórumot. Sebaj, legalább Ti is kifejthetitek majd véleményeiteket. Szóval, ha mondjuk a mai trendeknél maradunk és azt a bizonyos tetszik gombot kellene megnyomnom kiválasztva a Nightwish, avagy a Within Temptation csapatát, kertelés nélkül az utóbbit választanám. Nem mintha bármi bajom lenne a finn alakulattal, de számomra a Within Temptation...
KlasszikuShock: Faith No More-King For A Day, Fool For...
Bátran ki merem jelenteni, hogy a világ legjobb koncert zenekara a Faith No More, a világ legjobb frontembere Mike Patton, és mondom ezt úgy, hogy –habár szeretem őket- de nem ők a kedvenc zenekarom. Olyan energia és lendület van a csapatban amit bárki megirigyelhetne. Van valami különös, bizsergető érzés abban, ha meghallod azokat a dalokat amit tízmilliók ismernek és szeretnek világszerte. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy az FNM...
Whiplash – Ticket To Mayhem (1987, Roadrunner)
A Whiplash szót hallva a legtöbb metalosnak a Metallica elsőalbumos thrash-gyilkolása ugrik be, félig jogosan, hiszen egy kiváló nótáról beszélünk. Létezett azonban egy thrash banda is ezen a néven, méghozzá nem is akármilyen zenével rukkolva elő. New Jersey-ből jöttek, és "a három Tony bandája"-ként is emlegették őket: Tony Portaro felelt a vokálokért és az agyahagyott speed/thrash riffekért/szólókért, Tony Bono basszusozott (2002-ben szívrohamban elhunyt), és Tony Scaglione dobolt, ő azonban...
Opeth-A Hetvenes évek öröksége.
Ha valaki azt mondja nekem még az új album megjelenése előtt, hogy ez inkább fog hasonlítani egy klasszikus Jethro Tull albumra, mint sem Opethre, hát valószínű kiröhögtem volna az illetőt.Félreértés ne essék, én szeretem a Jethro-t is, de az Opeth az Opeth,akiktől azt várja el az ember, hogy ott folytassák, ahol 2008-ban abbahagyták,a kőkemény progresszív-death metálnál. "Örökség" címmel megjelent albumuk, inkább egy letűnt kor hagyatéka, mint sem a zenekar...
KlasszikuShock: Liquid Tension Experiment1-2 (1998-1999)
Legújabb KlasszikuShock rovatunkban, egy nem annyira ismert és közkedvelt zenekarral és annak egy albumával fogunk foglalkozni. Ráadásul nem is egy albummal, hanem rögtön kettővel. Ugyan a bandát alkotó zenészek világhírűek, és anyazenekaraikat a világ minden részén ismerik, ezt a side-projectet azonban csak a legnagyobb rajongók és zenekedvelők tartják számon. Eheti kiszemeltünk a Liquid Tension Experiment nevű formáció, ami három „dream-er” és Tony Levin basszer(King Crimson) külön világának zenei kiteljesedése....
Glenn Hughes – Soulfully Live In The City Of...
Alice Cooper, az Offspring, a Saxon, a Blind Guardian, a Therion és az Ignite mellett Glenn Hughes is ott lesz idén a FEZEN rockos nagyszínpadán. A legendás énekes/basszer augusztus 4-én játszik Székesfehérváron. A Mester szerencsére visszatérő vendég hazánkban, majd fél évszázados pályafutása során több koncertet is adott már nálunk. Így a kánikula közepén a hűvös szoba és néhány hideg sör társaságában, amolyan Fezenre való ráhangolódásképp elő is vettem a...

















