A svéd Bloodbath története 1998-ig nyúlik vissza. A projekt eredetileg úgy jött össze, hogy Dan Swanö beszerzett egy friss stúdiócuccot otthonra és ezt valahogy kiakarta próbálni. Felhívta a Katatoniás haverjait, Anderst és Jonast, hogy mit szólnának egy klasszikus death metal hétvégéhez, és ha van kedvük hozzá, akkor cipeljék már el magukkal Mikaelt is az Opethből. Így is lett. Sörözgettek, régi demókat, kislemezeket hallgattak, mellesleg pedig megírtak és felvettek két nótát is. Aztán átvették kazettára ezt a két nótát és elmentek bulizni. Másnap Dan Swanü annyira béna volt, hogy letörölte a gépről az eredeti felvételt, úgyhogy pár hónap múlva meg kellett ismételni az egészet, de akkor már három dalt vettek fel. Igazából az a nemes cél vezérelte őket, hogy friss vért pumpáljanak egy már jó ideje a sírban porladó tetembe, az eredeti svéd death metalba.

A banda szellemi atyja, az Opeth énekes/gitárosa, Mikael Åkerfeldt volt (itt csak hörög), de a zenekar többi tagja sem kispályás. Anders “Blakkheim” Nyström gitárzik (Katatonia, Diabolical Masquerade, Bewitched), Jonas Renkse basszusgitározik (Katatonia, October Tide) és maga Dan Swanö dobol (Nightingale, Dan Swanö, Unicorn, Edge Of Sanity, Infestdead, Odyssey, Pan-Thy-Monium). Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a svéd zenei élet krémje gyűlt itt össze, hogy egy konkrét dolgot megvalósítson. Bemutatkozó kiadványukat, a három dalt tartalmazó Breeding Death EP-t 2000. február 8-án szabadították a világra. A 13 perces őrület amolyan ős-florida jellegű – korai Death, Massacre stb. – egyszerűbb, mélyre hangolt, de groove-olós death metal. A kiadvány – talán a patinás tagságnak köszönhetően – olyan sikeres lett, hogy idén megérkezett a folytatása is, a teljes nagylemez.

A Resurrection Through Carnage albumra olyan anyagot hoztak össze, amely méltó az elismerésre. Ha azt mondom, hogy a lemezre került 10 felvétel száz százalékosan megidézi az eredeti svéd death metalt, még csak halványan utaltam a zene jellegére.  Rendkívül lendületesen indul az album a Way To The Grave című nótával, és ez a lendület ki is tart a lemezt záró Cry My Name-ig. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne változatos a lemez, sőt. Természetesen a stílusjegyeket megőrizték, alapvetően 80-as évek végét, 90-es évek elejét idéző death metalról van szó, amelyre épp úgy jellemző a Cannibal Corpse nyers ereje, mint az korai Entombed hangulata. A régi hagyományok szerint több dal is dallamos témákkal indul, mielőtt beindulna a zúzás, tekerés. Erre példa a lemez egyik legjobb nótája, a Death Delirium, de megemlíthetném az áporodott atmoszférájú The Soulcollectort is. Az album egyik legnagyobb erénye, hogy nem összedobált riffek, hanem kerek dalok alkotják. Azért nem újították meg a stílust, nem is állt szándékukban, ez a lemez inkább egy tisztelgés a műfaj régi nagyjai előtt.

Mikael Åkerfeldt – ének
Anders Nyström – gitár, vokál
Jonas Renkse – basszusgitár, vokál
Dan Swanö – dob, vokál

01. Ways To The Grave
02. So You Die
03. Mass Strangulation
04. Death Delirium
05. Buried By The Dead
06. The Soulcollector
07. Bathe In Blood
08. Trail Of Insects
09. Like Fire
10. Cry My Name