KlasszikuShock: Exodus – Bonded By Blood (1985)
A thrash metal, mint önálló műfaj utoljára a ’80-as évek második felében vonzott jelentős számú fanatikust. Abban az időszakban, amikor az underground metal éppen futó trendjének számított. Ebben a dicsőséges érában működött a stílus egyik fellegvára az Államok nyugati partján. A San Francisco-i öbölről, annyak környékéről van szó, az itt működő bandákról, azaz a legendás Bay Area thrashről. Sokak szerint a Metallicától a Kill ’Em All, a Slayertől a...
Dødheimsgard – A Umbra Omega (2015)
Idestova másfél évtizede annak, hogy 14 évesen volt szerencsém a Vörösmarty Művelődési Házban megtekinteni a Dimmu Borgir, Dark Funeral, Evenfall, valamint a Dødheimsgard fellépését. Utóbbi zenekar, ha zenéje miatt nem is, de megjelenése miatt annál mélyebb benyomást tett rám. Az énekes sado-mazo felszerelésében előadott blaszfémia akkor sem tett rajongóvá. Most, hogy 2015-ben lehetőséget kaptam arra, hogy (immár felnőtt fejjel) kivesézhessem az aktuális korongot, megosztanám veletek, hogy hol is tartanak...
The Joystix – Punchline (2015)
A székesfehérvári székhelyű Punk/ Rock’n’roll brigád hétévnyi szűk esztendőt követően elkészítette harmadik teljes albumát, ami a Punchline nevet kapta a keresztség alatt. A Joystix egy kis angol/amerikai sziget a magyar rockzenében, nemcsak mint hozzáállás, hanem zenei megszólalás tekintetében is. Kétségtelenül Szöszőék betéve tudják a The Wildhearts, Warrior Soul, Danko Jones albumok összes pillanatát, nem beszélve a nyolcvanas évek legendás hajmetal korongjairól. Utóbbi hatások mára kevésbé tetten érhetők, inkább a...
Crucified Barbara – In The Red (2014)
Ideje elásni azon meggyőződést, mely szerint a rock muzsikálás csak a menő srácok kizárólagos privilégiuma. Számos példa megdöntötte már eme hipotézist, elég csak a legendás Runuways- re vagy éppen a jobb sorsra érdemes Phantom Lordra gondolni. Mivel az éremnek ebben az esetben is két oldala van, amennyire óvatosan közelítünk egy női zenészek által kreált rock album felé, éppen annyira lehet érdekesség az erősebbik nem számára , sőt kifejezetten vonzó...
DemonLord- Only The Dead Are Safe
Hölgyeim és Uraim, mélyen tisztelt Nagyérdemű, bemutatom az albumot, amire tényleg megérte 5 évet várni! A napokban megjelent Only The Dead Are Safe című remekműről van szó, ami a győri speed-power mesterek, a DemonLord munkásságát fémjelzi. Vessük is bele magunkat a dalokba! Locked InA nyitó tétel egyből hozza is a srácoktól megszokott karcos hangzást, igaz, rögtön szembetűnő, hogy mélyebbre hangoltak, mint korábban, de ettől csak még súlyosabb, ütősebb lett a felvezetés. Bele az...
Arena – Contagion (2003)
Clive Nolan egy fantasztikusan tehetséges brit billentyűs, akit a prog rock színtéren évek óta istenként tisztelnek az olyan csapatokban, projektekben nyújtott zeneszerzői, muzsikusi teljesítménye miatt, mint a Pendragon, a Strangers On A Train, a Jabberwocky, a Shadowland, az Ayreon, vagy épp az Arena. A brit prog rock zenekar eddigi pályafutását illetően számomra az 1998-as The Visitor album számít az abszolút csúcspontnak. Ott mind a zenét, mind a szövegeket, mind...
Volbeat – Beyond Hell / Above Heaven 2010
Amikor a 21. század elején egy teljesen ismeretlen dán rock zenész (Michael Poulsen) azzal állt elő, hogy ő és zenekara a Volbeat egy új stílust alapított, mindenki furán nézett rá. Az Elvis metal-ra keresztelt új jövevény hihetetlen gyorsan szedte áldozatait, hiszen a nagy Elvis rajongók (valljuk be azért, pár millióan vannak a Földön) csak a modernkori villanygitár hangzással kellett, hogy megbarátkozzanak és azzal, hogy ezen túl nem öreg...
Testament – Dark Roots Of Earth (2012)
Bevallom, az idei év egyik legnagyobb szívfájdalma számomra, hogy nem láthattam élőben a FEZEN fesztiválon a Testament zenekart. Pedig a csodálatos 80-as években, amikor virágkorát élte a thrash metal és szinte az egész ország Metallica lázban égett, én a Testament/Exodus/Overkill triumvirátusra tettem a voksomat. A Bay Area öböl bandái sorban jelentették meg a király albumokat. Az 1983-ban, akkor még Legacy néven alapított Testament debütáló The Legacy című nagylemeze 1987-ben...
Slipknot – .5: The Gray Chapter (2014)
Nem megyek bele a dél-amerikai szappanoperákat is maga mögé parancsoló eseménysorozatba, ami a Slipknot háza táján történt az elmúlt néhány évben, de nem kerülhetem meg közelmúlt történéseit, amikor górcső alá veszem az idei év talán leginkább várt metal lemezét. Utoljára 2008-ban jelent meg lemez az eredetileg 9 tagú terrorbrigádtól, ezalatt két központi dalszerzőt is veszített a zenekar, egyet sajnos örökre. Ilyen hosszú szünetet megszokhattunk egy Guns 'n' Roses vagy...
Satyricon – Live at the Opera (2015)
A tekintetben, hogy mi számít zenei fejlődésnek, illetve egyszerű váltásnak, valószínűleg sohasem lesz konszenzus, kiváltképp ha egy olyan műfajról van szó, mint a black metal. A Satyricon, hasonlóan a többi vezető skandináv hordához, örökké napirenden tartja ezt a kérdést, maga mögé parancsolva az olyan, mára már bagatell vitákat, mint a szintetizátor vagy a női vokál létjogosultsága a ”true” black metal zenékben. A Frost és Satyr által közel 25 éve...

















