Accept – Metal Blast From The Past (DVD/CD) (2002)

Az 1968-ban, a németországi Solingen-ben még Band X néven indult, majd 1976-tól Accept-re keresztelt banda a ’80-as évek közepén egyértelműen Európa vezető metal zenekarának számított. Meggyőződésem, ha zenei nézeteltérésekre hivatkozva 1987-ben nem hagyja ott őket Udo Dirkschneider énekes (hogy U.D.O. néven saját bandát hozzon össze), akkor talán ma is közösen gyártanának újabb és újabb albumokat. Udo kilépése után azonban az Accept már nem talált magára. Az amerikai származású David...

AngelZ – Hetedik érzék (2007)

Nem nyúlik túl régre az ismeretségem az AngelZ zenekarral. Tavaly decemberben láttam őket először a Rocktogonban a Magnetica előtt. Akkor még csak egy számuk fogott meg, az azóta megtekintett két koncerten pedig egyre több, így gondoltam, ők lesznek következő kritikám alanyai. A csapat oszlopa egy testvérpár, Kiss Viki és Zalán. Ők 2001-ben kezdtek zenélni (Viki biográfiája szerint legalábbis abban az évben alakult az AngelZ), ám sokáig nem bukkantak társakra (vagy...
lordi

Lordi: Rettegés Az Elnök Különgépén-Scare Force One Lemezkritika.

A 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválról is ismert finn Lordi zenekar idén nyáron rögzítette új albumát Scare Force One címmel, Mikko Karmila producer közreműködésével. Az együttes – rémisztő jellegéből kifolyólag – nem is meglepő, hogy a hallgatóság számára október 31-én, Halloween alkalmára jelentette meg hetedik nagylemezét.      A borítót illetően megállapíthatjuk, hogy a középpontban a banda tagjai helyezkednek el szokás szerint szörnyjelmezbe öltözve, a helyszín pedig valamiféle háborús...
20110312_crossholder

Crossholder- Az Idő Fogságában

Tavaly karácsony előtt jelent meg a 2008-ban alakult budapesti Crossholder debütáló nagylemeze. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a banda a lemezzel újítást hozott a hazai heavy metal mozgalomba. Eddig sem volt jellemző a hazai bandákra, hogy a nagylemezük mondanivalója egy adott koncepcióra épüljön (na jó, a néhai Cross Borns megmutatta, hogy abban is zseniálisak), pláne nem, hogy egy teljes regényt dolgozzon fel. Esetünkben pedig erről van szó, hiszen a basszusgitáros,...

Amorphis – Skyforger (2009)

Ismét új Amorphis albumot tarthatunk a kezünkben. A death metal debüt, majd egyre dallamosabb irányba eltolódott folytatások, a kifulladás, majd Pasi Koskinen vokalista távozása után a három évvel ezelőtti Eclipse albummal új énekest, és egyben új...
primal_fear-16_6

Primal Fear – 16.6 (Before The Devil Knows You’re...

Nagy érdeklődéssel vártam a Primal Fear legújabb lemezét, mert egy régi kedvencem ez a banda. 1997-ben alapította meg Ralf Scheepers és a Sinner zenekar akkori felállása. Zenéjük újszerűen hatott az akkori német Power-Heavy Metal stílusra, egy pörgős új hangzás született. A jelenlegi felállásban már csak Ralf Scheepers és Mat Sinner az alapító tagok. Sok nagyszerű album után 2009-ben kiadták 16.6 (Before The Devil Knows You're Dead) albumot. Bevallom,...
20110128forbidden_omega

Forbidden- Omega Wave (2010)

Több oka is van annak, hogy megosztom veletek az 1987-ben alakult kaliforniai Forbidden visszatérő albumát. Az egyik legfontosabb tényező, hogy a Rockpanoráma műsorban elkezdtem boncolgatni a thrash metal műfaját, amelyben kiemelt szerepet kaptak a Bay Area öbölből származó gárdák is. Sajnos időhiány miatt abból a műsorból kimaradt ez a banda is, mint ahogy a Possessed, a Heathen, de említhetném a Vio-lence nevét is. Több oka is van, hogy...

44 Magnum – Still Alive (1989)

Első találkám egy japán metal zenekarral (na persze nem személyes találkára gondolok) valamikor a 80-as évek végén volt, mégpedig A Heavy Metal kedvelőinek című akkortájt igen népszerűnek mondható rádióműsor jóvoltából. Ha emlékezetem nem csal, Adorján Ágnes volt a műsor szerkesztője, arról pedig lövésem sem volt, hogy miért éppen a Loudness 1986-ban kiadott Lightning Strikes albumát vette górcső alá, én mindenesetre startra készen álltam a magnóm „play” gombja fölött, hogy...

Whiplash – Ticket To Mayhem (1987, Roadrunner)

A Whiplash szót hallva a legtöbb metalosnak a Metallica elsőalbumos thrash-gyilkolása ugrik be, félig jogosan, hiszen egy kiváló nótáról beszélünk. Létezett azonban egy thrash banda is ezen a néven, méghozzá nem is akármilyen zenével rukkolva elő. New Jersey-ből jöttek, és "a három Tony bandája"-ként is emlegették őket: Tony Portaro felelt a vokálokért és az agyahagyott speed/thrash riffekért/szólókért, Tony Bono basszusozott (2002-ben szívrohamban elhunyt), és Tony Scaglione dobolt, ő azonban...
periphery cover 20160525

Periphery – Periphery III: Select Difficulty (2016)

A minap olvastam, hogy a 21. század legjobb lemeze a német Hammer-nél, a Slipknot IOWA lemeze lett. Vagyis 2000 és 2016 között nem jelent meg nála jobb lemez. Ez akkora abszurdum, mint a Holdra utazás. Kapásból száz lemezt tudnék felsorolni, amely mellett az IOWA úgy elsápadna, mint a tej, amikor találkozott a kakaóval. Többek között a Periphery utóbbi albuma, a monstre dupla Juggernaut is köröket ver a fent említett...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...