Ezeket az előzményeket figyelembe véve talán nem is meglepő már, hogy Poulsen mester elsőre nagyon fura ötlete bombaként robbant be és sikert sikerre halmozva tették meg ezt a 10 évet. A negyedik albumot készítő legénység szépen építi fel karrierjét, mintha valami bődületes nagy marketing / PR tanácsadó cég állna mögöttük. Lemezeiket folyamatosan turnéra viszik és az elmúlt években már az is kiderült, hogy lassan kezdik kinőni a kis klubhelyiségeket.
A csapattal a második korongjuk megjelenésekor ismerkedtem meg (Rock The Rebel / Metal The Devil 2007) és akkor valahogy én is rögtön bekajáltam ezt a stílust. Tényleg újszerűnek hatottak a gyors rock n roll, néha punkba hajló sorok, Michael valóban Elvis orgánumára emlékeztető hangja. Igazi frontemberként varázsolja elénk a 60-as éveket, amikor tini lányok milliói fakadtak sírva egy-egy megasláger felcsendülésekor. A Volbeat jó úton halad, hogy ezeket a sikereket elérje.
A problémát ott látom, hogy ez a nagyszerű ötlet előbb-utóbb a kalodájukká is válhat. Ez a stílus ugyanis nagyon erősen behatárolt és nem igazán enged meg kalandozásokat a metal műfaj több albugyrába. (Talán pont ez a lemez két dala cáfol majd állításomra, de erről később). Így fura lenne, ha speed / thrash vágtákba kezdenének vagy hörgésre váltanának a rock n roll muzsika közepette. Persze sokan azt mondhatják, hogy ez így van jól és ebből még sok lemezt ki lehet hozni, lásd Elvis Presley is micsoda diszkográfiát hagyott maga után. A világ azonban változott és ma már az emberek talán sokkal éhesebbek az újra, a felgyorsult világban mindig kell valamit újítani, ami felkelti a dömpingben, vagy dömpinggé váló zenéken túl az érdeklődést.
A 2010-es munkájuk a dán fiúknak abszolút hozza az eddig rendkívül magasra tett mércét. Az is igaz, hogy aki a 2001-es demot már hallotta, az tulajdonképpen mindent ismer. Szakavatott vájt fülű zenészek, és persze a törzsrajongók, no meg maga Poulsen biztos azonnal cáfolná ezt és több apróbb dologra világítanának rá, hogy mennyire fejlődőképes a csapat, és mennyi újdonságot hordoz a Beyond Hell / Above Heaven. Nekem nem hozott sokat, amit talán meg lehet említeni az három vendégzenész szereplése, ami tényleg újdonság. Mile Petrozza a Kreator-ből talán stílus idegenül is hathat, pláne amikor pár mondatommal előbb éppen azon elmélkedtem, hogyan jönne ki, ha a Volbeat thrash metalt játszana. Na nem kell bizakodnia a Kreator hívőknek nem fog a Volbeat Kreator tribute bandává válni, inkább arról van szó, hogy Poulsen mutatta be Petrozza -nak az ő kis világát. Ebben a dalban (7 Shots) szólózik még a Mercyful Fate-ból Michael Denner is, sokat szerintem nem tett hozzá. A másik dal az Evelyn, ahol a Napalm Deathes Barney vokálozik (nem merem leírni, hogy énekel…) már inkább kilóg a sorból, nem igazán értem, hogy mit akartak ezzel a srácok, de talán ez lesz az új irányvonal? Erős ellenpontot nyújt a dalban Michael dallamos részei, úgy összességében egyszer meg lehet hallgatni, azonban arra kíváncsi lennék, hogy koncerten ezt a dalt ki fogja elhörögni? J A többi dalban én nem tudtam felfedezni újdonságot, a jól megszokott dallamos, ugrálós tételek sorakoznak egymás után, ami egy órán keresztül már egy hatalmas modernkori rock n roll orgiává válik a fülemben, az agyamban. Úgy vagyok ezekkel a dalokkal, hogy nagyon belém rögzülnek a dallamos sorok, de igazából egyetlen konkrét részletre nem tudok visszaemlékezni, így valószínűleg egy Volbeat koncerten is kb 20 perc után nagyon elkezdenék unatkozni.
A sokszor punkos (16 dollars) beütésű rock n roll dalok meddig tartják a fiatalokban az őrült rajongást, a Volbeat -nek meddig akad kedve ezeket a dalokat játszani és újakat írni, illetve a szakma, újságírók, kritikusok mikor unják meg igazából – ezek a kérdések szerintem a zenekar körül. Az persze egy percig sem kétséges, hogy amíg lehet, mindent ki kell hozni ebből a stílusból, de szinte nyilvánvaló, hogy egyirányú utcában haladnak előre, amiből talán az olyan kikalandozások nyithatnak fényességgel teli tereket, mint az Evelyn, vagy a 7 Shots.
Talán már a srácok is érzik, hogy kezd kevés lenni a 10 évvel ezelőtt megfogalmazott ötlet. Én minden esetre örülök, hogy léteznek, és mindig szívesen hallgatom meg új lemezüket, de az is tény, hogy nem tudom napokon át hallgatni ma már ezeket a dalokat, nem úgy, mint 2007-ben, amikor tényleg nagyot ütöttek és újdonsággal szolgáltak nekem is.
Végezetül kinek lehet ajánlani ezt a lemezt? Nehéz kérdés, mert a törzsrajongók nyilván nagyon várták már, az átlagos rocker szerintem elismerően bólogat majd ismét, de igazán rendkívüli extázisba ez a lemez sem fogja hozni csak úgy, mint az előző Volbeat művek. Az új célcsoport talán még mindig azok az apukák, akik a 60-as években egy rock n roll buliban csábították el anyukát, és már nagyon unják a szoba négy fala között hallgatni újra, meg újra az Elvis slágereket. Nyitottak a modern kor hangzásvilágára (Barney hörgésére – haha) és nem utolsó sorban a tini gyerekeiknek a kedvében is akarnak járni, akikkel együtt hallgatják a Beyond Hell / Above Heaven lemezt egy SUV-ban (Manapság divatos egyterű szabadidő autó/terepjáró) ahogy éppen kirándulni mennek a hétvégén.
[8/10]
