A thrash metal, mint önálló műfaj utoljára a ’80-as évek második felében vonzott jelentős számú fanatikust. Abban az időszakban, amikor az underground metal éppen futó trendjének számított. Ebben a dicsőséges érában működött a stílus egyik fellegvára az Államok nyugati partján. A San Francisco-i öbölről, annyak környékéről van szó, az itt működő bandákról, azaz a legendás Bay Area thrashről. Sokak szerint a Metallicától a Kill ’Em All, a Slayertől a Show No Mercy, vagy épp a Megadeth-től a Killing Is My Business… a legjobb thrash metal debüt album, de az ínyencebb thrasherek kivétel nélkül az Exodus 1984 nyarán felvett, azonban csak 1985-ben kiadott Bonded By Blood lemezére esküsznek.
A nyilvánosság számára a thrash a Metallica Kill ‘Em All lemezével született meg 1983 derekán, a műfaj bölcsőjének tekinthető észak-kaliforniai színtér azonban ekkor már évek óta pezsgett. Egyértelmű, hogy a fiatal bandák mozgalmának óriási lökést adott, amikor James Hetfieldék Los Angelesből San Franciscóba helyezték át a székhelyüket, de nem ők voltak az egyedüli banda, akik a zenei agresszió új szintre vitelét tűzték ki célul: a helyi klubok másik hőse, az Exodus nagyjából ugyanolyan gyökerekkel kezdte űzni az ipart, mint ők, és körülbelül ugyanakkor.
Az Exodust 1979 legvégén, ’80 legelején San Francisco-ban alapította meg Tom Hunting dobos (aki kezdetben énekelt is), valamint két gitáros, Tim Agnello és Kirk Hammett. A főként a korabeli brit csapatok dalain (UFO, Def Leppard) edződő ifista srácokat egy gimis bulin látta meg a szintén kő rocker Gary Holt, aki csakhamar Kirk Hammett roadie-ja lett, majd a későbbi Metallica gitáros útmutatása nyomán maga is nekilátott a pengetésnek. 1981-re Gary már elsajátított annyit a Schenker, Blackmore, Nugent, Van Halen típusú mesterektől, hogy Tim Agnello helyére állhatott, pár hónappal később a fronton pedig az orosz származású Paul Baloff váltotta Keith Stewartot.
Pault egy házibulin szedte össze Kirk, akinek feltűnt a srác Maiden jelvénye, és amikor kiderült, hogy nem csak metal fanatikus, de énekelni is volna kedve, azonnal meghívást kapott egy próbára. Hisztérikus, durva hangjának nagy része volt abban, hogy a kezdeti időszak Thin Lizzy, Judas Priest ihlette hagyományosabb szabású hard rock/metal zenéje átadta a helyét valami sokkal erőszakosabbnak.
1982-ben készült el az első demó, amelynek 3 dalában (Whipping Queen, Death And Domination, Warlord) a basszust még Jeff Andrews kezelte. A muzsika ekkor még javarészt a Brit Heavy Metal Új Hullámának képviselőire hajazott, a rockszakma pedig elkezdett odafigyelni a friscói bandákra. Az Exodus ekkor már a Metallica mellett az öböl legnagyobb helyi csapatának számított, demójuk hihetetlen hullámokat vert a metal színtéren, akárcsak legendásan erőszakos koncertjeik, ahol a köpcös Baloff igazi hadvezérként vezette győzelemre a zenekart.
1982 őszén előzenekarként játszottak az akkor még Los Angeles-ben székelő Metallica egyik első Bay Area-beli koncertjén, ekkor döntöttek úgy, hogy egy gyorsabb és keményebb hangzás felé indulnak el. Mivel Jeff Andrews számára nehézséget okozott a gyors játék ezért megváltak tőle. Helyére a roadie-ból basszusgitárossá vált Rob McKillop került. Az Exodus fejlődését azonban váratlan esemény akasztotta meg, amikor 1983 április elsején Kirk telefonhívást kapott az első keleti-parti turnét lebonyolító Metallicától, hogy Dave Mustaine helyére kellene állnia. Kirk némi hezitálás után igent mondott, és csatlakozott a Metallicához, amiért Gary Holték egy ideig nehezteltek rá, ám miután Rick Hunolt gitáros és Rob McKillop basszer pozíciójának megszilárdulásával végre állandósult egy stabil Exodus felállás, ők maguk is belátták, hogy jó döntést hozott. Hunolt ekkoriban egy jó nevű helyi gitárosnál, bizonyos Joe Satrianinál tanult, és boszorkányos tehetségével Holtból is kihozta a lehető legjobbat. Nem véletlen, hogy hamarosan csak H-Teamként kezdték el őket emlegetni.
Élőben a zenekarnak ekkoriban nem nagyon akadt párja Észak-Kaliforniában: táboruk fanatizmusáról és koncertjeik hihetetlen durvaságáról már ekkor legendákat meséltek. Sorra születtek az egyre gyorsabb, brutálisabb dalok, majd egy instrumentális (értsd: soha be nem fejezett) 40 perces anyagot (Turk Street demo) követően elkészült a második hivatalos demó öt dallal (Exodus, Bonded By Blood, Strike Of The Beast, A Lesson In Violence, And Then There Were None), amely már a jól ismert Exodus-stílust képviselte. A kazettát hamar elkapkodták a rajongók, a zenekar népszerűsége pedig akkora volt, hogy San Franciscóban a már lemezzel és masszív kiadói támogatással rendelkező Slayer volt az előzenekaruk.
Igen, mert hiába számított az Exodus az öböl legnagyobb bandájának a Metallica után, hátterük lassabban tisztult le a kelleténél: amikor 1984 nyarán végre nekiláttak első lemezük felvételeinek, Hetfieldék már éppen túl voltak a második album, a Ride The Lightning kiadásán, de a Slayer és az Anthrax is hónapokkal korábban kihozták bemutatkozásaikat.
Végül azért Garyéknek is összejött egy szerződés a Whiplash fanzine társszerzőjének, Sam Kress-nek (a Heathen eredeti énekese volt) a segítségével, aki az induló New York-i Torrid Records-ot vette rá, hogy szerződtessék a Bay Area legzúzósabb csapatát. A Torrid kiadóhoz leszerződött Exodus a lemezfelvételt végül 1984 júliusában kezdte meg a Frisco melletti Prairie Sun stúdióban, a producer pedig a régi cimbora, Mark Whitaker lett, aki közvetlenül előtte a Ride The Lightning című második Metallica lemez felvételeinél segédkezett. Ez csak azért érdekes, mert a korábbi stúdiófelvételeknél még Doug Piercy gitáros (Anvil Chorus, Heathen) segítette őket.
Ám a Bonded By Blood album balszerencséjükre még további fél éven át parkolt különböző anyagi és egyéb természetű háttérproblémák miatt. A banda eredetileg az egyik húzódal után A Lesson In Violence címmel akarta megjelentetni az anyagot, a kiadó azonban túl erősnek találta ezt, és hosszasan ment a vita a borító felett is, hiszen ebben az időszakban az Egyesült Államokban az erkölcscsősz PMRC szervezet nagyon keményen rászállt a rock- és metalzenekarokra. Utóbbi téren végül a banda győzött a rettenetesen rossz, sziámi ikreket ábrázoló koncepcióval, a cím azonban végül Bonded By Bloodra változott, de a végeredmény csak 1985 tavaszán kerülhetett a boltokba.
A Bonded By Blood kilenc dala definitív thrash: minden bennük van, amit a műfajról csak tudni kell, és az intenzitás egy pillanatra sem csökken a lemez 40 perces játékideje alatt. A címadó dal és a banda névadó témájának elsöprő nyitása, a bizarr óóó-zós csordavokálokkal színesített, zakatolós tempójú And Then There Were None súlyossága, az A Lesson In Violence vagy a Strike Of Beast kíméletlen, gyilkos intenzitása egyértelműen a zenekar kivételes tehetségét példázták, a No Love reneszánsz hangulatú akusztikus bevezetője vagy az epikus Deliver Us To Evil pedig megmutatták, hogy tárházuk korántsem merül ki a betonozásban. A lemez legfogósabb dala ugyanakkor a Metal Command, az egyik legnagyobb korai thrash-sláger, a leggyilkosabb riff díja pedig egyértelműen a Piranhának jár, ahol a tekergő főtéma még bő negyedszázaddal később is alaposan gyomron rúgja az embert. Érdekesség, hogy eredetileg felkerült volna a lemezre az az Impaler című szám is, melynek riffjét Kirk Hammet írta, és fel is használta a Trapped Under Ice című Metallica dalban. Holt és Hunolt szikrázó váltott szólói szintén túlmutattak a műfaj többi gitárduójának játékán. A ritmusszekciót tekintve Rob Mckillop bőgős volt a szürke eminenciás a csapatban, Tom Hunting dobos viszont hatalmas összetett pörgetéseket, dinamikus tempókat produkált. Paul Baloff sokak számára visszataszító hangja, megaüvöltései nagyban hozzájárultak, hogy a Bonded By Blood minden idők egyik legagresszívebb albumává váljon.
Az album végül 1985 április 25-én került a boltokba, mely a kritikusokat és a rajongókat is megnyerte magának. Ezt egy amerikai turné követte a Slayer és a Venom társaságában, majd a Torridnál lényegesen jobb terjesztési lehetőségekkel rendelkező Combat Records látván a zenekar népszerűségét 1986-ban újra kiadta az albumot. Később több újrakiadást is megélt a Bonded By Blood, gyakran más borítóval.
A Bonded By Blood az egyetlen stúdióalbum, amelyen Paul Baloff jellegzetes acsarkodása hallható, nem sokkal a következő album felvételei előtt az egyre súlyosodó alkoholizmusa miatt Paul Baloff kikerült a csapatból. Az 1987-es Pleasures Of The Flesh albumon már egy másik Bay Area veterán, Steve „Zetro” Souza énekelt, aki azelőtt a Testament elődzenekara, a Legacy frontján állt. Paul ezután Piranha nevű saját bandáját akarta beindítani, de a demós szintnél sosem jutottak tovább. Rövidebb flörtök erejéig megfordult a Hiraxben és a Heathenben is, de egyik kollaborációból sem lett tartós frigy.
Az Exodus a ’90-es évek első felében pár évre feloszlott, majd 1997-ben kijött egy Another Lesson In Violence című jubileumi koncertalbum Paullal, és 2002 elején már az új dalokat demózták együtt, készültek a tavaszi visszatérő bulikra, amikor a mindössze 41 éves Paul Baloff egy kiadós biciklizést követően agyvérzést kapott, kómába esett, majd pár nap múlva, 2002. február 2-án elhunyt.
A Bonded By Blood a mai napig minden idők egyik legfontosabb és legjobb thrash anyagaként és a ’80-as évek egyik etalon metal albumaként beszélünk. Az album megkerülhetetlen a durva zenék történetében, kötelező hallgatnivaló ma is.
