Clive Nolan egy fantasztikusan tehetséges brit billentyűs, akit a prog rock színtéren évek óta istenként tisztelnek az olyan csapatokban, projektekben nyújtott zeneszerzői, muzsikusi teljesítménye miatt, mint a Pendragon, a Strangers On A Train, a Jabberwocky, a Shadowland, az Ayreon, vagy épp az Arena. A brit prog rock zenekar eddigi pályafutását illetően számomra az 1998-as The Visitor album számít az abszolút csúcspontnak. Ott mind a zenét, mind a szövegeket, mind a hangulatot sikerült úgy elcsípniük, hogy a mai napig kiráz a hideg, akárhányszor csak meghallgatom az albumot. A Rob Sowden személyében új énekessel kiálló banda Immortal? albuma ezek után már nem tudott maradéktalanul meghatni.
Clive Nolan billentyűvarázsló és csapata bekeményített. Ez volt az első gondolatom, mikor a kuszán elgondolkodtató bevezető hangok után a Witch Hunt című dal megdörrent. Persze nem death metalra kell itt gondolni, de azért hallatszik, hogy kicsit erőteljesebbre vették a figurát ezúttal a prog rockerek. Keményebben, hogy ne mondjam, grunge-osabban indítottak, és a gitárokat is lejjebb hangolták. Az Immortal? homogénebb, egységesebb hangulatvilága után ez megint egy zakatolósabb, komorabb és keményebb anyag.
Jó prog szokás szerint itt is konceptalbummal van dolgunk: egy fickóról szól, aki olyan események láncolatát indítja el, amely az egész világra rossz hatással lesz. Később rájön erre és azzal tölti az életét, hogy helyrehozza a hibákat. Tehát amolyan megváltás témályú történet ez. Érdekesség, hogy ennek a történetnek a végére két nappal a szeptember 11-i terrortámadás előtt tett pontot Clive Nolan szerző. Azt azonban fontos elmondani, hogy a sztori csak az alapot szolgáltatta a lemezhez, egy csomó minden épült még rá később. Tehát nemcsak a történetet követik a szövegek, hanem egészen új dolgok, mélyebb, személyesebb témák is bekerültek menetközben.
Eredetileg Mike Stobbie producerrel dolgoztak volna, jobban mondva vele is kezdték a munkát, de 4 hónap után sem tudtak sokat felmutatni, Stobbie egyéb elfoglaltságai miatt. Így aztán Clive Nolan és John Mitchell gitáros vette át a produceri teendőket. Érdekesség, hogy három stúdióban is folytak a munkálatok. A dobokat, valamint a basszus kivételével szinte mindent Clive Nolan Thin Ice névre hallgató stúdiójában vettek fel. A basszust Londonban rögzítették és ugyan felvették ott az éneket is, annak újra nekifutottak John Mitchell readingi stúdiójában, amikor a gitárokon dolgoztak. A munka teljes befejezése is Johnnál zajlott. A lemez borítóját ezúttal már nem Hugh Syme készítette, hanem John régi ismerőse, David Wyatt, aki többnyire könyvborítókat készít.
A nyitó tétel keménysége után azért előúsznak az Arenára jellemző, gazdag billentyűtémákkal és szép melódiákkal teletűzdelt nóták. Aki már ismeri a zenekart, tudja, mire számíthat, aki viszont még nem, képzeljen el valami olyasmi zenét, ami a régi progresszív nagyok (Genesis, ELP, és a többiek) nyomdokain halad, de magába olvaszt újabb hatásokat is – Clive-nak például, mintha megragadtak volna a füleiben némi Ayreon érzések a vendégszereplések alatt. Nem virga-prog az Arena, még az instrumentális tételekben sem az egyéni hangszervillogtatáson van a hangsúly, mint inkább a dallamokon, a kompozíción.
Rob Sowden hangja és kifejezőkészsége érezhetően sokat fejlődött az Immortal? óta. Míg teljesítményét ott kissé színtelennek találtam elődjéhez Paul Wrightson-hoz képest, addig ezúttal már nála sem tudok mibe belekötni. Előadásmódja változatos, ezerszínű és vibráló, azt hiszem mostanra vált valóban teljes értékű utódjává Paul-nak. Az 58 percnyi, 16 dalt tartalmazó anyagot mindenképpen egyben, alapos odafigyeléssel érdemes végighallgatni. A dalok java része szünet nélkül csúszik át egymásba, a korong végig fordulatos és izgalmas, egy percig sem lehet unatkozni. Egyébként van egyfajta baljóslatú, furcsán nyomasztó, fülledt hangulata is. Mindezek tükrében bátran mondhatom, hogy a Contagion igazán figyelemreméltó és jelentős alkotása a brit prog rockereknek – a stílus szerelmeseinek feltétlenül a figyelmébe ajánlom őket.
Pontszám: 9/10
A lemezen hallható muzsikusok:
Clive Nolan – szintetizátor
Ian Salmon – basszusgitár
Mick Pointer – dobok
Rob Sowden – ének
John Mitchell – gitár
A dalok sorrendje:
01. Witch Hunt
02. An Angel Falls
03. Painted Man
04. This Way Madness Lies
05. Spectre At The Feast
06. Never Ending Night
07. Skin Game
08. Salamander
09. On The Box
10. Tsunami
11. Bitter Harvest
12. The City Of Lanterns
13. Riding The Tide
14. Mea Culpa
15. Cutting The Cards
16. Ascencion
