turulheart

Hungarian Tribute To Bathory – Turulheart

A Bathory zenekar 1983-ban alakult meg. A trió hamar megbomlott, a zenekarvezető, énekes gitáros Tomas „Quorthon " Forsberg személyisége miatt. Ezek után már sosem volt állandó tagsága a csapatnak, és ez meglátszott a kevés koncertezésen is. De mégis sikerült felépülnie egy legendás zenekarnak, ami több alapkövet helyezett el a Black Metal színterén, és hozzájuk fűzhető a Viking Metal megszületése is. Quorthon keresztényellenessége folyamatosan kísérte végig a Bathory-ban végzett...
polo_l

Underground alapművek II.

Böiler-Zugló (2003) Ha jól emlékszem azóta imádom a bunkó punkzenét, amióta 92 körül meghallottam egy ezerszer átmásolt kazettán a CPg zenekar munkásságát. A szöveget csak sokszori hallás után lehetett megérteni, a hangzás egy rakás szar volt, de mégis.... Valami elemi erejű düh és erőszak áradt belőle, ami letaglózó hatással volt rám. Aztán sokáig nem hallgattam ilyesmi zenéket, inkább a hard rock meg...
romanek

Romanek Airlines: Ledőlnek a falak!

Nagyon ritka, hogy egy zenekarnak, rögtön az első albumával sikerül megfognia a közönséget, az meg pláne, hogy az albumon található dalok egytől egyik kiválóak. Most erről a kivételes helyzetről szeretnék beszámolni nektek. 2009 Májusában három velencei srác, három testvér (a képen: Marci, Gergő, Bence) hosszú és kemény munka árán elkészítette első lemezét Ledőlnek a Falak címmel, a rajta fellelhető dalok változatossága és hangulata a magyar...
kalapacs_apokalipszis

Ismét lesújtott a Kalapács! – Itt az Apokalipszis

Akik ismernek, azok jól tudják, hogy nagy kedvelője és tisztelője vagyok Kalapács Józsi (vagy ahogy mi emlegetjük itt a Rocközönön, Jauzsi bácsi) munkásságának.   Biztos vagyok benne, hogy ő olyan ember, aki soha nem csinálna mást, csakis ezt, mert ez élteti és ezért él. Tavaly novemberben jelent meg az új Kalapács album. Hogy miért csak most a lemezkritika? Mert nem hiszek abban, hogy a lemez megjelenése után szinte...
gammaray

Gamma Ray- To the Metal (2010)

Végre megjelent a régen várt Gamma Ray album, és minden elfogultság nélkül állíthatom, Hansen mesterék ismét nagyot alakítottak. A lemezen az első tétel a Rise. Zongorás felvezetés után egy igazi GR-es dallamos tekerés, vokálokkal tűzdelt verzék, és egy fülbemászó dallamú refrén, ezek együtt rögtön megfogják a hallgatót.A Deadlands sem egy lassú dal, lendületes és rendkívül változatos.Kicsit szokatlan a szintis felvezetés, de ettől függetlenül nincs vele probléma. Az ezt követő Mother Angel...
hungarica_nincsmasfoldnincsmaseg_2009

Hungarica – Nincs más föld, nincs más ég (Hammer...

A Hungarica zenekar 2005-ben alakult Magyar a Dal (M.A.D.) néven, aztán egy Hammerworld szavazáson a szavazók többsége a Hungarica név mellett tette le a voksát. Azóta ezt a nevet viseli a banda. A zenekar két alapító tagja Mentes Norbert és Hoffer Péter a Moby Dickből, később csatlakozott hozzájuk Sziva Balázs a Romantikus Erőszakból. Jelen albumuk a harmadik és októberben jelent meg. Az első szám a Viharos századok igen...
2007_start-arcane

Sear Bliss – The Arcane Odyssey

A Sear Bliss kis hazánk vezető Black Metal csapata Szombathelyről. A zenekart 1993-ban Nagy András alapította meg Tóth Csabával, Barbarics Jánossal és Keibinger Norberttel. Mára már csak Nagy András az egyedüli alapító tag, 2009-ben pedig magára maradt a zenekarban. A koncertezést nem hagyta abba, régi Sear Bliss tagok segítségével lépnek fel, leginkább külföldön. Több vendég zenész is megfordult a csapatban, például a legelismertebb Black Metal torok, Csihar Attila a...
lepj-ki-az-arnyekbol

Nova Prospect Lépj ki az árnyékból 2009 (Edge Records)

Egy régebbi adósságomat szeretném most törleszteni a zenekarral szemben, mert bizony elmaradtam az albumról való véleménynyilvánítással, amit most pótolhatok, köszönhetően a Rocközönnek. A zenekarról annyit, hogy egy 2007-ben alakult, csupa fiatalokból álló formáció egyéni stílussal, női énekkel, de csupa, a jó értelemben vett őrült fazonnal. A női ének kapcsán nem szabad előre levonni a konzekvenciát, a zenének vajmi kevés köze van, a ma undergrand szinten oly divatos Nightwish,...
k3_garden_of_death_new_album

K3 – Garden Of Death (2009, Record Express)

Annak ellenére, hogy a K3 új lemeze már megjelent egy ideje (nyár végén), még csak most sikerült megismerkednem az anyaggal. Nos, ki kell hogy jelentsem: barátságom a zenekar muzsikájával tovább folytatódik, sőt most jelentősen megerősödött ez a kapcsolat! Csak azt sajnálom, hogy lemaradtam a lemezbemutató koncertjükről, amit nagyon korrekt módon ingyen meg lehetett tekinteni! Kállai Jánosék keményen dolgoznak már évek óta, és úgy látszik ez kezd megtérülni. Folyamatosan...
agregator_emberseg

Agregator – Emberség (2009, Hammer)

A következő cikknek kicsit félve kezdek neki, hisz tárgya egy olyan album, amelyet földijeim hoztak napvilágra idén, és nemrégiben a novemberi Hammer mellékleteként is megjelent. Páran fel is hívtátok a figyelmemet a lemezre, de már az album megjelenésekor eldöntöttem, hogy én erről írni fogok, és ajánlásaitok csak megerősítettek ebbéli elhatározásomban. Nem árulok zsákbamacskát tovább, az Agregator új lemezével foglalkozom az alábbiakban. Aki ismer, a bevezetőből...

Friss hírek

Mához három hétre érkezik Anneke

Az énekesnős metál alfája, aki anno a Gatheringgel egy teljesen új irányzatot tett világhírűvé, azóta többször bizonyította, hogy neki mindegy, hogy metál, rock, pop...

Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat

Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives. A koncert apropóját az áprilisban érkezett új EP, a How Much A...

Különleges bulival zárja közös tavaszi turnéját a Your Last Steps és a Mirror

Január végétől folyamatosan együtt turnézott a Your Last Steps és a Mirror. A tőlük már megszokott energikus koncerteket a turné lezárásaként valami egészen más...

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara

A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én...

Elhunyt Les Binks

73 éves korában elhunyt a Judas Priest egykori dobosa Les Binks. A zenész játéka olyan legendás albumokon hallható mint a Stained Class és a...