A Sear Bliss kis hazánk vezető Black Metal csapata Szombathelyről. A zenekart 1993-ban Nagy András alapította meg Tóth Csabával, Barbarics Jánossal és Keibinger Norberttel. Mára már csak Nagy András az egyedüli alapító tag, 2009-ben pedig magára maradt a zenekarban. A koncertezést nem hagyta abba, régi Sear Bliss tagok segítségével lépnek fel, leginkább külföldön. Több vendég zenész is megfordult a csapatban, például a legelismertebb Black Metal torok, Csihar Attila a Glory and Perdition albumon, és a Demonlord-ból ismert Kovács Gábor is több koncerten fellépett a csapattal. Az általam elemzésre választott lemez pedig a 2007-ben megjelent, The Arcane Odyssey.
Az album rögtön egy nyolc perces számmal indít, a Blood On The Milky Way-jel. Akik ismerik a zenekar munkásságát, hamar meglepődhettek a stílusváltáson. Eddig is vegyítettek stílusokat, de ez most már inkább Heavy Metal-ra és Progresszív Metal-ra épül. A Black Metal stílusjegyei elég minimálisra csökkentek, viszont megőrizte a szokásos sötét hangulatát. Ezt leginkább a lassú gitártémák, a harsonaszólók és a tempóváltások elemik ki. A szöveg maradt a szokásos hörgős, a legtöbb Black Metal csapattal ellentétben, hallásból is érthető.
Az A Deathly Illusion erősen vegyíti a Melodic Death Metal-t és a Heavy Metal-t. Igazán egyedivé és borongós hangulatává ismét a harsona dallamai teszik. A gitárok inkább csak ritmust játszanak, a dal ízét a szöveg és a harsona adják.
A Lost And Not Found hasonlóan sötét dallamvilággal indít, mint az előző dal. Alapjában ez egy lassú dal, a legtöbb szerepet a billentyű pár hangból álló dallamai adják, de most nem maradhatott el a gitárszóló síró játéka sem. Amikor már azt hinnénk vége a számnak, egy rövid átvezetést hallhatunk még a következő számra.
A Thorns Of Deception már sokkal inkább Black Metal dal, de még mindig inkább a könnyebb, kevésbé technikás középtempós dallamvilág jellemzi. Ami különlegessé teszi, a dob végig egy gyorsabb témát játszik, míg a többi hangszer és az ének az előző dalhoz hasonló lassú témákat vonultatja fel.
Egy lassú, billentyű központú felvezetéssel indít a The Venomous Grace. Kicsit olyan érzése támad a hallgatónak, mintha a semmiben lebegne, egészen addig, amíg egy keményebb téma kezdetét nem veszi. Ebben a számban felfedezhetőek akusztikus gitártémák is, majd ismét gyors dob és dallamos és kemény gitártémák veszik át a vezető szerepet. Az énektémák között a harsona biztosítja az eddigi borongós hangulatot.
Az Omen Of Doom már sokkal inkább egy Melodic Black Metal dal lett, az egyik személyes kedvencem az albumról. Maga a dal nem túl bonyolult zenei összetételű, a hangsúlyt leginkább ismét a harsonára fektették. A harsona témáit sokszor hallhatjuk az ének alatt is, mint aláfestést.
Az eddigi borongós kezdeteknek a Somewhere vet véget. Kemény riffelés és a lassú harsonatémák kapták a fő szerepet. Pár perc erejéig megjelennek zongora témák is, ahol a dobon és akusztikus gitáron kívül más hangszer nem szól, majd a zongora helyét átveszi a harsona. Ennek a szólónak a végén a harsona is változtat a témáján, belépnek a torzított gitárok és végül egy szép gitárszólóval zárul az egész dal.. Az albumon ez lett a „leghosszabb” dal a maga kilenc percével, de az utolsó két percet nyugodtan levághatták volna, mert a síri csenden kívül nem szól semmi.
Zárásként egy Folk Metal-lal vegyített szám került fel a Path To The Motherland. Ebben az egy dalban jelennek meg vonós hangszerek is, de felfedezhető furulyajáték is. A Folk és a kemény témákat végül is teljesen külön-külön hallhatjuk, felváltva szólalnak meg.
Összességében ez az album egy mindent összevegyített számokat tartalmazó lemezre sikerült. Szerencsére sikeresen hangolták össze a stílusokat, amik kiadják az egyedi Sear Bliss hatást. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki nem ismerné.
1. Blood on the Milky Way
2. A Deathly Illusion
3. Lost and Not Found
4. Thorns of Deception
5. The Venomous Grace
6. Omen of Doom
7. Somewhere
8. Path to the Motherland
Zenészek:
Nagy András – Basszusgitár, Szintetizátor, Ének
Neubrandt István – Gitár
Schönberger Zoltán – Dobok
Pál Zoltán – Harsona
Kovács Péter – Gitár
Ízelítő: