Biztos vagyok benne, hogy ő olyan ember, aki soha nem csinálna mást, csakis ezt, mert ez élteti és ezért él. Tavaly novemberben jelent meg az új Kalapács album. Hogy miért csak most a lemezkritika? Mert nem hiszek abban, hogy a lemez megjelenése után szinte azonnal kritikát kell írni. Ahogy a lemez elkészítéséhez is idő kell, úgy a lemez megismeréséhez és megítéléséhez is. Nem elég egyszer vagy esetleg kétszer meghallgatni, sokkal több idő kell ahhoz, hogy igazán megismerjünk egy-egy darabot.
A címben sugallt erőt komolyan is gondolom, hiszen úgy érzem, évről évre egyre keményebb, „odaütősebb” Kalapács anyag készül, ami persze egyáltalán nem baj. Ezen kívül nem elhanyagolható tény, hogy a dalok szövegeit maga Kalapács Józsi jegyzi, immár második alkalommal. Többen kérdezték tőle, hogy eddig miért nem ő írta a dalok szövegeit. Erre nagyon egyszerű a válasz szerintem, mostanra érett meg benne. (Arról nem is beszélve, hogy a ’80-as években voltak úgymond hivatásos dalszövegírók.) Ahogy a zenei témák erősödnek évről évre, úgy a szövegek is egyre mélyebb mondanivalóval rendelkeznek. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a rockzenekarok politizálnak, odamondanak dalaikban. Több támadás is érte emiatt a Kalapács zenekart, elsősorban előző lemezének megjelenését követően. Én nem érzem, hogy ezek a mélyebb tartalmú dalok ártottak volna, sőt sokkal élvezhetőbbé teszik számomra az albumot. Minél többször hallgatom az albumot, annál több új és remek dolgot fedezek fel. Tulajdonképpen én ezt várom el egy albumtól. Az albumon vegyes tempójú dalokkal találkozhatunk, ami még nagyobb lendületet ad az albumnak. Az indító dal egyből belecsap a levesbe, a Mutáns vagyok egy igen lendületes dal, amiben Kalapács mester ars poetica-ját fogalmazza meg. A Soha se vár már egy inkább középtempójú, amolyan igazi heavy metal dal, amit eddig is megszokhattunk Kalapácstól. Az Apokalipszis az igazán lendületes, mély mondanivalóval rendelkező dal. Egy olyan alkotás, amit egy címadó daltól el is várhatunk. Ebben a dalban mind zeneileg, mind mondanivalójában benne van minden keserűség, ami a mai kor emberét foglalkoztatja. Még a gitárok is ennek megfelelően „sírnak”, számomra nagyon egyben van a dal. A Patkánymese ennek a folytatása, lassabb tempóban, de keményebb szöveggel. Az Álarc egy olyan dal, ami gyakorlatilag már megszületett régebben, Maszk címmel. A régi Pokolgép dal témája ma ismét nagyon aktuális, talán ezért is született egy „második” Maszk. A Kósza vér az album egyetlen lassú dala. Megmondom őszintén, ha lemaradt volna az albumról, nem érezném hiányát. Valahogy olyan az érzésem, hogy egy lassú dalt kötelező jelleggel mindenki feltesz az albumra, mert elvárják. A Gyilkos tánc szövegét tekintve nekem a kedvencem. Szeretem az olyan dalokat, ahol ki kell hámozni a mondanivalót. Na ez pontosan olyan! Mintha egy Jancsó-filmet néznék. A Majdnem szabadon ismét egy középtempójú dal, egyértelmű mondanivalóval. Én vagyok a neked való, ez tényleg így van. Ez a dal témáját tekintve egy kicsit kilóg az album többi részétől, ettől függetlenül helye van a lemezen. Ebben megint Józsi ars poetica-jával találkozhatunk. Az Idegen világ ismét egy megfejtést nem igénylő dal, de a dallamossága el is feledteti ezt velem. A vég kezdete (sicc!) nagyon emlékeztet egy régebbi Kalapács dalra, de az a felmentés, hogy saját dalukat „nyúlták le”. A lemez befejező opusza A rock, háború kellemes levezetése ennek az összességében nagyon lendületes és jól sikerült Kalapács lemeznek.
Ennél már csak élőben jobb hallgatni ezeket a dalokat. Szerencsére erre van lehetőségünk, hiszen február 20-án a Vadvirág Táncházban, március 19-én pedig a Wigwamban lép fel az együttes. Menjetek, hallgassátok meg élőben, ha tehetitek, mert Kalapács Józsi még mindig nagyon jó élőben is!
