KlasszikuShock: Onslaught – Power From Hell (1985)
Mi a közös bennük: Black Sabbath, Led Zeppelin, Judas Priest, Iron Maiden, Saxon? Szerintem egyből rávágjátok: a Szigetország! Anglia a világ talán legfontosabb országa, már ami a heavy metal történelmét illeti, hiszen a műfaj alapító, illetve meghatározó zenekarainak tucatjai indultak innen. Azonban a brit fiatalokat nem csak az onnan indult NWOBHM (a brit heavy metal új hulláma) vonzotta, voltak, akik inkább a tengerentúlon dúló, főleg a Bay Area-öböl partján...
Metal Church – XI (2016)
Kétségtelen, a metal történelem egyik leginkább alulértékelt, mégis egyik legkirályabb bandája az 1980-ban, San Francisco-ban indult, heavy-power és thrash metálos elemeket vegyítő Metal Church! A csapat első öt albumát feltétel nélkül imádom, az azt követő, Ronny Munroe nevével fémjelzett korszakot viszont simán kihagytam: a 2004 és 2013 között készült lemezeket egyszerűen nem találtam elég markánsnak olyan klasszikusokhoz képest, mint a Blessing In Disguise vagy a The Human Factor. Noha...
Nocturnal Rites – New World Messiah (2004)
Európa (sőt, nem túlzás, talán a világ) heavy metal színtere a Hammerfall 90-es évekbeli felbukkanásával kezdett éledezni. Addig a kétlábgépes, tökösen riffelő muzsika tabunak számított, helyét elektronikus zenék, rap, és a többek között a Nirvana és a Pearl Jam aktív közreműködésével az évtized közepére csúcsra juttatott, majd lassan megfáradni kezdő grunge foglalta el. Dronjakék aztán a Glory To The Brave albummal visszahozták a köztudatba a metal muzsikákat, és ahogy...
U.D.O. – Mission No. X (2005)
Nehéz dolga lenne Udo Dirkschneidernek, ha bárkivel is el akarná hitetni, hogy nem legendás egykori bandája, az Accept vonalát követi U.D.O. névre hallgató szólócsapatával. Az 1986-os Russian Roulette album után búcsúzott Udo az Acceptől, aztán a ’90-es években ismét egymásra találtak, de csak átmenetileg, 2005-ben pedig hatalmas nosztalgiabulikat hoztak össze, többek között nálunk is a Sziget HammerWorld színpadán. Kétség nem férhet hozzá, állat is volt a klasszikus Accept az...
Annihilator – Double Live Annihilation (2003)
Régen úgy tanultam, hogy ha egy zenekar „best of” vagy „live” lemez kiadására adja a fejét, az bizony valami nagy változás előszele. Vagy távozik a bandából egy emblematikus tag, vagy esetleg más zenei irány felé kacsingatnak a muzsikusok. Aztán később a kiadók is betársultak az ilyen kiadványok gyártásába, aminek legtöbbször mi rajongók, pontosabban a pénztárcánk itta meg a levét. A bársonyszékből dirigáló vezetők szemei előtt ilyenkor csak a dollárjelek...
Morrow – Covenant Of Teeth (2016)
Az Alerta Antifascista, tipikusan azokhoz a underground kiadókhoz tartozik, akik a „kiadjuk ami nekünk tetszik” elvet követik. Ez nekem egy nagyon szimpatikus attitűd, hogy olyan emberek terjesztik a zenét, akik rajonganak is érte. A Morrow pedig igencsak meg érdemli a támogatást. A zenekart Alex CF vezényli, akit ismerhetnek azok, akik jártasak a neocrust unergroundban. Egy londoni grafikus úriemberről van szó, aki nem csak lélegzetelállító képeit szüli a világra, amikhez...
Eclipse – Bleed And Scream (2012)
A svéd zenei irányzatok mindig is elütöttek a többi skandináv országokra jellemző stílustól. Míg mondjuk a finn bandák többségére a melankólia (egyik kivétel a legendás Hanoi Rocks), a norvég zenekarok tucatjaira pedig a sötét atmoszférikus black metal vagy a vikingek korszakát megidéző muzsikák a jellemzőek, addig a svéd csapatok zöme az életvidám hard rock vagy akár a Los Angeles-i hajbandákat megszégyenítő slease/glam muzsikára esküszik (Vains Of Jenna, Crazy Lixx,...
Hate – Crusade:Zero (2015)
Ha van valami, amit mi Haterek gyűlölünk, akkor az a most tárgyalt banda állandó és indokolatlan hasonlítgatása a Behemoth és Vader zenekarokhoz. Először is, a Hate előbb alakult és kezdett el death metalt játszani, mint az Adam "Nergal" Darski vezette behemót horda. Másodszor pedig, nem lenne hülyeség azzal vádolni mondjuk az In Flames-t, hogy nyúlja az At the Gates-et? DE. Göteborg, mint a metal színtér egyik fellegvára, mára megkerülhetetlen...
Therion – Sitra Ahra (2010, Nuclear Blast)
Nagyon, de nagyon kíváncsi voltam arra, mihez kezd a szimfonikus opera-metalban verhetetlen svéd Therion nagyfőnöke, Christofer Johnsson 2008 második felétől. Ugyebár ekkorra datálható az, hogy a 2007-es Gothic Kabbalah CD-t követő turné végeztével az akkori tagság kijelentette, nem kíván tovább a Therionban muzsikálni. Darab aszongya: a Niemann testvérek (a gitáros Kristian és a basszer Johan) a sok turnézás miatt léptek ki (Johan azóta a Tiamattal koncertezik mint gitáros), a...
Ten – Stormwarning
Gary Hughes énekes nem bír a seggén ülni. Mondom ezt úgy, hogy közben a Ten névre hallgató saját zenekara utoljára 2006-ban jelentkezett új nagylemezzel. Persze azért a rajongóit nem hagyta cserben, 2007-ben szólólemezt jelentetett meg. Tavaly azonban már szárnyra kapott olyan kósza hír, hogy újra feltámassza epikus hard rockot játszó csapatát, a Tent. Ez a banda kilencedik sornagylemeze és bár a zenei világot nem fogja megváltani, fülbemászó dallamvilága,...

















