Ha van valami, amit mi Haterek gyűlölünk, akkor az a most tárgyalt banda állandó és indokolatlan hasonlítgatása a Behemoth és Vader zenekarokhoz. Először is, a Hate előbb alakult és kezdett el death metalt játszani, mint az Adam “Nergal” Darski vezette behemót horda. Másodszor pedig, nem lenne hülyeség azzal vádolni mondjuk az In Flames-t, hogy nyúlja az At the Gates-et? DE. Göteborg, mint a metal színtér egyik fellegvára, mára megkerülhetetlen régió lett, hasonlóan Lengyelországhoz, ami sorra termeli a minőségibbnél minőségibb extrém metal zenei műveket. Egy valami azonban mosolyt csal az arcomra a sok online-fika ellenére: a Hate zenéjébe senki sem köt bele, mert nem is tud. Amúgy sem szükséges megvédenem Adam “ATF Sinner” Buszko zenekarát, új lemezük a Crusade: Zero megteszi ezt helyettem is.
A Gyűlölet keresztes háborújának felvezetője a Vox Dei (A Call From Beyond), majd az instrumentális Lord, Make Me An Instrument Of Thy Wrath meg is adja azokat a kezdőhangokat, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy nem ejtenek foglyokat a hadjárat során. A Death Liberator-al meg is kezdődik a kaotikus öldöklés. Vérbeli Hate szerzemény, változatos és fenséges dallamokkal, masszív riffekkel. A Wieslawski testvérek ezúttal is megmutatták, hogy a białystok-i Hertz stúdió miért az egyik legmegfelelőbb hely az organikus/analóg hangzást elérni kívánó death/black metal bandák számára. A nemrégiben közzétett szöveges videó, a Leviathan démoni hangjainak szerintem egy blackened death metal rajongó sem tudna ellenállni. Az “Abyss born Leviathan” sorok kántálás-szerű ismétlését kissé elnyújtottnak éreztem, amikor először hallottam, de mivel másnap órákon át ezt mormogtam a melóhelyen, megértettem ennek a szándékosságát. Tökéletes himnusz Leviatánnak, a tenger kígyótestű démonjának. A Doomsday Celebrities egy neo-Satyriconhoz hasonló rockos riffel indít, megtoldva hammer-on/pull-off megoldásokkal. A középrésznél hallható ötletes kétlábdobos kiállás után Konrad “Destroyer” Ramotowskitól kapunk egy kellemes gitárszólót, majd ízlésesen visszavezetnek minket a dal eredeti témáihoz. A Hate is the Law-ban Paweł “Pavulon” Jaroszewicz megmutatja tudása legjavát. Az idén harmadik x-et betöltő Pawel, számtalan lengyel csapatban edzett, mielőtt tavaly csatlakozott Ádámhoz, “az első vétkezőhöz”. Komolyan is kell vennie a szerepét, mert Stanisław “Hexen” Malanowicz nem éppen bagatell öröksége minden dobos számára komoly házi feladat. A dalról magáról meg csak annyit, hogy nagyon karaj lett 🙂 Bevallom, hogy az elsőként megklipesített Valley of Darkness hallatán egy kissé elkezdtem fázni az új lemeztől, amikor pár hete volt szerencsém először megtekinteni a videót. A nyitás rendkívül fülbemászó, maga a dal pedig hangulatos, de egyrészt messze nem a leghatásosabb szerzemény, másrészt nagyon túl van nyújtva. Az már a legutóbbi Behemoth lemezen is kiderült, hogy a klasszikus hard rock gitárszólók mennyire jól működnek az ehhez hasonló súlyos zenék esetében is, de itt bizony túlzásokba estek lengyel barátaink. A címadó, Crusade: Zero vad, fenséges black metal témáival felpofoz minket az aléltságból, majd szép lassan ismét visszavisz minket a disszonáns révületbe, hogy a végén egy újabb adrenalin lökettel észhez térítsen. Hiányoltam a legutóbbi lemezeikről az átkötő The Omnipresence-hez hasonló indusztriális/ambient témákat. A zseniálisra sikerült Morphosis lemezen valamivel bátrabban nyúltak az ilyesféle megoldásokhoz, sajnáltam, hogy a legutóbbi Solarflesh lemezen ennyire mellőzve lettek. Rise Omega The Consequence címet viseli az új korong egyik legkatartikusabb tétele. Pavulon ismét gyilkolja a bőröket, mialatt a gitárosok sűrű, disszonáns hangcunamival borítják el dobhártyáinkat. Minderre egy gyönyörűséges akusztikus levezetés teszi fel a töviskoronát. A Dawn of War-hoz érkezve, közeledünk a Nulladik Keresztes Hadjárat végéhez. A Morbid Angel zenei világához hasonlítható alattomos hangok után ismét a fekete zajé a főszerep. A levezetés sokban hasonló az első klipnótához, jobban is illik a lemez végére. Az eredeti verzió outrója, a Black Aura Debris egy rémálomszerű asztrális kivetülés beteges hangjaival repít minket az Alvilág bugyraiba. A bővített verzió bónuszdala, a The Reaping kegyetlen black és death metal témáival már-már az Awakening of the Liar/Anaclasis korszak vehemenciáját hozza vissza, némi Hypocrisy-s hangulattal keveredve. Itt véget ér a gyűlöletes hadjárat.
A számomra legkedvesebb Morphosis/Erebos korszak után kissé nehezemre esett megbarátkozni a Solarflesh helyenként kissé elkapkodott dalaival. A 28 esztendős korában váratlanul elhunyt basszusgitáros, Mortifer, valamint korábbi dobosuk, Hexen távozása rendkívüli kihívások elé állította a megfeleződött tagságú lengyel falkát az elmúlt két év során. Gyászdalt azonban csak ők játszanak, méghozzá azoknak, akik kételkedni merészeltek a Gyűlölet erejében. Izgatottan várom hát a március közepén esedékes Vader/Hate koncertet itt Dublinban, hogy élőben is meggyőződhessek a két lengyel haderő arzenáljának hatékonyságában.
