Nagyon, de nagyon kíváncsi voltam arra, mihez kezd a szimfonikus opera-metalban verhetetlen svéd Therion nagyfőnöke, Christofer Johnsson 2008 második felétől. Ugyebár ekkorra datálható az, hogy a 2007-es Gothic Kabbalah CD-t követő turné végeztével az akkori tagság kijelentette, nem kíván tovább a Therionban muzsikálni. Darab aszongya: a Niemann testvérek (a gitáros Kristian és a basszer Johan) a sok turnézás miatt léptek ki (Johan azóta a Tiamattal koncertezik mint gitáros), a dobos Petter Karlsson pedig multihangszeres és ügyes dalszerző lévén nótákat akart írni, több kreatív tevékenységre vágyott.
Egy kis előképzés: a Therion (akkor még Karlsson nélkül) 2003-2004 során három nagylemeznyi anyagot írt meg, ez körülbelül harminc dalt jelent. Viszont nem akarták kiadni a három albumot egyszerre (ezt még az akkor nyolc éve csúcson lévő Therion sem merte bevállalni, ugyanis ott lebegett szemük előtt a Fegyverek és Rózsák énekegyüttes és a Use Your Illusions I-II példája), csak kettőt, hogy könnyebb legyen promotálni és megturnéztatni a lemezeket; ezek lettek a Lemuria és a Sirius B névre hallgató kiadványok. Egy teljes lemezanyag azonban a fiókban maradt, és a Gothic Kabbalah-n sem használták fel ezeket az ötleteket. Christofernek egyébként érdekes, és egymással kissé ellentmondó nyilatkozatai voltak e témában 2008 nyarán; egyfelől kijelentette, hogy a következő lemez dalai már évekkel ezelőtt elkészültek, máskor meg azt kotyogta el, hogy a Kabbalah zárótételét, az Adulruna Redivivát eredetileg már az új albumra írták.
Egy dolog viszont biztos: a Lemuria, a Sirius B és a friss anyag, a Sitra Ahra egyazon albumtrilógia részei. Következésképpen simán előfordulhat, hogy a 2004-es harmadik albumot hallod, pár friss ötlettel kiegészítve, mást ne mondjak, felturbózva. Valózínűleg a Kabbalah készítésekor, vagy akár már az új összetételű gárda felállása után is születtek olyan témái Christofernek, melyeket itt használ fel.
Ha már az új összetételű gárdát említettem, tartanék egy névsorolvasást is, bár, meg kell mondjam az őszintét, az új arcok nekem vajmi keveset mondanak. Kivéve azt a Thomas Vikströmöt, aki Messiah Marcolin kiválása után a Candlemass énekese is volt, az ezredfordulón pedig a Stormwindban zenélt. Kristian Niemannt druszája, az argentin Christian Vidal fogja pótolni (bár ő csak idén nyáron érkezett; hogy a lemezen ki volt a másik (szóló)gitáros? Őszinte leszek: fingom sincs róla…), a basszer posztra pedig egy majdnem ötvenéves arcot állított Christofer, a szintén svéd Björn Göran Nalle Påhlssont. Dobolni a Lion’s Share korábbi ütőse, Johan Koleberg fog. Az énekesek/vokalisták közül Mats Levén (Krux) távozása okozhatott még fejfájást Johnsson mesternek (és érzékeny vesteséget a rajongóknak), valamint a Kabbalah-n hallható vokáloslányok, Katerina Lijla és Hannah Holgersson sem szerepelnek a friss lemezen; maradt ellenben Snowy Shaw (a lemezfelvételek után kiszállt és a Dimmu Borgir tagja lett, majd gyorsan visszatáncolt), és az előző turnén kisegítő Lori Lewis.
A zene pedig igazi Therion, sok operás résszel, viszont viszonylag kevés kemény metal témával. Az egyetlen ilyen, kimondottan a régi időkre emlékeztető death metalos téma az utolsó előtti Din, bivaly nyitóriffel, szabályos hörgésekkel, blastbeattel, amit akarsz. A szóló viszont tök dallamos. Erre a dalra rendesen felkaptam a fejem – kár, hogy csak két és fél perc, és már vége is. Még a nyitó-címadó ad sokat, azzal a bólogatásra ingerlő középtempójával, valamint a borzongatóan szép zongorával indító, epikus Kings Of Edom. De kiemelhető még a zakatoló Unguentum Sabbati is. A Therionnál hagyománnyá váló, tizenegy tételből álló albumfelépítéshez visszatérnek egyébként a srácok.
A hangzással, meg úgy a produkcióval szokás szerint nincsen gond. Christofer nem nyeretlen kétéves, a szokott minőségi munkát ezúttal is szállítja, a Thomas Ewerhard alkotta borító pedig egészen pazar. A Therionra jellemző igényesség természetesen megvan, de nekem innen mégis hiányzik valami. Több hallgatás után megtaláltam, mi a bibi: kevésszer indul be a lemez. Kevésszer szedi le a fejed, ha érted mire célzok. Igaza volt Christofernek, mikor a Kabbalah táján azt nyilatkozta: “…Előbb lehetne békét teremteni a Közel-Keleten, mint leszállítani egy olyan lemezt, amivel minden Therion-rajongó elégedett. Minden lemezünknél vannak, akik azt mondják, miért van megint rockos ének, ez nem elég klasszikus. Ugyanazok egy másik lemeznél amiatt méltatlankodnak, hogy túl sok az operás rész, kevés a metalos elem.” Hát, ja. Ez örök probléma, de ezzel számolnia kell annak, aki több műfajt akar ötvözni. A fent leírtak ellenére viszont a Therion-minőséget ezúttal is hozzák a svédek.
8
Tracklist:
- Introduction/Sitra Ahra
- Kings of Edom
- Unguentum Sabbati
- Land of Canaan
- Hellequin
- 2012
- Cú Chulainn
- Kali Yuga Part 3
- The Shells Are Open
- Din
- After the Inquisition: Children of the Stone
