A rockrajongók fiatalabb nemzedékének talán nem mond túl sokat a Kansas név. Annál többet azoknak, akik az 1976-1983 közötti időszak amerikai rockzenéjét figyelemmel kísérték. Ekkortájt alapvetően hat zenekar uralta az újvilági AOR/westcoast mezőnyt: Journey, Boston, Toto, Foreigner, Styx és a Kansas. Több, mint három évtizednyi munkálkodása során a veterán art/prog. rocker Kansas bizony elég kacskaringós pályát futott be. Karrierjüket számos tagcsere súlyosbította, hatalmas sikereket éppen úgy megéltek, mint nehezebb időszakokat és zenéjüket illetően is igen változatos dolgokat nyújtottak az évek során. Mindenesetre akár progresszív, akár hard rockosabb, akár rádiósabb/AOR-osabb irányban terjeszkedtek is éppen, a muzsika színvonala mindig is megkérdőjelezhetetlen volt.

Nyilván nem véletlen, hogy – műfajtól függetlenül – zenészek és zenekarok tucatjai istenítik őket. Furcsa módon Európában közel sem tudtak akkora népszerűségre szert tenni, mint a tengerentúlon, ami már csak azért is érdekes, mert Robby Steinhardt gyakran folkos ihletésű hegedűjátéka szerintem jóval inkább európai, mintsem amerikai gyökerű. És úgy általában véve sem állt soha igazán távol az európai hagyományoktól és ízlésvilágtól a muzsikájuk, még a nyolcvanas évekbeli AOR-osabb periódusukban sem. Mint amilyen az 1988-as születésű In The Spirit Of Things is volt.

A Kansast a bonyolult, mesteri hangszerelések és a finoman kidolgozott vokálok jellemezték. A műfaj egyik hatalmas klasszikusa az 1976-os Carry On Wayward Son című daluk, amely öt percben összefoglalt mindent, amit a Kansas jelent és hihetetlen siker volt. A nyolcvanas évekre a csapat kissé kifáradt, jöttek az ilyenkor szokásos tagcserék. 1981 októberében Steve Walsh énekes/billentyűs elhagyta az együttest és csatlakozott a Streetshez. Hamarosan megtalálták méltó utódját John Elefante személyében. Az első album, amit Walsh nélkül adtak ki, a Vinyl Confessions 1982-ben. Ezen az albumon szerepelt egy másik méltán híres Kansas-szám, a Play The Game Tonight. Ezután kiadták a Drastic Measures nevű albumot, rajta a Fight Fire With Fire zeneszámmal. Mivel Kerry Livgren gitáros és Dave Hope basszeros nem érezte jól magát az Elefante-val közös munkában, ezért 1983. december 31-én átpártoltak az AD nevű együtteshez.

1984-ben megjelent a The Best of Kansas nevű album, ami után 1985-ben az együttes úgy döntött, feloszlik. 1985-ben viszont újraindult, Steve Walshsel ismét a soraiban de Livgren, Hope és Robby Steinhardt nélkül. Az újraszervezett együttesben Walshen kívül Billy Greer basszusgitáros, Steve Morse és Richard Williams gitárosok, illetve Phil Ehart dobos volt tag.1986-ban kiadták a Power című albumot. Az All I Wanted című szám bekerült a Top 40-be. 1988-ban az újjászervezett együttes kiadta a In The Spirit Of Things című albumot.




A lemez konceptalbum, mégpedig az 1951-ben, a Neosho folyó áradásának következtében szinte teljesen elpusztult és elhagyatott Neosho Falls településről szól. Zeneileg az album épp az ellenkező hatást váltja ki, mint a Power, ami címéhez illően igen erőteljes, kemény, igazi rocklemez volt. A Spirit ellenben visszafogott, nyugodt alaphangulatú korong, sajnos igen hamar unalomba fullad. A hangszerelés most is professzionális és bonyolult, ám mégis céltalan: a dalok egyszerűen nem elég jók. Csak a második oldal elején csillan meg először – és utoljára – valami a Kansas régi fényéből, de ez sem elég meggyőző. Aki igazi Kansast akar hallani, annak az 1976 és 1980 között készült albumokat ajánlom. A brigád egyébként a mai napig is aktív, legutóbbi stúdiólemezük, a Somewhere To Elsewhere 2000. július 11-én jelent meg, ráadásul mostanság majdnem az eredeti felállásban dolgoznak. A magam részéről igen hálás lennék a Sorsnak, ha egyszer az életben láthatnám legalább egy koncertjüket.

Pontszám: 5/10

A lemezen hallható muzsikusok:

Steve Walsh – ének, szintetizátor
Billy Greer – basszusgitár, vokál
Phil Ehart – dobok
Steve Morse – gitár, vokál
Rich Williams – gitár

A dalok sorrendje:
01. Ghosts
02. One Big Sky
03. Inside Of Me
04. One Man, One Heart
05. House On Fire
06. Once In A Lifetime
07. Stand Beside Me
08. I Counted On Love
09. The Preacher
10. Rainmaker
11. T.O. Witcher
12. Bells Of Saint James