Több oka is van annak, hogy megosztom veletek az 1987-ben alakult kaliforniai Forbidden visszatérő albumát. Az egyik legfontosabb tényező, hogy a Rockpanoráma műsorban elkezdtem boncolgatni a thrash metal műfaját, amelyben kiemelt szerepet kaptak a Bay Area öbölből származó gárdák is. Sajnos időhiány miatt abból a műsorból kimaradt ez a banda is, mint ahogy a Possessed, a Heathen, de említhetném a Vio-lence nevét is. Több oka is van, hogy ezen bandák a Forbiddenhez hasonlóan csak b-kategóriásként vannak emlegetve, pedig zeneileg nem maradnak el az Exodus, Testament, de még a Metallica zenészei mögött sem, akiknek mint tudjuk, „bejött az élet”. Sajnos a Forbidden kicsit későn érő volt, hiszen pont akkor jelentették meg első két albumukat (amik egyébként a műfaj alapköveinek számítanak), amikor a thrash, mint zenei irányzat, kezdett háttérbe szorulni az egyre nagyobb teret hódító grunge-hullám mögött. Egy ideig még próbálkozott a csapat, de aztán 1997-ben bedobták a törülközőt.
Újjáalakulásuk apropója egy szomorú eseményhez kapcsolódik, hiszen a Testament frontember, Chuck Billy segélykoncertjére álltak össze, akiről kiderült, hogy rákban szenved. Az eredeti felállásból Russ Anderson énekes, Craig Locicero gitáros és Matt Camacho basszeros maradt. Őket a lemezen Steve Smyth gitáros(ex-Testament, Nevermore, Vicious Rumors stb.) és Mark Hernandez dobos (ex-Vio-lence, Heathen stb.) egészítette ki. Az Alpha Century címre keresztelt introval sejtelmesen, baljóslatúan indul a korong, majd a Forsaken At The Gates dallal belecsapnak a lecsóba. Nem kell itt irgalmatlan durvulatra számítani, egyszerű közepes riffelés járja át hallójáratainkat, amely közben akaratlanul is megindul a headbangelés. A dal méltó folytatása a banda korai műveinek. Az Overthrow is lendületesen indul, majd jön a fülbemászó dallamos refrén egy csodálatos gitárszólóval megspékelve. Gitárszólóval indul az Adapt Or Die is, ami egy igen szigorú darab. Itt előjön a bandára jellemző progresszivitás is. A szeletelést a lassabb tempójú Swnie váltja, amelynek borult témái a Nevermoret idézik. A Chatter nem más mint egy átkötő intro, ami aztán szerintem a lemez legjobb dalába csap át. A Dragging My Casket elementáris sebességgel indul, majd könnyedebb részekkel váltogatják a nótát. Progresszivitás felsőfokon! Kiemelendő a lemez zseniális hangzása is! A két gitáros az egész lemezen egymás kezére játssza a szólókat, Russ Anderson énekes még mindig a legnagyobbak között van, annak ellenére, hogy a rosszmájúak szerint többnyire a stúdiótechnika miatt lett ilyen tökéletes az ének. Ezen kár vacillálni, élőben úgyis kiderül, ha turpisság volt a dologban. A ritmusszekció is hozzá a rá kiszabott feladatokat, még akkor is, ha Mark Hernandez dobos a műfaj egyik legkiemelkedőbb ütősének számító Paul Bostaph székében püföli a bőröket. Nem megyek végig a lemez további dalain, legyen elég annyi, hogy a Hopenosis, de az Immortal Wounds is nagy favoritja lesz az esetleges koncerteken elhangzó repertoárnak.
Összességében a banda tizenhárom év után egy olyan lemezzel tért vissza, amely nem mondható egyszerű retro-korongnak és az épp aktuális trendekhez (metalcore stb.) sem akar simulni. A tagok igazi komplex dalokat írtak, amelynek eljátszásánál abszolút átjön az örömzenélés-feeling. Ezzel a lemezzel nem fogják feltámasztani a ’80-as évek közepére jellemző thrash metalt, de ez nem is volt a tagok célja. Azt azonban tudom garantálni, hogy az ifjabb generációból is maguk mellé tudnak állítani majd újabb rajongókat. Soha rosszabb visszatérést!
Pontszám: 9
Forbidden- Omega Wave (2010. október 22./ Nuclear Blast Records)
A lemezen hallható zenészek:
Russ Anderson– ének
Craig Locicero– gitár
Steve Smyth– gitár
Matt Camacho– basszusgitár
Mark Hernandez– dob
A dalok:
01. Alpha Century
02. Forsaken At The Gates
03. Overthrow
04. Adapt Or Die
05. Swine
06. Chatter
07. Dragging My Casket
08. Hopenosis
09. Immortal Wounds
10. Behind The Mask
11. Inhuman Race
12. Omega Wave
