Az 1968-ban, a németországi Solingen-ben még Band X néven indult, majd 1976-tól Accept-re keresztelt banda a ’80-as évek közepén egyértelműen Európa vezető metal zenekarának számított. Meggyőződésem, ha zenei nézeteltérésekre hivatkozva 1987-ben nem hagyja ott őket Udo Dirkschneider énekes (hogy U.D.O. néven saját bandát hozzon össze), akkor talán ma is közösen gyártanának újabb és újabb albumokat. Udo kilépése után azonban az Accept már nem talált magára. Az amerikai származású David Reece énekessel felvett Eat The Heat album után fel is oszlottak. Ez 1989-ben volt.
Pedig az Accept tagjai valójában sosem tagadták le azt a lemezt (mint mondjuk itthon a Junkies a Csordás Tibivel felvett debütöt). Ezt támasztja alá, hogy Udo vokálozik az Eat The Heat album Turn The Wheel című számában; emellett a Generation Clash dalt újra felvették az 1994-es Death Row lemezre, és tény az is, hogy az egyik ezredfordulós Accept tribute lemezen nem más, mint az U.D.O. zenekar nyomta a ’89-es nyitódalt, az X-T-C-t. A tisztánlátás végett azért azt szögezzük le, Udo még az Accept tagjaként akart szólólemezt készíteni, zenésztársai pedig nem átallottak megírni neki az Animal House-t. Feljátszani viszont már az első U.D.O. felállás játszotta fel, tehát az elválás lényegében magától megtörtént.
Viszont nem tartott sokáig! 1992 és 1996 között újra együtt zenéltek Udo-val, készítettek is három közös lemezt (Objection Overruled 1993, Death Row 1994, Predator 1996), ám a zenei nézetkülönbségek újfent váláshoz vezettek. A banda 1997-ben újra bedobta a törülközőt, de a teniszütők megmaradtak, ha másképp nem is, különböző válogatásalbumok, illetve koncert-kiadványok képében. Ebből az érából az egyik jobban sikerült darab a Metal Blast From The Past.
A DVD három részből áll, míg a kilenc dalt tartalmazó CD rámozdult a ritkaságokra. Ami a képi megvalósítást illeti, a Live In Osaka a banda fénykorából való, az 1985-ös Metal Heart albumig bezárólag csendülnek fel a klasszikusnál klasszikusabb dalok. Aztán kapunk 7 darab klipet. Ahogy nézem, rögtön azon kapom magam, hogy a csapat bizony nem vitte túlzásba a videók gyártását. A korai időkből csak az I’m A Rebel, a Balls To The Wall és a Midnight Mover került megfilmesítésre. Az olyan alapvetésekhez, mint a Burning, a Breaker, a Starlight, a Fast As A Shark, a Restless And Wild vagy a Screaming For A Love-Bite nem készült hivatalos klip. A DVD-n amolyan levezetésként kapunk még három koncertfelvételt egy 1993-as szófiai koncertről.
Ami a CD-t illeti, a nyitó Rich And Famous az újraborulás első állomásának tekinthető Objection Overruled album japán kiadásán szerepelt bónuszként. A Rocking For The Sun és a Morning Sun még az I’m A Rebel lemez idején íródott, de publikálva sosem lettek. Így elhallgatva, nem is csodálom, hogy sokáig a fiók mélyén lapultak. A Run If You Can, a Down And Out, a Can’t Stand The Night, a Breaker és a Burning ötös azonban már minden Accept-fannak ismerősen csenghet, hiszen ezek az 1981-es Breaker lemezen szerepeltek, igaz, itt most a demós verziókat élvezhetjük, vagy épp nem élvezhetjük, mert a minősége bizony nem CD-re való. A lemezt záró Writing On The Wall eredetije az 1994-es Death Row lemezen szerepelt, ezúttal azonban akusztikus verzióban hallgathatjuk meg.
A DVD és azon belül a japán koncert egy rocktörténeti kuriózum, sajnálhatom, hogy 1985-ben nem voltam még olyan helyzetben, hogy élőben is átélhessem a banda dalait egy olyan hangulatos bulin, mint amilyen a szóban forgó oszakai koncert volt. A kiadvány további része azonban tényleg csak fanoknak ajánlott. Hogy aztán a Metal Blast From The Past kiadása esetleg előrevetíti-e, hogy a legendák újra egyesítik tudásukat, arról még nincs információnk, de a „se Veled, se Nélküled” elvét követve bármi előfordulhat….
