Ayers Rock – Örök Álmok Útján
Ha keresőbe beütöd a banda nevét, garantáltan az első találatok között egy Ausztráliában található ritka természeti képződményre (’az óriási csodakavics’) ad ki találatokat. Hallgatva, elemezgetve, illetve a zenekar létezését és történetét tekintve viszont kifejezetten találó a név. Felvidéki magyar zenekarként és emberként átélhették, milyen ’egyedül lenni’ olyan környezetben, amiből kilógsz (vagy kitűnsz?). A témaválasztás ismét csak a hasonlóságot igazolja, mintha csak az említett sivatag közepén magában ácsorgó vörös szikla...
KlasszikuShock: Dokken – Under Lock And Key (1985)
Kétségtelen, hogy ha a dallamos heavy metal kialakulását elemezzük, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a Dokken a legeurópaibb amcsi zenekar. A norvég felmenőkkel rendelkező frontember, Don Dokken a 80-as évek végén Európában szívta magába a zene illatát. 12 éves korában még gitározni tanult, de aztán az egyik sulis fellépésen nem jött el a csapat énekese, így Don kényszerből ragadta magához a mikrofont. Olyan jó hangja volt (amit persze énekleckékkel képzett...
Doro – Force Majeure (1989)
A 2000-es évek elejétől gombamód szaporodtak az olyan zenekarok, ahol felbukkantak a szebbik nem jeles képviselői. Ez a gyors folyamat a szakmai kritikusokat arra késztette, hogy a női énekesekkel dolgozó bandákat külön zenei kasztba, úgynevezett female rock/metal-ba sorolják. Pedig nem volt ez mindig így. Emlékszem, hogy a ’80-as évek végén a különböző év végi „Ki volt az év énekesnője” szavazásokon rendesen törni kellett a kobakot, hogy minimum öt csajt...
Cobra Cult – Second Gear (2021)
Ma is Svédországba kalauzolom a kedves olvasót, azonban a jó kis svéd sleaze/glam, netán negédes AOR muzsika helyett jóval szájbavágóbb, erőteljesebb zene lesz terítéken. A Cobra Cult 2015 végén alakult Stockholmban Thomas Jonsson basszusgitáros és Johanna Lindhult gitáros/énekesnő szövődményeként, majd a duóhoz Carl Johan “Sillen” Sillén dobos is csatlakozott, hogy elkezdhessék a dalírást. 2019 januárjában Anders Martinsgård gitáros csatlakozásával vált teljessé a Cobra Cult tagsága.
A Cobra Cult rövid idő...
KlasszikuShock: Exodus – Fabulous Disaster (1989)
Talán az ifjúságra oly jellemző lázadás miatt, de én sosem rajongtam a Metallica zenekarért. Az általános iskola felső tagozatára jártam, sőt nagyjából végzős voltam, amikor kitört a ’tallica-láz. Az osztálytársaim mellett még a bevállalósabb tanárok is Hetfieldék pólójában lófráltak. Úgy voltam vele, hogy nehogy már én is „beálljak a sorba”, inkább szétnéztem a hasonló zenét produkáló bandák háza táján (már persze amennyire abban az időszakban erre lehetősége nyílt egy...
Words of Blood – Az én démonaim (2016)
Érdekes érzések kavarodnak bennem miközben hallgatom a Words Of Blood nagyon friss, szinte még ropogós albumát, hisz pár napja látott napvilágot, hogy egy ilyen lerágott csont hasonlattal éljek. Alapvetően ez a ’90-es évek metalmuzsikája, nem sok értelmét látom modern metalnak titulálni, hisz ez a fajta groove alapú muzsika bő 20 éves. Plusz, a zenei alapok néha hard rock/heavy metal, megfejelve extrém vokalizálással. Ami számomra fura és némiképp értelmezhetetlen, az...
KlasszikuShock: Blue Murder – Nothin’ But Trouble (1993)
John Sykes a nyolcvanas évek során a gitárbűvölők egyik legeredetibb, legnagyszerűbb muzsikusává fejlődött. Pályafutása során sehol sem tudott hosszú éveken át maradni, azonban mindenhol maradandó nyomot hagyott maga után. Az ő névjegyét viselik a mára már klasszikusnak mondható nagylemezek, mint a Tygers Of Pan Tang zenekar második albuma, az 1981-es Spellbound, vagy a Thin Lizzy legendás felállásának utolsó albuma, az 1983-as Thunder And Lightning, valamint a többszörös platina-státuszt elérő...
Attic – Sanctimonious (2017)
2010-es alapulása óta az Attic nevű német zenekart egyre nagyobb, fokozódó figyelem övezi, ez pedig korántsem meglepő, ha belefülelünk a zenéjükbe. Keveréke az egy rakás metal alstílusnak, de alapvetően a többség a vokál miatt rögtön King Diamondra, és a Mercyful Fate-re asszociál. Na meg persze beugorhat még egy rakás sikoltozó énekes a 80-as évekből, jelesül éppen Rob Halford. Hozzá még visszatérek hamarosan.
Szóval adott a banda, jelenleg a második albumukról...
Hollywood Rose – Minimal Design (2009)
Vannak az embernek förtelmes napjai, melyeket nehezen él túl, örül, ha végre vége lenne, s jönne a következő, várja, hogy az talán jobb lesz. Átéljük, csak az változó, ki milyen gyakran. Nekem pont egy ilyen jutott, melynek estéjén kezembe került végre egy olyan lemez, mit már közel egy hónapja vártam. Már jó ideje rendelkeztem tőlük egy 4 számos demoval - melynek dalai közül ismerhetjük némelyik koncertekről is azóta -...


















