omega

KlasszikuShock: Agent Steel-Omega Conspiracy (1999)

Kicsit megkésve érkezünk a KlasszikuShock rovattal, de cserébe garantáljuk, hogy egy olyan zenekarról olvashattok itt, akikről szerintem a 90%-tok nem is hallott. Ez persze ez nem azért van, mert nem jó a zene amit játszanak, szimplán csak az az ok, hogy sosem tudtak olyan körökbe betörni, ami a 80-as,90-es évek zenei és üzleti vonulatában sikeres lett volna. Mai főfogásunk az amerikai Agent Steel zenekar, akik a korai speed metálos ...
danzig cover 20151201

Danzig – Skeletons (2015)

Év közben még arról értesültünk, hogy Danzig bátyónak idén jól bele kell húznia, ugyanis szeptember környékére ígérte a feldolgozásokkal telepakolt Skeletons lemezt, de szintén idénre tervezte az új nagylemezt is, amelynek már valóban itt lenne az ideje, végtére is a legutolsó Danzig soralbum, a Deth Red Saboath még 2010-ben jött ki. Nos, a főhősünk mára picit módosított a forgatókönyvön. Mivel az ezen cikkben taglalt Skeletons némi csúszás miatt csak...
paradise-lost-cover 20151031

Paradise Lost – Symphony for the Lost (2015)

Az év végéhez közeledve a leghatározottabban ki merem jelenteni, hogy számomra a Paradise Lost Plague Within lemeze az idei esztendő csúcsalkotása. Tökéletesebb csak akkor lenne, ha a deluxe verzión szereplő két bónuszdal (Fear of Silence, Never Look Away) is felkerült volna a hagyományos kiadásra. Mint azt már hónapok óta tudtuk, a banda a tavalyi bulgáriai fellépését rögzítette, melyre egészen pontosan a Plovdiv-ban található ősi római színházban került sor. A dupla cd+dvd...
desperado cover 20161026

KlasszikuShock: Desperado – Bloodied, But Unbowed (1988/1996)

David Daniel Snider vagy ahogy mindenki csak ismeri, Dee Snider 1988 januárjában döntött úgy, hogy végleg földbe állítja a Twisted Sister zenekart.Pedig nem is ő volt a banda alapítótagja, de az vitathatatlan, hogy a csapat szekere az ő 1976-os csatlakozásával indult be igazán. Persze még akkor is adódtak nehézségek, de a polgárpukkasztó, nagyszájú tinédzserbálvány nem adta fel a harcot, a Twisted Sister pedig az ő irányítása alatt a 80-as...
death-cover 20151122

KlasszikuShock: Death – Human (1991)

2016-ban újabb turnéra indul a klasszikus Death dalokat játszó Death DTA formáció, méghozzá nem is akármilyen felállással: Steve DiGiorgio lesz a basszusgitáros (Death, Testament, Sadus), Gene Hoglan a dobos (Death, Testament, Dark Angel), Bobby Koelble a gitáros (Death - Symbolic album), Max Phelps pedig az énekes/gitáros (Exist, Cynic). A körút Chuck Schuldiner munkásságának állít emléket, megspékelve a Death mindenkori legkultikusabb dalaival. Szerencsére a 'European Thought Patterns' elnevezésű turnénak lesz...

KlasszikuShock: Mötley Crüe – Shout At The Devil (1983)

A Mötley Crüe fénykora egyértelműen a ’80-as évekre tehető. Nem is akármilyen fénykor volt ez! A ’80-as évek elején-közepén ez a négy srác testesítette meg az amerikai rock’n’rollt. Feltúrt hajak, arcfestés, pia, drogok, csajhegyek. A Mötley Crüe karriertörténete a rocktörténelem legmozgalmasabb, legérdekfeszítőbb, legbotrányosabb és legsokkolóbb sztorijainak egyike: valószínűleg Nikki Sixx, Vince Neil, Tommy Lee és Mick Mars érti a legkevésbé, hogyan lehetnek még életben azok után, amit a '80-as...
road-emberteremto-front

Road – Emberteremtő (2010, Hammer)

Előrebocsátom, hogy a Roadot a legreménytelibb magyar bandának tartom. Bár, lassan már kezdenek kinőni a reménység kategóriából. Nagyjából a 2008-as Aranylemez óta lehet kiforrott brigádnak tekinteni a Máté, Goya, Imi és Erik által alkotott négyest - azon az albumon már nagyrészt kialakult az igazi Road-hangzás. A csapatbemutatásra nem nagyon szeretnék kitérni, mert hát minek... Inkább megemlíteném, hogy Mátéékat a 2008-as Sziget óta ismerem személyesen is, autóinfósként engedtem őket...
cradle-of-filth-cover 20150712

Cradle of Filth – Hammer of the Witches (2015)

Ki gondolta volna a nagy black metal őrület környékén, hogy a Cradle of Filth jövőre fennállásának 25. évfordulóját ünnepelheti majd. Mocsok Dániel körül ugyan folyamatosan cserélődött a tagság, némiképp egy átjáróház látszatát keltve, de minden nehézség ellenére rendületlenül halad előre a zenekar, hol gyengébb, hol erősebb albumokat produkálva. Én személy szerint eléggé ellenszenvesnek érzem, ha egy zenekar folyton a korai lemezek érzésvilágát kommunikálja le a sajtóban a következő sorlemez...

Marilyn Manson – The High End Of Low (2009)

Marilyn Manson egy felpüffedt arcú, kiégett, szétcuccozott rocksztár, akiről valaha mindenkinek volt véleménye, ma viszont már csak vállvonogatás a jussa. Az új lemeze pedig azért jó, mert süt róla, hogy egy felpüffedt arcú, kiégett, szétcuccozott rocksztár csinálta, és nem a minősége,hanem a hangulata sugallja ezt. Brian Hugh Warner, alias Marilyn Manson idén januárban volt 40 éves. Öregszik, amit nem visel túl jól. A 2007-es Eat Me, Drink Me felemás volt, úgy tűnt nagy hiba...
sting_in_the_tail

Sting in the Tail lemezkritika és Scorpinformációk

The Best Is Yet To Come... Rudolf Schenker, Klaus Meine, Matthias Jabs, James Kottak és Pawel Maciwoda a Scorpions tagjai beiktatást nyernek a Hollywood's RockWalk -ba 2010. április 6-án délután. A Scorpionst -- amely együttes eladott, több, mint 100 millió lemezt világszerte-- a rajongóik tisztelik meg, egy különleges ceremónia keretein belül a Guitar Center in Hollywood-ban. Ez a jelölés egy nagyon különleges alkalom a Scorpions számára: március 23-án...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...