Paradise Lost – The Plague Within (2015)
Kamaszkorom óta nagy rajongója vagyok a Paradise Lost-nak, így számomra minden egyes lemezük megjelenése igazi eseményszámba megy. A 2012-es Tragic Idol kapcsán folyamatosan a Shades of God/Icon korszak megközelítését emlegették, az idei esztendőre pedig egy még retrósabb anyagot ígértek, amire bevallom egy kicsit fanyalogtam, hiszen jelen tárgyunk zenekara úgy tért vissza a metal gyökereihez a 10 évvel ezelőtt kiadott cím nélküli lemezzel, hogy az erőltetett múltidézgetés helyett még hozzá is tettek az addigi...
KlasszikuShock: Mötley Crüe – Dr. Feelgood (1989)
Soha ne mondd azt, hogy SOHA! Nyugodtan kijelenthetjük, ez a mondás az élet bármely területére igaz. Nem rendelkezünk jövőbelátási képességekkel (talán jobb is így), ezért nem tudhatjuk milyen lapot oszt le még számunkra a sors. Nikki Sixx, Vince Neil, Tommy Lee és Mick Mars azonban január 28-án, egy nagyszabású Los Angeles-i sajtókonferencián hivatalosan is bejelentette majdani visszavonulását és grandiózus búcsúturnéját az amerikai rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekarának, a Mötley Crüe-nek. A...
Katatonia – Night Is The New Day (2009, Peaceville)
Csak az új évben jöttem rá, hogy teljesen elhanyagoltam ősszel a lemezkritika rovat érdemi részét, és nagyon kevés új lemezt mutattam be nektek. Ígérem, az új évben ez is meg fog változni, egyfelől azért, mert növelem a fordulatszámot (két kritika egy nap tőlem ugyebár még sose került fel), másfelől pedig azért, mert, mint a kis színeseimben olvashattátok, 2010-ben rengeteg várva várt album fog kijönni, és rengeteg olyan lemez...
MadDogX – Voices In My Head (2011)
A felvidéki progresszív banda még 2000-ben alakult Szőgyénben, Veszett Kutyák néven. Kezdetben átvett dalokkal járták a különböző rendezvényeket, majd csak 2003-ban az új basszusgitáros érkezése után kezdődtek el a saját dalok írása. Az énekesi poszt is többször cserélődött, de 2006 második felétől számítva mondható, hogy stabil a felállás és összeszokott a banda.Ennek eredményeképpen 2007-ben rögzítettek egy demo anyagot, majd 2009-ben írtak egy dalt a Szlovákiai Eurovíziós dalfesztiválra is....
Agregator – Emberség (2009, Hammer)
A következő cikknek kicsit félve kezdek neki, hisz tárgya egy olyan album, amelyet földijeim hoztak napvilágra idén, és nemrégiben a novemberi Hammer mellékleteként is megjelent. Páran fel is hívtátok a figyelmemet a lemezre, de már az album megjelenésekor eldöntöttem, hogy én erről írni fogok, és ajánlásaitok csak megerősítettek ebbéli elhatározásomban. Nem árulok zsákbamacskát tovább, az Agregator új lemezével foglalkozom az alábbiakban. Aki ismer, a bevezetőből...
KlasszikuShock: Ministry-Psalm69: The Way to Succeed and the Way...
Kicsit megcsúszva érkezünk a KlasszikuShock legújabb írásával, de reméljük ez nem veszi el a kedveteket az olvasástól. Eheti cikkünkben egy olyan zenekar leghíresebb albumával foglalkozunk akik eredetileg nem is metál zenekarnak indultak, hanem a 80-as évek legelején, az akkor a teljes világot begyűrűző szinti-pop vonalon kezdtek el ténykedni. Aztán az évtized vége fele egy erős fordulatot véve az industrial-metál világában találták magukat. Ha azt mondom, hogy az Alejandro Ramirez...
Laced In Lust – First Bite (2021)
Február 26-án jelent meg az ausztrál származású Laced In Lust debütáló nagylemeze. Még mielőtt belemegyünk abba, hogy a kenguruk földjén miként idézik meg a Sunset Strip hajlakkal átitatott világát, előbb jöjjön egy kis történelemóra. A Laced In Lust 2012 áprilisában indult el Adelaide városából és miután megnyerték a bandák csatájaként számon tartott Rocking Angel Bourbon-t, felnyalábolva az 1000 dolláros fődíjat, elkészítették a Fire című, három dalt tartalmazó EP-jüket, aminek...
Szeg – Phantom EP (2014)
Az idén 15. születésnapját ünneplő debreceni Szeg zenekar egy hat számos EP-vel örvendeztette meg rajongóit és a magyar hc/metal közönséget. A hazai terepen rögzített Phantom egyben méltó kiadvány arra, hogy a zenekar megünnepelje rajongóival az idén esedékes jubileumot. A kislemez mindjárt az album klipnótájával, a Hero-val kezdődik, megadva azt az alaphangot, amire az ős-és leendő Szeg rajongók elégedetten mosolyoghatnak és bólogathatnak. A dallamos, mondhatni slágeres felvezető dallamot egy...
Coal Chamber – Rivals (2015)
A ködös nyilatkozatok ellenére is sejteni lehetett, hogy a haknizás mellett egy új lemez is megjelenhet a '90-es évek első generációs nu metálosaitól. Mivel a szintén Dez Fafara vezetette Devildriver az utóbbi időkben kénytelen volt takarékra venni magát a tagcseréknek (és talán egyéb, nem publikus ügyeknek) köszönhetően, így adta magát a lehetőség, hogy a jövőre az ötödik X-et betöltő frontember több időt töltsön a "szénbányában" régi társaival. ...
Accept – Metal Blast From The Past (DVD/CD) (2002)
Az 1968-ban, a németországi Solingen-ben még Band X néven indult, majd 1976-tól Accept-re keresztelt banda a ’80-as évek közepén egyértelműen Európa vezető metal zenekarának számított. Meggyőződésem, ha zenei nézeteltérésekre hivatkozva 1987-ben nem hagyja ott őket Udo Dirkschneider énekes (hogy U.D.O. néven saját bandát hozzon össze), akkor talán ma is közösen gyártanának újabb és újabb albumokat. Udo kilépése után azonban az Accept már nem talált magára. Az amerikai származású David...


















