KlasszikuShock: Slayer – South Of Heaven (1988)
Abban az esetben, ha a Slayer klasszikus albumai kerülnek szóba, jelentőségét és intenzitását tekintve nyilván az 1986-os keltezésű Reign In Blood számít az örök csúcsnak, ezen nincs is mit vitatkozni. Én azonban az azt követő South Of Heaven albummal váltam rabjukká. Ebben pedig nem csak az játszott szerepet, hogy a Petőfi Rádió A Heavy Metal kedvelőinek, című műsorának jóvoltából, a „Mennyország déli részével” ismertem meg a zenekart, sokkal inkább...
Deathrow – Deception Ignored (1988)
A thrash metal a ’80-as évek végén lassan felélte újdonságának erejét, az új zenekarok már semmi változást nem hoztak, csak a jól bevált kliséket pufogtatták. Sokaknak nem jutott szelet a siker és a dicsőség tortájából, főleg a német vonalra volt ez érvényes, ahol emiatt a másodvonal sok csapata feloszlott, vagy a feloszlás küszöbére került. Erre a sorsra jutott az Assassin, az Agent Steel, a Violent Force, a Darkness, valamivel...
KlasszikuShock: Gary Moore – Wild Frontier (1987)
Gary Moore észak-ír gitáros napjaink rockzenéjét egyik legjelentősebben befolyásoló zenész, hiszen pályafutása során játszott blues-rockot (Skid Row), progresszív rockot (Colosseum II), hard rockot (Thin Lizzy) majd a blues felé fordult. Gary Moore játéka a bluesban és a korabeli beatzenékben gyökerezik. Annak ellenére, hogy legtöbben rockgitárosként ismertük meg, aki később „kipróbálta” magát a bluesban is, sokan nem tudják, hogy ő a blues miatt kezdett el gitározni, és magát blues sznobként...
Megadeth-Dystopia. A 90-es évek hagyatéka
Nagy várakozás előzte meg a Megadeth legújabb albumát, a Dystopia címre hallgató tizenötödik sorlemezét. A kevésbé sikeres, 2013-as Super Collider után Shawn Drover dobos és Chris Broderick gitáros egyszerre, váratlanul elhagyta a thrash-titánok hajóját. Adott volt tehát a kérdés: mi lesz így a két alapítóval, a két Dave-vel, Mustainnel és Ellefsonnal? Mindannyiunk szerencséjére szó sem volt feloszlásról, hiszen nagyon hamar újra teljes volt a négyesfogat. Gitárhoz érkezett az a Kiko Loureiro, aki ezidáig az Angra zenekarból lehetett ismert, és generációjának egyik...
KlasszikuShock: M.O.D. – Gross Misconduct (1989)
Írásom előtt kíváncsiságból szörfözgettem a hazai zenei portálok között, és meglepetésemre a Billy „Mosh” Milano vezette M.O.D. zenekarról, leszámítva a két magyarországi fellépést, szinte semmit sem írnak. Persze mi is ludasak vagyunk itt a Rockvilágnál, mert egy apró cikk szerepel nálunk is, az amúgy kisebb-nagyobb megszakításokkal, de 1986 óta működő csapatról. Ez által adja magát a felvetés: a KlasszikuShock rovatunkban egy ennyire alacsony publicitással rendelkező bandának joggal szerepelhet bármelyik...
Katatonia – Dead End Kings (2012)
Bár nagyon vágyakoztam a Katatonia új nagylemezére, a tüzetesebb hallgatással vártam, amíg rosszabbra fordul az időjárás. Megérkezett az eső, így már semmi sem választhat el minket. Mert hát ugye a svédországi Stockholm-ban, 1991-ben alakult bandánál kevesen tudnak ennyire reményvesztett, depresszív, borongós, negatív érzésekkel és gondolatokkal teli lemezt készíteni. Persze fennállásuk során ők is sokat változtak. A korai idők doom/death metalja már végleg az enyészeté, elhagyták a hörgést és zenéjük...
Ailafar – State Of Mind (2021)
State Of Mind címmel a Valve Studio Records kiadó gondozásában most pénteken jött ki a görög melodic rocker Ailafar új nagylemeze. A csapatról itthon vajmi keveset hallani, pedig a John Tzortzis gitáros által 2006-ban elindított banda friss lemeze már a negyedik a sorban. Tzortzis kezdetben saját dalötleteit írta ki magából, amit fel is demózott, de az igazi zenekarosdi 2009 környékén startolt. Szeptemberben el is kezdődtek a Long Way To...
KlasszikuShock: Mortal Sin – Face Of Despair (1989)
Abban az esetben, ha Ausztráliából kellene megneveznünk egy zenekart ezer százalék, hogy fiatal-idős, rocker-nem rocker egyöntetűen az AC/DC-t említené meg. Nincs is ezzel baj, hiszen Angus-ék a világ legnagyobb rockbandájává nőtték ki magukat. Kútfejből, ha engem kérdeznétek, a kenguruk földjéről rajtuk kívül én is az INXS-t tudnám mondani, bár az már kicsit populárisabb vonal, na meg ugye a sosem öregedő, pláne nem csúnyuló Kylie Minogue ugrana be, na de...
KlasszikuShock: Metallica – Kill ’em All (1983)
1981-82 tájékán Európában épp fénykorát élte a NWOBHM, Amerikában viszont az olyan bandák számítottak népszerűbb/legkeményebb csapatok közé, mint a Y&T vagy a Van Halen. Kaliforniában azonban kezdett éledezni egy fiatalokból álló új vonal, akiknek a bevált trend nem volt elég gyors, kemény és vad. Bár sok helyen ma is tartja magát a vélekedés, miszerint az első thrash metal lemez, és ezzel a nyolcvanas éveket meghatározó mozgalom elindítója is a...
Machine Head – The Blackening (2007, Roadrunner)
Nem hiszem, hogy van valaki a Röffök családjában, aki ne hallott volna eddgi a Machine Head-ről, legalább említés szintjén. Az 1992-ben, Oaklandben alakult négyes a koraidőkben hardcore hatásoktól sem mentes thrash metalt játszott (sokan máig a csapat legjobbjának tartják a debüt Burn My Eyes korongot), majd az ezredforduló környékén bejöttek a rappelős verzék a csapat repertoárjába, de véleményem szerint az ezen időszakot fémjelző két album (The Burning Red, illetve...


















