State Of Mind címmel a Valve Studio Records kiadó gondozásában most pénteken jött ki a görög melodic rocker Ailafar új nagylemeze. A csapatról itthon vajmi keveset hallani, pedig a John Tzortzis gitáros által 2006-ban elindított banda friss lemeze már a negyedik a sorban. Tzortzis kezdetben saját dalötleteit írta ki magából, amit fel is demózott, de az igazi zenekarosdi 2009 környékén startolt. Szeptemberben el is kezdődtek a Long Way To Imagery című debüt album felvételei. A lemez végül jónéhány session muzsikus közreműködésével 2011 augusztusában nyerte el végleges formáját. A korong megjelenése arra mindenképp jó volt, hogy Thesszaloniki bárjaiban felléphessenek, illetve néhány helyi rádió és tévé is elkezdte játszani, az amúgy is rádióbarát dalaikat.
2013 májusában neki is ugrottak a második albumnak, mely végül két év alatt, 2015 februárjában fejeződött be. Elődjéhez hasonlóan ezt is a londoni Aor Blvd Records dobta piacra. Itt is számtalan muzsikus segítette John Tzortzis gitáros munkáját, de amíg az első nagylemezen leginkább helyi, görög zenészek közreműködtek, a No Limits albumon már nemzetközibb volt a felhozatal. Stephan Kämmerer, a német Frontline frontembere például két nótában is kieresztette hangszálait, de ugyanez igaz a brit Paul Jackson-ra is, aki az 1991-ben kiadott Roadhouse albumon írta be magát a dallampártiak szívébe. Szintén énekelt a lemezen David Antonio Saylor is, a dalok keverését pedig az a Mitch Malloy végezte, aki a tavaly kiadott Great White koncertlemezen is betöltötte a frontember szerepét.
Nem véletlen, hogy a No Limits számtalan országban komoly elismerést vívott ki, olyannyira, hogy az angol Powerplay magazinban többször is komoly cikkek jelentek meg az Ailafar-ról. John Tzortzis ennek fényében még merészebbet húzott. Harmadik lemeze egyik dalához a brit dallamiskola legkirályabb bandájának, az FM-nek szellemi atyját, Steve Overland-ot kérte fel. Steve pedig annak rendje és módja szerint fel is énekelte a Dream Date című dalt, mely a 2017 októberében kiadott Heartbeat című album egyik húzó dala lett. A dal eljutott az első helyre, a thesszaloniki Rock rádió állomásának listáján, és 3 hétig kirobbanthatatlan volt onnan. Ezt a lemezt már az amcsi Perris Records gondozta, így a görögök előtt a nagyvilág is megnyílni látszott.
Ezen a kapun próbál most belépni a State Of Mind album. Tatiana Economou énekesnő már az első két Ailafar albumon is együtt dolgozott Johnral, mély orgánuma pedig ezúttal is szépen illeszkedik a remek AOR dallamokhoz. El kell ismernem, hogy a State Of Mind kellemes album, amelyet hallgatni lehet és hallgatni is kell! John Tzortzis ismét könnyedén írt olyan dallamokat, amelyek felkúsznak hallójáratainkba, melegséget árasztanak az AOR műfaj általános rajongóinak. Nem arról van szó, hogy a State Of Mind valami újat mutat a műfajban, nincs itt nagy matekozás, csupán a műfaj általános jellemzőire épül. Lehetne, mondjuk rajta egy-két kiemelkedő sláger, mivel a tizenkét dal egy idő után kezd egymáshoz hasonlítani, de Tatiana Economou hangja megmenti a produkciót, szépen úszol az árral és ebben nagy segítséget ad a jó hangzás is. Ehhez persze elfogadható dalok is kellenek, mint például a „Celebration” (szép akusztikus gitárdarabbal) vagy a hetyke lemezt indító,, Zombie Town ” . Ha azt kérdezed tőlem, hogy ez az album elengedhetetlen-e a műfajhoz, azt felelném „persze, hogy nem”, de a State Of Mind kizárása, semmibe vétele igazságtalan lenne. A műfaj fanatikus rajongójának, aki még nem hallott az Ailafarról, ez az album kellemes módja a görög dallamrockerek megismerésének.
01.Zombie Town
02.Tide of Spirits
03.Life is a Chess
04.Sеep up the Stairs
05.It Means Nothing to You
06.Teach me to Dance
07.Eagle in the Hail
08.Bleeding Rose
09.Celebration
10.Somewhere
11.Mark on the World
12.The Last Day