Szinte fanatikus módon keresem a zenei újdonságokat és általában addig kutatok, míg valami különös csemegére nem találok. Így volt ez 2006-ban is, amikor először találkoztam a 30 Second To Mars nevet viselő, 1998-ban alakult Los Angeles-i csapattal! Az énekes nagyon ismerős volt valahonnan, bár akkor még nem tudtam róluk semmit, de megszokottól eltérő zenei világ megfogott!

No igen,  Jared Leto a jól ismert színész (Pánikszoba, Nagy Sándor- a Hódító, Harcosok klubja, stb.) csapatáról van szó, aki testvérével alakította bandáját meg 1998-ban Los Angelesben. Rövid időn belül nagy kedvencemmé vált a csapat, nem csak különleges képi világokkal ötvözött klipjeik miatt, hanem a zene univerzális hangzásvilága és a dalok szövegeinek mondanivalója miatt is.

Régóta váratott magára a zenekar új nagylemeze, hiszen a korábbi „A Beautiful Lie” címet viselő korong 2005-ben látott napvilágot.

3. stúdióalbumuk, melynek címe „This is War”  2009. december 8.-án jelent meg az Egyesült Államokban.

Hangzásában és a dalok felépítésében hallható, hogy sok munkaidőt fektettek bele. Érezhető, hogy nem kimondottan a hangszerekben, hanem inkább a dalok teljességében és a mondanivaló kihegyezésben gondolkodtak az alkotok, talán ezért is tartott 2 évig az album elkészítése. Jared Leto, aki megrögzött vegetáriánus és környezetvédő, több nyilatkozatában is megemlítette, hogy továbbra is harcot vív a világ rossz irányba haladása ellen. Ezek a nézetek vezérlik az album fő mondanivalóját és a cím is erre utal!

Köztudott egyébként, hogy a zenekar fő mozgató rugója nem a pénz és a siker, hanem a zenélés szeretete, talán innen való az a fajta stílusszabadság, amivel a 30 Seconds To Mars rendelkezik.

Ez tökéletesen érzékelhető ezen az albumon, mert ugyan egy modern rock albumról beszélünk, mégis a szintetizátorok és a különböző elektronikus hangzások állandósult használata miatt több fajta zenei világképpel találkozunk

A korábbi lemezekhez képest a stílus kicsit változott (szerintem frissült) de megmaradt a szenvedélyesség és a felfokozott hangulat!

A „tömeg” kórusok, (amely valójában közönség hangja) többször is előkerülnek, mind a monumentalitás érzetét keltik!

A dalok jó értelemben hatásvadászok. Egyik percben egy rock himnusz csendül fel, aztán meg kimondottan elvonttá és borússá válik minden. A különböző hangszeres megoldások, a változatos dalépítések valamint az énekdallamok érzékeinket próbálják euforikus hangulatba hozni. Talán cél is volt az, hogy minden dal meghallgatása után az ember fia visszatérjen a földre és elgondoljon azon, amit hallott.

A különböző elemek egy változatos, de egységes albummá kovácsolódtak, amit nem szabad dalonként meghallgatni és értékelni, mert csak egyben lesz teljes a kép. A címadó dal egyébként a Dragon Age nevű PC játék hivatalos muzsikája is egyben.

Gyanítom, hogy ez az album nem igazán a metál rajongók kedvence lesz, de akik nyitottak a mai modern rockzene iránt, azoknak szívből ajánlom.