KlasszikuShock: Guns N’ Roses – Use Your Illusion I-II...
Szerintem mindenki tisztában van azzal a pillanattal, amikor élete során először találkozott a Guns N’ Roses zenéjével. Bennem 1987 egyik éjszakáján, fülhallgatóval a fejemen hagytak olyan maradandó nyomot, hogy azóta sem tudok szabadulni a rockzene bűvöletéből. Örök hála nekik! Ma már hihetetlennek tűnik, de egy magyar rádióban hallottam elsőnek a zenéjüket. Volt a Petőfi Rádióban egy Metál Éj névre hallgató műsor, melynek műsorvezetői az akkor még csak szárnyait bontogató...
KlasszikuShock: Guano Apes-Proud Like A God (1997)
Eheti KlasszikuShock rovatunkban Németországba, egészen pontosan Alsó-Szászország egy kicsiny városába, Göttingenbe utazunk, hogy egy tehetséges fiatalokból álló alternatív-metál csapat első lemezéről írjunk nektek. A Sandra Nasic énekes, Henning Rümenapp gitáros, Stefan Ude basszer és Dennis Poschwatta dobos által 1994-ben alapított Guanos Apes zenekar, egy teljes generáció ikonjaként van jelen az alternatív rock és metál zene európai térhódítói között. Első albumuk az 1997-es Proud Like A God, máig a műfaj...
Skid Row – Skid Row (1989)
Sebastian Bach tavalyi Kicking & Screaming szólólemezének beharangozójában arra célzott, hogy az új szerzemények erősen hajaznak majd korábbi bandájának, a Skid Row-nak első két lemezén található gyöngyszemeire. Nem kell ahhoz személyesen is ismernünk a frontembert, hogy rájöjjünk a nagyotmondására. Állítólag amúgy is hajlamos Münchausen bárót is megszégyenítő füllentésekre, de itt másról van szó. A debütáló, illetve az 1991-es Slave To The Grind című Skid Row lemezt egyszerűen nem lehet...
The Defaced – Anomaly (2008)
Öt évet kellett várni a svéd melodic thrash-banda harmadik albumára. Elődje, a Karma In Black nagyon bejött, és az azon található 10 vs 9 nóta azóta is napi rendszerességgel pörög nálam. Az új albumra mindenből kicsit többet ígért az ötös: dallamból, agresszióból, dinamikából, és változatosságból is.
A Defaced új pacsirtáját Jens Bromannak hívják, ő váltotta a 2005-ben kiszállt alapítót, Henrik Sjöwallt, valamint a dobok mögé is új arc került, Henrik...
Mastodon – Crack The Skye (2009, Warner)
Nem lesz túl részletekbe menő, és hosszú ez a kritika. Egyrészt azért, mert egy idő után magamat ismételném, másrészt pedig még én magam sem tudtam igazán értelmezni az albumot. A befogadásához nem volt elég két hét számomra, és be kell valljam, általában nem szeretem azokat a lemezeket, amikért ennyit kell küzdeni. Viszont, amellett, hogy érzem, most megéri, érvényesíthetem kritikámban a kevesebb néha több-elvet. Ahogy a Mastodon is csinálta. ...
Dark Funeral – Where Shadows Forever Reign (2016)
1999-ben a Vörösmarty Művelődési Házban ismerkedtem meg a Dark Funeral zenéjével, amikor a Dimmu Borgir előtt nyitottak a Dodheimsgard és az Evenfall zenekarokkal együtt. Ahhoz elég hatásos volt a műsor, hogy 13 és fél évesen a fateromat kiakasszam velük, de élő teljesítményüket tekintve a fellépők egyike sem remekelt aznap este. Később a The Secrets of the Black Arts és Vobiscum Satanas lemezeket hallgatva, valamivel befogadhatóbbnak találtam az ex-Hypocrisy frontember,...
Helloween – Live In The U.K. (1989)
Ha lenne a metal zenének múzeuma, akkor a kiállított hírességek között mindenképpen ott szerepelne az a német együttes, mely a fémipari német nemzeti bajnokság első osztályában talán a leghíresebb csapattá vált. A 80-as évek közepén Németországban thrash vonalon a Kreator/Sodom/Destruction triumvirátus számított etalonnak, míg a dallamosabb speed/heavy (de nevezhetnénk germán metalnak is) körökben az Accept/Running Wild/Helloween tartozott a legjobbak közé. Ez utóbbi egy olyan zenei világot hozott létre, mely...
Satyricon – Live at the Opera (2015)
A tekintetben, hogy mi számít zenei fejlődésnek, illetve egyszerű váltásnak, valószínűleg sohasem lesz konszenzus, kiváltképp ha egy olyan műfajról van szó, mint a black metal. A Satyricon, hasonlóan a többi vezető skandináv hordához, örökké napirenden tartja ezt a kérdést, maga mögé parancsolva az olyan, mára már bagatell vitákat, mint a szintetizátor vagy a női vokál létjogosultsága a ”true” black metal zenékben. A Frost és Satyr által közel 25 éve...
A király visszatért és visszaköveteli a koronáját… Dream Theater-Parasomnia...
Tizenhat év után újra Mike Portnoy-jal készített albumot a Dream Theater. 2023 őszén robbant a hírbomba, hogy 2010-es távozása után Portnoy visszatér anyazenekarába, és a 2009-es Black Clouds & Silver Linings lemez után, újra együtt ír zenét a Petrucci, Portnoy, Myung, Rudess, LaBrie ötös. Tavaly ősszel aztán Night Terror címmel az első fecske is megérkezett, ami már akkor is azt a benyomást keltette, hogy modernebb hangzással ugyan, de a...
Ajattara – Kuolema (2003)
Az Ajattara egy finn underground black metal banda, melynek frontemberi posztján az Amorphis énekes, Pasi Koskinen áll. Itt Ruoja néven tevékenykedik és gitározik is az ének mellett. Az 1996-ban létrehozott Ajattara zenéjének persze semmi köze az Amorphishoz. Ha valaki esetleg nem ismerné a zenekart, olyan bandákra gondoljon, mint a Legenda, az Alastis, esetleg a korai Samael, gyors tempónak tehát itt nyoma sincs. Lassú, középtempós dalok, némi szintivel és kissé...

















