Pat O’Brien – Viszonylag enyhe büntetést kapott az ex-Cannibal...
Még március 16-án hoztak hivatalos ítéletet az ex-Cannibal Corpse gitáros, Pat O'Brien ügyében, de csak most került nyilvánosságra, hogy az elmarasztaló ítélet értelmében O'Briennek nem kell tovább rács mögött maradnia, de az 55 éves O’Brien öt éven át próbaidőn lesz az ilyenkor szokásos szoros rendőri felügyelet mellett, emellett pedig el kell végeznie 150 óra közmunkát, és 23,8 ezer dollár kártérítést kell fizetnie. Alkoholt, tudatmódosítókat nem fogyaszthat, a tilalom betartását...
Helloween – Kai Hansen elismerte, hogy a Pumpkins United...
Nem indult valami fényesen a Helloween Pumpkins United turnéja: a turné első állomásán, október 19-én Mexikóban több esetben is gépről szólt Michael Kiske énekes hangja. Ezt később a Helloween eredeti frontembere, Kai Hansen is elismerte a Jump Metalnak:
„Már akkor egy kicsit beteg volt, amikor elhagytuk Németországot, és természetesen a repülőút során rosszabbul lett, szóval nagyon keményen küzdött a színpadon, különösen ezzel a hosszú programmal. De most már sokat javult...
BadIsOn – Klippremier – Harc az álmokért
A BadIsOn zenekar 2016-ban alakult. Frenky (dob) Pittu (gitár) és Andriska (basszer) már hosszú ideje egy zenekarban játszottak. A srácok már ismerték Csicsát(ének) egy tehetségkutatónak köszönhetően de lehetőségük még nem adódott a közös munkára!Eddig!Az összhang azonnal megvolt köztük,olyannyira hogy 2017-ben meg is nyerték együtt a Hanghullám tehetségkutató legjobb zenekara díját.
A munka azóta sem állt le. Elkészítettek egy 6 dalos EP-t és leforgattak egy profi videoklipet. A dalok magyar nyelvűek...
Edda Művek – Gömöry Zsolt koronavírustesztje pozitív, Pataky Attilát...
Az Edda Művek tagjai körében is felütötte a fejét a koronavírus: Gömöry Zsolt billentyűs tesztje pozitív lett, Pataky Attila kórházban van, Kicska László basszusgitáros pedig karanténba került.
A Blikk csütörtökön azt írja, hogy Pataky teszteredménye továbbra sem ismert, de Gömöry már tudja az eredményt: pozitív lett a tesztje. A billentyűs a lapnak azt mondta:
„Megérkezett a koronavírustesztem eredménye: pozitív vagyok. A Korányiban kezelnek. Pocsékul vagyok, fájdalmaim is vannak”
Pataky Attila a múlt héten magas...
Metal.hu évzáró turné a Watch My Dying, a Beneath...
November 5-én, pénteken indul, és egészen december 28-ig tart az a Metal.hu által szervezett, nyolc koncertből álló turné, ahol a kiadó által gondozott négy zenekar, a Watch My Dying, a Beneath The Void, a Heedless Elegance és a Nest of Plagues lép majd színpadra. Nemzetközi szinten manapság is előfordul hasonló koncertsorozat, a magyar underground metal színtéren viszont mindenképp egyedülálló kezdeményezésről van szó, ráadásul az egyes helyszíneken az első 20...
A mi nemzedékünk – stúdiózik a HitRock!
Új lemezén dolgozik a HitRock zenekar. Az idén 38. évébe lépett legendás budapesti hard rock banda egyik új felvétele már meg is hallgatható, melyhez a napokban érkezik egy stúdiós werk-klip is. Az új dal érdekessége, hogy alapját egy olyan '90-es évekbeli instrumentális demó alkotja, mely nemrég került elő a fiókból. Természetesen a dallamból alapos feltuningolás után lett teljes dal. A végeredmény pedig egy mai hangzású, amerikai típusú sláger rock,...
Karthago – Megjelent az “Együtt 40 éve” jubileumi Aréna...
Már több felvétel végignézhető a Karthago július 10-én megjelent DVD kiadványáról, amely a zenekar fennállásának 40. évét 2019. 04. 13-án teltházzal ünneplő "Együtt 40 éve" jubileumi Aréna nagykoncertjét örökítette meg. A DVD hang -és videofelvétele kapható szimpla DVD változatban, illetve 2 CD + 2 DVD DIGI BOX kiadásban, a lehető legjobb minőségben, újravágva, tömörítetlen, PCM sztereó hanggal, ajándék poszterrel és rengeteg bónusz anyaggal. A kiadvány a korábban televízióban leadott változathoz képest bő fél órával hosszabb műsort...
Március negyedikén Ville Valo érkezik a Barba Negrába
Januárban jelent meg Neon Noir címmel az ex-HIM frontember Ville Valo legújabb szólóanyaga, melyet Helsinkiben a saját lakásában kialakított stúdióban rögzített. Az album egyből első helyen nyitott a finn eladási listákon, de Európa több országában is a legjobb húszban szerepelt. A lemezbemutató turné keretein belül pedig alif egy hét múlva Budapesten is fellép Ville Való és zenekara.
A CONCERTO Music bemutatja: Ville Valo- Neon Noir Tour 2023
2023. március 4., 19...
Tengerszem: megjelent Danics Dóra és Mazán Attila projektjének első...
Egy újabb szöveges videó érkezett “A hírnök” című dalhoz a frissen megjelent “Képzelgések” nagylemezről. A Tengerszem zenekar Mazán Attila (Gyöngyvér, Imágó) gitáros és a negyedik X-Faktor győztese, Danics Dóra énekesnő közös projektje, ám a duó bemutatkozó nagylemezén több vendégzenész játéka hallgató, Babos Lőrinc és Baranya Márton (Imágó) dobosok mellett zenélnek rajta Sinha Róbert, Nyitrai Péter (DD Trió) és Sturmann Paul gitárosok, illetve Kovi (beatbox) is.
Tengerszem: A hírnök (Hivatalos szöveges videó)
https://www.youtube.com/watch?v=bw_FW545BZI
Mazán Attila “A hírnök” dalról:
“A dal a mindenkori elnyomásról és annak megéléséről, ellenzéséről, megvetéséről szól, amivel...
Avar – Köteles Leander is vendégeskedik a banda új...
Megjelent az Avar második videoklipje, amely a Bennem Ég című dalra készült. A zenekar keveri a modern világ hangzását az ősi dallamokkal, illetve több nyelven is megszólítja a nagyérdeműt. A most megjelent magyar nyelvű dalt a zenekar atyja Fábri „Jingis„ András és gyerekkori jó barátja, és Amigodos zenész pajtása, Köteles Leander álmodtak meg.
https://youtu.be/gwDYpJvj7TE
https://youtu.be/Y4NOiJs91w0


















