Uriah Heep – 2022-ben Budapesten lép fel minden idők...
2019-ben ünnepelte 50. születésnapját a Uriah Heep! A legendás brit hard rock zenekar legutóbbi, 25. lemeze a 2018-as Living the Dream, mely a kerek évforduló mellett a 2020-as turné apropójaként is szolgált, Budapesten február 5-én, a Barba Negra Music Club színpadán láthattuk őket.
2020-ban lett volna egy jubileumi világkörüli turné, ám mint tudjuk, a világjárvány mindet átírt. Most úgy fest, hogy két év halasztás után 2022-ben minden idők egyik legnagyobb...
Lord – 30 év után Gidófalvy Attila kilépett a...
Tegnap este megdöbbentő hír sújtott le a magyar rockrajongókra és azon belül a Lord rajongótáborára: Gidófalvy Attila billentyűs (Karthago, Fáraó, ex-Beatrice) a Facebookon jelentette be, hogy 30 év közös zenélés után távozik a Lord zenekarból. Gidó 1987-ben Mészáros Gábor helyére szállt be a csapatba, majd három album elkészítése után 1990-ben távozott a Lordból, de 2000-től egészen mostanáig ismét a zenekar aktív tagja volt.
"Magyarország egyik legcsodálatosabb Rajongó táborához, a LORD...
Elment a Vándor – 67 éves korában elhunyt Vida...
Sokkoló hír rázta meg a magyar zenebarátokat, 67 éves korában elhunyt Vida Ferenc, a Lord zenekar alapítója, derül ki az egyik barátja Facebook-bejegyzéséből. Vida Ferenc 1949-ben született, első zenekarát 1969-ben Vassurányban alapította, ez volt a Red Fire. 1972-ben aztán jött a Lord, amit a nemrég elhunyt Sipőcz Ernővel közösen hoztak létre. A zenekar a 80-as években vált országos hírűvé, több nagylemezt is kiadtak. 2005-ben személyes ellentétek miatt Vida távozni kényszerült...
A Farkasverem mélyén – első felvonás – Exkluzív interjú...
A Metalfest nagyszínpadán lépett fel vasárnap, koradélután a német/román/magyar, power metalt játszó Powerwolf zenekar. A zenekar énekese Attila Dorn mint megtudtuk, magyar és román szülőkkel rendelkezik, de sajnos egy szót sem beszél magyarul. Ettől függetlenül az egész zenekar, laza, barátságos, szívesen vegyül a rajongók közé, ráadásul nagyon jól érezték magukat Magyarországon. A Powerwolf exkluzív interjút adott a rockozon.com részére, és megígérték ha legközelebb a környéken járnak, egy élő,...
Metallica – Nagyjából erre a programra számíthatunk csütörtökön a...
Nyolc év után ismét visszatér Budapestre a Metallica. A Live Nation jóvoltából április 5-én hazánkba is elér a Hardwired… To Self-Destruct című új album turnéja. A srácok tegnap viszont Bécsben játszottak a Stadthalléban, lentebb találjátok a buli teljes repertoárját. Ez azért is fontos, mert nagy valószínűséggel csütörtökön mi is erre a programra számíthatunk az Arénában. (leszámítva természetesen Falco Rock Me Amadeus dalát, melyet az előadó származása miatt építettek be...
Mini – 43 évesen elhunyt Gazdag Viktor gitáros
Ismét gyászol a Rockvilág! 43 éves korában váratlanul elhunyt Gazdag Viktor, a Capricciónak és Török Ádám formációjának, az új Mininek a gitárosa. Halálának körülményeiről egyelőre nem tudunk semmi közelebbit, annál megrázóbb maga a tény.
Gazdag Viktor a Bőrgyári Capriccio zenekar alapító tagja volt. Más hangszerek után a gitárral későn, 19 évesen került kapcsolatba. A nagy elődök, mint Jimi Hendrix, Santana, Eric Clapton, Gary Moore mellett magyar vonatkozásban a Hobo Blues...
Korn – Nem esett messze az alma a fájától:...
Április 10-én vírusként terjedt az az akkor még hihetetlennek tűnő hír, mely szerint a Metallica basszer Robert Trujillo 12 éves fia, Tye Trujillo ugrik be Fieldy helyett a Kornba, Április második felében Dél-Amerikában turnézik a Korn és Fieldy állítólag “előre nem látható körülmények” miatt nem lehet ott a bulikon. Az első buli tegnap volt Bogotában, a rajongói videókból pedig leszűrhető, nem esett messze az alma a fájától. A kis...
53 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Molics Zsolt
53 éves korában elhunyt Molics Zsolt, a Cool Head Klan és a Mamut énekese, aki korábban olyan csapatok frontján állt, mint a Sámán, a Classica, a Seneca, de rövid ideig még a Moby Dickben is énekelt az első album előtt. A szomorú hírt szerdán délelőtt a Hammerworld Magazin közölte Facebook-oldalán, később pedig egykori zenésztársai is megerősítették a frontember halálhírét. Zenekara, a Cool Head Klan hivatalos Facebook-oldalán annyit közölt, az énekes...
Ghost – Ember a maszk mögött – Tobias Forge...
Ez év áprilisában attól visszhangzott a metal sajtó, hogy az Iron Maiden vendégeként jelenleg Észak-Amerikában turnézó, csuhák mögé bújtatott svéd okkult rocker Ghost vezetőjét, frontemberét, Papa Emeritus III-t bíróság elé akarja állítani a bandából tavaly kirúgott négy muzsikus. A zenészek szerint Tobias Forge, vagyis Papa Emeritus III minden, a csapathoz befutott pénzt a saját cégén keresztül kezelt, ám annak ellenére, hogy a zenekarban létezett az anyagiakról egy bizonyos megállapodás, eltitkolta a bevételeket...
Rendorfin – 27 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Balogh...
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Balogh Ádám, a Rendorfin zenekar társalapítója és frontembere, a Nyugtalan, a Bermuda Rockband, a Chron zenekar korábbi tagja, valamint az Endorfin Rockteam alapítója, január 18-án, pénteken reggel - életének 27. évében tragikus hirtelenséggel - elhunyt. A végső búcsú idejéről és helyéről a család és a zenekar a későbbiekben ad tájékoztatást.
Stábunkból Ádámmal Schäffer „Fuckkezű” János és Magyar „Pater” Csaba is baráti...