Nem indult valami fényesen a Helloween Pumpkins United turnéja: a turné első állomásán, október 19-én Mexikóban több esetben is gépről szólt Michael Kiske énekes hangja. Ezt később a Helloween eredeti frontembere, Kai Hansen is elismerte a Jump Metalnak:

„Már akkor egy kicsit beteg volt, amikor elhagytuk Németországot, és természetesen a repülőút során rosszabbul lett, szóval nagyon keményen küzdött a színpadon, különösen ezzel a hosszú programmal. De most már sokat javult az állapota. Elment orvoshoz, kapott antibiotikumot meg ilyen spray-t is, a szokásosakat, és tényleg jobban van már. Lehet, hogy kicsit lerövidítjük a műsort a következő néhány koncertre, úgyhogy nem játszunk két óra ötven percet, hanem csak két óra harmincat, ezzel több időt adva neki a felépülésre. És persze Sascha, Andi és én is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtámogassuk a vokálokkal, szóval közösen megoldjuk majd a problémát.”

Ami a playbackelést illeti, Hansen így magyarázta a trükköt: „Valójában az első koncerten – és csak az elsőn – döntenünk kellett, mert Michael tényleg nagyon rosszul érezte magát, és nem volt benne biztos, hogy meg tudja csinálni. Így aztán azt mondtuk: oké, akkor lesz mögötted egy backup sáv is. Ez normális esetben csak a saját fülesünkben szól, hogy bizonyos részeknél jobban halljuk, mi történik, de most úgy láttuk: oké, egyes témák tényleg marha nehezek neki, szóval talán… ha a hangmérnök úgy látja, használhatja akár ezt is. Úgyhogy néha talán használta, de ez rendben is van. Úgy értem, hogy nagyon keményen próbálkozott azért, mert tényleg nem akartuk törölni a koncertet. Szóval valójában énekelt, és megtett minden tőle telhetőt. Tele volt gyógyszerekkel, így nagyjából a feléig kihúzta, de aztán bizonyos részeknél a felvett hangot használtuk, és vállaljuk is ezt. Szerintem a megfelelő döntést hoztuk meg.”

A Helloween Magyarországhoz legközelebb november 26-án, Pozsonyban játszik majd az Aegon Arenában.