It – 45 éves korában elhunyt a svéd black...

45 éves korában elhunyt a svéd black metal színtér egyik kultikus alakja, Tony Särkkä, azaz It, akinek nevéhez olyan projektek, bandák fűződtek, mint az Abruptum (Morgannel a Mardukból), az Ophtalamia, a Vondur, az Incision (Dan Swanövel), a War és a Brejn Dedd (mindkettő többek között Peter Tägtgrennel) vagy az 8th Sin. It tagja volt a svéd "Satanic Black Circle-nek" is, emellett dolgozott közösen a Dissectionnel és a Mardukkal is,...

Cserfalvi “Töfi” Zoltán: Több, mint 70-en játszanak a Denevér...

Idén ünnepli 50. születésnapját a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi “Töfi” Zoltán, a jeles év alkalmából “The Number Of The Years: 50” címmel jelenik meg várhatóan tavasszal az Iron Maidnem gitáros születésnapi nagylemeze, mely több, mint 70 zenész - köztük teljes zenekarok, hazai és külföldi sztárvendégek - közreműködésével készült, a lemezborító pedig Havancsák Gyula (Annihilator, Wintersun, Grave Digger, Stratovarius, stb.) munkája. A lemezről már meghallgatható az első dal, a címadó...

De Facto – Megváltozott felállással újravették az Utolsó könnyek...

Az első és legfontosabb hír, hogy a DE FACTO zenekar tagsága némileg megváltozott. A gitáros posztra Horváth István érkezett, akit a közönség olyan underground bandákból ismerhet, mint a megboldogult Garden of Eden és a nemrég befáradt Blind Myself. István érkezésével a banda stabilizálódott, úgy szakmailag, mint emberileg. Remek a hangulat most a csapatban, így el is kezdünk dolgozni egy új anyagon. Mellette az az ötletünk támadt, hogy az új dalok...

Iron Maiden – December 4-től Magyarországon is kapható lesz...

Újabb sörrel rukkolt elő az Iron Maiden frontembere, Bruce Dickinson és a Robinsons sörfőzde vezetője, Martyn Weeks. Az ital a Hallowed nevet kapta, 6%-os az alkoholtartalma és 330 milliliteres kiszerelésben kapható. A Hallowed különlegessége, hogy ez a Trooper márka első belga söre és a Robinsons is ritkán használ belga élesztőt. Az Iron Maiden hivatalos söréből, a Trooperből és eddigi limitált verzióiból, a Trooper 666-ból és a Red N’ Blackből...

Legelső albumát és egyik legendás korszakát idézi meg az...

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd. 2020-ban éppen 40 éve lesz, hogy az együttes debütáló nagylemeze az EDDA Művek 1. megjelent, s amely országos elismertségbe repítette a bandát. Mai napig, ez a csapat...

Kreator – Under The Guillotine című box-szettben újra kapható...

Under The Guillotine: The Noise Records Anthology címmel  box-szettben jelentek meg a Kreator korai (1985-1992) albumai. A szóban forgó lemezek egykoron Németország egyik elsőszámú metal-kiadója, a Noise Records gondozásában láttak napvilágot most pedig demókkal, ritka fotókkal és és egyéb extrákkal kiegészítve 2021. február 26-án jelent meg újra  dupla bakeliten (18 dallal) és 2CD-s változatban (30 dallal). Mindkét verzió ritkaságnak számító dalokat és remixeket tartalmaz, a banda diszkográfiájából válogatva. A Kreator...

Amaranthe – A svéd Dynazty frontembere, Nils Molin lett...

Maximalism címmel 2016. október 21-én jelent meg az Elize Ryd énekesnő vezette svéd Amaranthe negyedik stúdióalbuma, a 2014-es Massive Addictive lemez folytatása. Nem sokkal új lemezének megjelenése után, 2016. november 15-én ismét Budapestre látogatott az Amaranthe, mely évről évre nagyobb sikerrel turnézza végig az egész világot. A legénységből azonban hiányozott a tiszta énekért felelős Jake E., aki akkor még “átmenetileg” nem vett részt az Amaranthe Európa-turnéján, de a jövő tavasszal esedékes amerikai...

Ma nyit a Barba Negra Track!

Whitesnake, Dropkick Murphys, Steel Panther, Testament, Meshuggah, Amon Amarth, Trivium, Avantasia és még a legendás, 1994-ben alakult brit Skunk Anansie is a Barba Negra Trackben koncertezik a nyáron. A hazai felhozatalt pedig olyan nevek alkotják, mint a Tátrai Band, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Fish!, a Hooligans, a Road, az Ossian, vagy számos igazi klasszikus rock legenda, többek között a Karthago, a Beatrice, a Dinamit, a Lord,...

Freddie Mercury – Eddig sosem hallott dal bukkant elő...

A mai napon tette közzé a Universal Music azt a videót, melyen az 1991-ben elhunyt Queen-énekes, Freddie Mercury az 1986 áprilisában, a Time című musical albumhoz felvett Time Waits For No One című számot énekli. A Time című musical albumon Mercury mellett olyan sztárok énekeltek, mint Cliff Richard vagy Dionne Warwick. A dalt a nagyközönség még sosem hallhatta, mivel a felvétel eltűnt és csak most került elő. Dave Clark, a...

Újra mozikban vetítik a Kopaszkutyát

Február 10-től rövid időre visszatér a mozivásznakra Szomjas György zenés kultuszfilmje, a Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével 1981-ben bemutatott Kopaszkutya. „Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya!” – üvölti a mikrofonba Bill és Hobo a tízezerny rajongó előtt a Tabánban. Hosszú volt az út, amíg a lepukkant vidéki művházakban turnézó, feldolgozásokat előadó Colorado zenekarból igazi rockbanda lett. A Kőbánya Blues Band névvel...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...