A mai napon tette közzé a Universal Music azt a videót, melyen az 1991-ben elhunyt Queen-énekes, Freddie Mercury az 1986 áprilisában, a Time című musical albumhoz felvett Time Waits For No One című számot énekli. A Time című musical albumon Mercury mellett olyan sztárok énekeltek, mint Cliff Richard vagy Dionne Warwick. A dalt a nagyközönség még sosem hallhatta, mivel a felvétel eltűnt és csak most került elő.
Dave Clark, a szám zeneszerzője, aki több mint tíz éven át kutatott a felvétel után, elmondta, hogy szabályosan libabőrös lett Mercury előadásától, amikor Mike Moran zongorakíséretével felénekelte a dalt. Clark a Dave Clark Five együttes vezetője volt a hatvanas években, a Time című albumon több énekessel is dolgozott. Mercury két számot adott elő, a címadó dalt és az In My Defence címűt. 1986 januárjában Clarkkal ismét beültek az Abbey Road stúdióba, hogy háttérvokálokat vegyenek fel. Az album végső változatán 96 szám szerepelt.
Clark és Mercury a hetvenes években lettek jó barátok, miután a Queen egyik londoni koncertjén találkoztak, és barátságuk egészen Mercury haláláig tartott. Clark volt az, aki ott volt Mercury ágyánál, amikor meghalt.