MAG – Új EP a debreceni progmetal zenekartól: Fusion
A progresszív metalt játszó, debreceni MAG új EP-t jelentet meg, Fusion címmel. A három dalt tartalmazó anyagon egy régebbi szerzemény énekes verziója (Systematic Disorder II), és két vadonatúj felvétel (Dark Mercy, The Kraken) hallható. A felvételek a MAG saját stúdiójában, az AHS-ben, illetve a hajdúszoboszlói RockSpa Recording Studióban készültek. A mix és a master a No Silence Studios, a borító pedig Sivák Enikő Asha munkájának eredménye.
„A célunk, hogy az...
Lita Ford – Led Zeppelin dalt játszik a gitáros...
She Rocks Vol. 1 címmel holnap jelenik meg az a válogatáslemez, melyre 11 női gitáros/előadó produkcióját gyűjtötték össze. A lemezt Steve Vai kiadója, a Favored Nations dobja piacra. Az amazonok között találjuk Lita Fordot is, aki a Led Zeppelin legendás The Lemon Song dalát adja elő.
„A Led Zeppelin a rock ’n’ roll keresztapja, egy olyan hangzást hoztak létre, ami a zenét egy teljesen új dimenzióba emelte. Korábban fejből tudtam...
Hour Of Penance – Havancsák Gyula borítójával jelenik meg...
A brutális, technikás death metalt játszó olasz Hour Of Penance 2018 novemberében kötött lemezszerződést az Agonia kiadóval, miután szakított a Prosthetic Records-szal (ahol három stúdiólemezük is megjelent). A banda 2019 februárjában látott neki soron következő, nyolcadik nagylemeze stúdiós munkálatainak. Az új album a Misotheism címmel október 25-én jelenik meg. Az új lemez borítóját ezúttal is a híres magyar művész, Havancsák Gyula (Accept, Annihilator, Destruction, Ensiferum, stb.) készítette. "Gyula tökéletesen papírra vázolta...
Zártosztály klippremier – a Színpad című dalhoz készült el...
Új Zártosztály videoklip készült a tavaly megjelent “Szétszakítva” EP “Színpad” című dalához, a videó Csillag Endre “Csuka” gitáros kiváló munkája. A zenekar azt mondta, kifejezetten nem egy újabb “otthonmaradós” klipet szerettek volna forgatni, bár mindenki otthonában vette fel a saját részét, ezekből, illetve koncertfelvételekből készült el a remek végeredmény, mely így többszörösen visszaadja és felerősíti a dal üzenetét. A “Színpad“ eredetileg Bátky Zoli “BZ” (At Night I Fly, Wall of Sleep, Stonehenge, stb.) és Szebényi Dani (Ocean...
Tündérvese – Klippremier – Arkadaşlarımla
Az alternatív rockból gyökeredző, ma már elég sok metal-elemet felhasználó Tündérvese két EP után 2017-ben jött ki első lemezével. Zenéjük megszámlálhatatlanul sok forrásból táplálkozik – köztük Muse, System of a Down, Nirvana, Queens Of The Stone Age -, de mégis egy egyedi összkép született belőle. A 2017-es album Arkadaşlarımla című dalához készült el az új albumon dolgozó Tündérvese friss klipje.
JON LORD és a CRY FREE: a második orosz...
Néhány hete tért haza Magyarország Deep Purple Cover Band-je második Jon Lorddal közös oroszországi útjáról. A turné mérlege 5 repülőút és 7000 km, 3 szimfonikus zenekar és 2 karmester, 12 nap és 40 próbaóra, illetve 4 koncert és 5-6000 néző. No meg egyszerre 80 kiváló muzsikus a színpadon, mind talpig feketében, az egyik oldalon vasalt öltönyben/ruhában, a másikon farmerban és ingben, középütt - zongorája és orgonája által határolt birodalmában...
A kocka el van vetve! Rubicon a Ragnarockban
Sőt! Már kis is hajtott!Pénteken azaz Július 31-én a RagnaRock vendége lesz a Rubicon Zenekar.A zenekar története 2003-ban kezdődött, amikor az alapító tagok (Horváth Imre - szólógitár, Horváth Tamás - billentyű) megismerkedtek egymással. A közös próbák során hamar körvonalazódott a zenei irányzat: a dallamos hard-rock melyet mindketten szívügyüknek tekintettek...bár én vélek erőteljes nord metal vonulatot felfedezni legtöbb számukban. Ekkor hosszas tagkeresés kezdődött, ez idő alatt születtek olyan dalok, melyek...
Hétköznapi Csalódások: József Attila versekkel érkezik az új lemez,...
Friss dalhoz készített szöveges videót a Hétköznapi Csalódások a héten érkező “Csókol Attila…” lemezről. Az idén 30 éves punkok a 2006-os "Én, József Attila itt vagyok" folytatásaképp most újból egy teljes albumot szenteltek József Attila verseinek megzenésítésére, erről hallható a “Lopók között szegényember”.
Hétköznapi Csalódások - Lopók között szegényember (Hivatalos szöveges videó)
https://www.youtube.com/watch?v=xp99S_eiyQI
A zenekar közleménye a lemezzel kapcsolatban:
"November 7-én megjelenik új lemezünk, Csókol Attila címmel! A számok szövegének megírásához a legjobb magyar szövegírót...
Új koncertszervező az undergroundban
2024 elején egy új zenei produkciós iroda jelent meg a hazai koncertszervezők között. A RebelVox Music Productions célja, hogy a mondern rock / metal ismertebb zenekaraival karöltve a feltörekvő csapatoknak is lehetőséget biztosítson a megjelenésre, ezzel építve az underground közösséget.
Nagyvonalakban ez a lényeg, de nézzünk kicsit a sorok mögé. A RebelVox ötlete 2023 végén egy szimpla esti beszélgetésből született meg, amit egy hétköznapi házaspár folytatott egymás között. Adott volt...
Soilwork – Klippremier – Death Diviner
A tavalyi évet egyből egy hatalmas Barba Negrás bulival kezdhették a Soilwork rajongói, január 25-én ugyanis Budapesten is bemutatták új lemezüket. Verkligheten címmel 2019. január 11-én jelent meg a Soilwork új albuma, a 2015-ös The Ride Majestic lemez folytatása, amely az első anyaguk a ma már a Megadeth-ben játszó Dirk Verbeuren dobos utódjával, Bastian Thusgaarddal. A Verkligheten album első kiadásához (digipack CD, LP) egy 4 tételes extra EP is jár Underworld...


















