A progresszív metalt játszó, debreceni MAG új EP-t jelentet meg, Fusion címmel. A három dalt tartalmazó anyagon egy régebbi szerzemény énekes verziója (Systematic Disorder II), és két vadonatúj felvétel (Dark Mercy, The Kraken) hallható. A felvételek a MAG saját stúdiójában, az AHS-ben, illetve a hajdúszoboszlói RockSpa Recording Studióban készültek. A mix és a master a No Silence Studios, a borító pedig Sivák Enikő Asha munkájának eredménye.
„A célunk, hogy az újonnan született dalainkat kisebb adagokban rögzítsük és publikáljuk. Ennek első, még nem tudatos lépése a Disappear volt még 2016-ban. A Fusion esetében már célirányosan ezt a megjelenési formát választottuk” – mondta Karácsony András dalszerző-szólógitáros.
A MAG EP-bemutatója november 30-án (szombaton) a debreceni Café Conca Doro 2.0-ban lesz, a budapesti Mars Told a Secret társaságában.
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
A legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy a kamaszkorom volt életem legszebb időszaka. Rohadtul értelmetlennek láttam azért küzdeni, hogy a szép jövő reményében beintegrálódjak egy...
Július végén egy igazi kult-zenekar érkezik a Barba Negrába: a nemrég bejelentett új felállással, technikás és súlyos riffekkel megpakolva robban be a színpadra a...
Telt házas, 2025-ös koncertje után idén ismét a budapesti MOM Kult színpadán lép fel a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen. A 40 éves turnéjáról nemrég...