KépsoRock – Holtak Földje (2005)
Pontosan 20 évet kellett várnunk, hogy George A. Romero rendező újra ránk szabadítsa élőhalottjait. Méltó utódja a holtak-trilógiaként ismert részeknek. A mester ismét nagyot alkotott, hiszen a Holtak Földje az utóbbi évek egyik legjobban sikerült zombifilmje. Kiválóan illeszkedik a rendező által megalkotott világba. Hamuszürke arc, darabos, koordinálatlan mozgás, rothadó hús. Élőhalottak mindenütt. Bár meglehetősen lassan közelítenek, egyre növekvő számuk biztos stratégiai fölényt jelent, előbb vagy utóbb körbekerítik áldozatukat, a...
Ikonikus koncertfilmek a Pólus Moziban – KISS, Mötley Crüe
A koncertfilm-sorozat januárban két újdonsággal folytatódik a Pólus Moziban, amelyeket először láthat a hazai közönség mozivásznon. Január 5-én a Kiss 2014-es koncertjéről készült filmet vetítik, amit a zenekar fennállásának 40. évfordulóját ünneplő világ körül turné keretében rögzítettek a Las Vegas-i Hard Rock Hotelben. A Kiss Rocks Vegas című filmben elhangzó dalokat a zenekar 44 albumának legjavából válogattak össze: a bűnök városát – és a mozinézőket – olyan klasszikusok izzítják,...
KépsoRock – A hírnök 2: A vég kezdete (2009)
Messengers 2: The Scarecrow avagy a Hírnök 2: A vég kezdete. Azt hiszem, nem árulok el túl nagy titkot, hogy itt bizony valaminek a második részét takarja a cím. Felmerülhetne Bennetek, hogy hol és mikor írtunk az első részéről, épp ezért gyorsan leszögezem, ne keressétek, mert sehol sem írtunk róla. Akkor miért épp a második résszel kezdem? Két nyomós indokkal is szolgálhatok: 1. ennek az első részhez az égadta...
ALKONYAT: avagy, hogyan gazdagodjunk meg 10 nap alatt
Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE ...
KépsoRock – A gonosz ébredése (2006)
Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, ha egy általam eddig ismeretlen zenekarról megtudom, hogy két számomra szerethető zenei irányzatot próbál egybegyúrni, akkor az érdeklődési küszöböm az eget veri. Egyértelmű, hogy letesztelem. Ez igaz a filmekre is. A Rockvilág rendszeres olvasóinak talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy szeretem a horrorfilmeket. Azt azonban eddig talán nem fedtem fel, hogy a western iránt is vonzódom. Az egyik bevásárlóközpont ömlesztett DVD-lemezei...
KépsoRock – The Omen (1976)
Éppen 40 éve került vászonra az Entertainmant Weekly által a világ 14. legijesztőbb filmjének választott Ómen. Az ördögűző és a Rosemary gyermeke mellett kétségkívül a legkultikusabb sátánista film, így helyben hagyhatjuk a mainstream amcsi újság álláspontját. Ma ismét a 666, a Sátán jele uralja a napunkat, így szívesen porolom le a vékony porréteget erről a klasszikusról, ami nálunk időről időre a lejátszóba kerül. Robert Thorn szörnyű döntésre...
Rolling Stones, Doors és Pink Floyd emlékestekkel folytatódik a...
A Pólus Rock Klub programsorozata a mozi nagytermében rendezett élőkoncertekkel és koncertfilm vetítésekkel tiszteleg a rocktörténet legendás zenekarai előtt. A sorozat következő programjain a Rolling Stones, a The Doors és Pink Floyd örökzöld dallamait idézik meg.
A XV. kerületi Pólus Moziban negyedik éve zajló Rock Klub őszi-téli sorozatának következő kiemelt programja a The Rolling Stones több mint 6 évtizedes pályafutása előtt tiszteleg, egyúttal megemlékezve a zenekar legendás dobosáról, a közelmúltban...
KépsoRock – A holtak napja (1985)
Íme Romero mester zombifilmjeinek harmadik darabja. Kicsit fura így kimondani, hiszen a részek között az égadta világon semmi kapcsolódás nincs. Az epizódok történetei nem kötődnek egymáshoz, a szereplők sem egyeznek, de egyvalami biztos: a holtak köztünk járnak. A Holtak napja az első perctől kezdve szórakoztató, hangulatos, kellően véres és megfelelően elgondolkoztató. Így az egyik legjobb zombifilm ami valaha készült. Az ismerőseim körében szinte egyöntetűen ez a rész a Romeros...
KépsoRock – A Télapó meghódítja a marslakókat (Santa Claus...
Egy hónap sincs már hátra Karácsonyig, így mi is aprólékosan előtárjuk az „ünnepi” filmeket. Nyugi, nem kell megijedni, Kevinnel és a betörőkkel nem foglalkozunk, sokkal inkább az olyan torzszülött alkotással, mint jelen esetünkben a Santa Claus Conquers The Martians.
A marsi kölykök nem esznek, nem alszanak, semmit sem csinálnak, csak a földi tévéadásokat bámulják. Azonban egy KIDTV egy különleges műsorral rukkol elő, alapvetően a földi gyerekek számára: ellátogatnak az Északi-sarkra,...
KépsoRock – 28 nappal később (2003) (28 Days Later)
Érdekes, hogy míg sokan a Resident Evil-ben reménykedtünk hosszú hónapokon keresztül (ami mellesleg csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket), addig jött egy másik “zombifilm” egy olyan rendezőtől, akitől egészen más típusú filmet vártunk volna. De ilyen jött… jött, látott és győzött. Danny Boyle (Sekély sírhant, Trainspotting) legújabb gyöngyszeme röviden és leegyszerűsítve azt a témát dolgozza fel, hogy mi lenne, ha Anglia lakosságát szinte teljes egészében kipusztítaná egy...

















