Messengers 2: The Scarecrow avagy a Hírnök 2: A vég kezdete. Azt hiszem, nem árulok el túl nagy titkot, hogy itt bizony valaminek a második részét takarja a cím. Felmerülhetne Bennetek, hogy hol és mikor írtunk az első részéről, épp ezért gyorsan leszögezem, ne keressétek, mert sehol sem írtunk róla. Akkor miért épp a második résszel kezdem? Két nyomós indokkal is szolgálhatok: 1. ennek az első részhez az égadta világon semmi köze nincs, 2. ha a két film között lenne is összefüggés, akkor ez az első rész előzménye vagy, ahogy filmberkekben szokás mondani, „begins-kezdete” lenne. Lehet, hogy a téli esték egyikén majd az első részről is megosztom Veletek a véleményem (már csak a főszereplő Kristen Stewart iránt érzett szimpátiám miatt is, de most nézzük az „előzményt”, vagyis A hírnök 2: A vég kezdete című filmet.
Szóval 2007-ben elkészült a Messengers első része az Alkonyat sorozatból ismert Kristen Stewart főszereplésével. Nem volt nagy kunszt, de legalább ott volt normális cselekmény, csutkára tekert hangeffektek, melyek esti órákban a szart is kiijeszthetik a gyengébb idegzetű nézőkből és látvány, mely igaz kimerült pár CGI szellemben, de legalább volt. A felsoroláson kívül semmi extrát nem nyújtott, ezért is érdekes, hogy a mozikban mégis jófajta tehén módjára tejelt. Hülye amcsik mindenre vevők…Így aztán várható volt, hogy néhány milliót megpróbálnak még lehúzni a sztoriról. Helyesbítve csak a film címéről, ugyanis, mint ahogy említettem, történetben és szereplőkben a két filmnek semmi köze egymáshoz. Leszámítva talán a kukoricaföldet és a mellette található házat, amely hasonlít egymásra. Történetünk úgy fest, hogy van egy család, egész konkrétan John Rollins (Norman Reedus) családja. Egy kukoricafarmon élnek, ahol a szárazság miatt a kukorica pusztul. Pedig a ház ura a termésben látja a megélhetést, ami ugyebár nem nagyon van, azt a keveset pedig megeszik a környéket ellepő szemtelen varjak. Rollins kétségbe is van esve rendesen, mert ebből így nem lesz pénz. Egyik nap a pajtában kutakodik, ahol rátalál egy madárijesztőre, A szalmából készült báb valóban rémséges, így egyből ráhozza a frászt Rollins, gyáva, ám de a végén megbátorodó fiára (Laurence Belcher). A csúfság ki is kerül a kukoricás közepére, ahol valóban remek szolgálatot tesz. Kiderül ugyanis, hogy nem egy hétköznapi, ócska madárijesztőről van szó, hanem egy gonosz fajtáról, aki képes magát leakasztani a fáról, elmenni, gyilkolni, majd visszaakasztani magát. A nézőkkel, illetve a DVD megvásárlóival szemben jó nagy átverés, hogy a film borítójára az van írva, hogy “Még az első résznél is véresebb”. Hát szerintem az első rész egyáltalán nem volt véres, ott a hanghatások domináltak, de ez sem nevezhető vérfürdőnek, hiszen pár csepp látható nagyjából. Az első részben valóban voltak ijesztő jelenetek, de ebben a filmben annyi volt, mint a főhős kukoricaföldjén a termés, vagyis egy nagy nulla. A Bulgáriában forgatott filmből egyedül Todd Farmer volt az, aki az első rész munkálataiban is részt vett, de íróként a Halloween készülő 3. részénél is segédkezett, sőt a Véres Valentin 3D-s újrára, illetve a Péntek 13 kultsorozat utolsó darabja, a Jason X is hozzá köthető. A rendezés az eddig dán rövidfilmeket készítő Martin Barnewitz nevéhez fűződik, akiről még az imdb-n sincs kép, ez pedig szerintem mindent elárul róla. A színészek játéka rettenetes, Norman Reedus az egyetlen név a stáblistán, aki nekem ismerős. Ő volt Penge haverja a Penge 2.-n és a Cigarette Burns című Masters Of Horror epizód főszereplője. Illetve 2010 óta az egyik Dixonként láthatjuk őt a The Walking Dead sorozatban. A zenéért azonban nem egy ismeretlen hobbi zeneszerző felelt, ide maga a korai Sam Raimi horrorok (például Evil Dead-trilógia) muzsikájáért felelős Joseph LoDuca írt dallamokat. Bár most utólag nézem, hogy LoDuca írta a Hírnök első részének is zenéjét, így a már fentebb említett Todd Farmer forgatókönyvíróval karöltve ők ketten az összekötő kapocs a két film között.
Összességében a Hírnök 2 nagyon silány produkció volt. Vártam,hogy történjen valami, de gyakorlatilag semmi. Ha már gyilkolós madárijesztőre vágyom, akkor inkább a 2011-ben készült Husk című alkotást nézem meg. Hiába reménykedtem a végében valami csattaófélével kapcsolatban, de az is elmaradt. Így az én pontszámom is messze elmarad az értékelhető produkciótól.
Pontszám 4/10
A hírnök 2: A vég kezdete (Messengers 2: The Scarecrow) /2009/ Bemutató: 2009. július 21. Forgalmazó: Stage 6 Films Hazai dvd megjelenés: 2011. március 26. (Gamma Home Entertainment) Rendező: Martin Barnewitz Forgatókönyvíró: Todd Farmer Zeneszerző: Joseph LoDuca Operatőr: Lorenzo Senatore Vágó: Matt Michael Szereplők: Norman Reedus (John Rollins) Heather Stephens (Mary Rollins) Claire Holt (Lindsey Rollins) Richard Riehle (Jude Weatherby) Darcy Fowers (Miranda Weatherby)
A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...
Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....
A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...
A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...