Egy hónap sincs már hátra Karácsonyig, így mi is aprólékosan előtárjuk az „ünnepi” filmeket. Nyugi, nem kell megijedni, Kevinnel és a betörőkkel nem foglalkozunk, sokkal inkább az olyan torzszülött alkotással, mint jelen esetünkben a Santa Claus Conquers The Martians.

A marsi kölykök nem esznek, nem alszanak, semmit sem csinálnak, csak a földi tévéadásokat bámulják. Azonban egy KIDTV egy különleges műsorral rukkol elő, alapvetően a földi gyerekek számára: ellátogatnak az Északi-sarkra, hogy interjút készítsenek a Mikulással, és bemutassák a Mikulás gyárát, ahol a karácsonyi ajándékokat készítik.

A marsi vezető is látja azonban az adást, és megfogan benne az isteni szikra: ahhoz, hogy a marsi kölykök életébe vidámságot hozzon, és elrángassa őket a tévék elől, ellátogatnia a Földre, és el kell rabolnia a Mikulást. Ez természetesen némi csörtével járul a marsiak és az amerikai hadsereg között, de nem baj. Mikor barátaink megérkeznek, meglepve tapasztalják, hogy New York utcáin valósággal hemzsegnek a Télapók és mivel nem tudják, hogy hol keressék az igazit, két földi gyerek segítségét kérik annak felkutatásához. A kis Billy és testvére, Betty természetesen nem tud nemet mondani a kedves felkérésre, főleg miután fegyvert fognak rájuk, úgyhogy szépen elutaznak az Északi-sarkra, ahol meg is lelik az igazi Télapót.

Egy ilyen sztoriba természetesen kell áruló is, ő lesz Voldar, aki szerint a Marson úgy jó minden, ahogy van, és nem kéne a fennálló társadalmi rendet holmi földi Mikulásokkal megzavarni. Így kitalálja, hogy nemes egyszerűséggel kivágja a légzsilipen a Mikulást is, meg a két gyereket is, de a terve kudarcot vall.

A Marsra érkezést követően felépül a marsi Mikulásgyár is, így minden adott, hogy a marsi gyerekek is megkapjanak minden földi jót. Voldar még bepróbálkozik egy támadással, de annyira béna szerencsétlen, hogy mindenféle gyerekjátékok segítségével sikerül elüldözni egy olyan betegen filmezett jelenetben, hogy David Lynch is megnyalná miatta mind a 10 ujját. Miután mindent sikerült elrendezni, a Mikulás visszaindul a Földre, hogy még idejében teljesíthesse a földi gyerekekkel szembeni karácsonyi kötelezettségeit.

Ha a sztoriból nem derült volna ki, hogy mekkora sületlenség ez a film, akkor képzelj el egy átlagos 60-as évekbeli sci-fit, csak azzal a különbséggel, hogy zéró költségvetésből csinálták, kifejezetten a gyerekek számára. Igen, ez pont olyan rossz, mint ahogy hangzik, csak még annál is rosszabb. Ezt a filmet azoknak tudom ajánlani, akiknek egy film élvezetéhez nem szükséges, hogy az alkotás rendelkezzen a következő dolgokkal: átélt színészi játék, logikus forgatókönyv, látványos díszletek, komolyan vehető cselekmény, szellemes humor. Mondhatni ez az igazi anti-film, hiszen a fenti jelzők totális ellentettjei találhatóak meg ebben az alkotásban.

Nicholas Webster – akinek a nevét a későbbiekben már csak kis hazánkban teljességgel ismeretlen tévés sorozatok stáblistáján lehet felfedezni – fő műve  a röhejes rossz filmek igazgyöngye, aminek ott a helye az Ed Wood életmű mellett. De csak óvatosan közelítsetek felé, mert ha nem vagytok elégé felkészülve hozzá, akkor 8 napon túl gyógyuló sebeket is okozhat. A világszerte hírhedt film néhol már majdnem olyan rossz, hogy élvezhetővé is válik, de az esetek nagy többségében azért inkább a szánalmasan gyenge jelmezeken, díszleteken, dialógusokon, és színészi munkán nevetünk – vagyis a film készítőin, semmint velük. A Santa Claus Conquers The Martians egy hihetetlenül bájos gyerekfilm akart lenni, de ha jól sejtem, akkor csak ilyen hozzám hasonló perverzek nézik. A filmben egymást érik a bénábbnál bénább jelenetek, szereplők, nevek, dialógusok. Néhány szereplő nagyon túljátssza a szerepét, és ez baromi nevetségessé teszi az egészet. Egyet mondok: akit érdekel, hogyan vitte el a Mikulás a karácsony “szellemét” a Marsra, az mindenképpen nézze meg ezt a filmet. Normális embereknek viszont nem ajánlott.