Mägo de Oz – Gaia III: Atlantia (2010, Warner)
Amire öt éve vártam, megtörtént: Ózék befejezték a Gaia-sztorit, amivel lényegében az új évezred nagy részében foglalkoztak. A monumentális, háromrészes koncepció első fele még 2003-ban látott napvilágot, épphogy szimpla albumként (Txusék akkor még nem akartak dupla CD-t, két nótát le is hagytak a végleges verzióról), ám a Gaia II: La Voz Dormida két évvel később már két diszken terpeszkedett el, mint ahogy a trilógia befejező része, az Atlantia...
Flaska – Badass EP (2015)
Talán jobb, ha előre szólok, hogy a Flaska által játszott kalózmetal (vagy akármi...) tőlem távolabb áll, mint bármilyen más irányzat ebben a műfajban. Ez olyan bulizene, amit nyitottan fogadna a Korpiklaani vagy az Alestorm tábora, komolyan venni tehát nem tudom és nem is kell, mert csak a szórakoztatás a célja. Nem kívánok dalról dalra végigmenni a 4-számos Badass EP-n, homogén hangzású, vidám lakodalmas-rock zenét hallhatunk majd negyedórán keresztül. Amennyiben a rumtól...
KlasszikuShock: KISS – Crazy Nights (1987)
Who Dares Wins. Condomnation. Kevesen tudják, hogy eredetileg ezen címek valamelyikével jelent volna meg a KISS tizennegyedik stúdiólemeze 1987-ben. A '70-es évek végére a korábban sikert sikerre halmozó banda komoly lejtmenetbe került, amiből végül csak a maszkok bravúros időzítésű elhagyásával és az 1983-as Lick It Up sikerével sikerült kikecmeregniük. Mindez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy a zenekarban nyugvópontra jutottak a dolgok: hiába vált be tökéletesen gitárosként és dalszerzőként Vinnie...
KlasszikuShock: U.D.O. – Mean Machine (1989)
Nyilván megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik lemezt is lehet klasszikusnak nevezni. Ez többnyire az ember szubjektív véleményén alapszik, persze ettől még a beszédes lemezeladási adatokat nem lehet megmásítani. Ami tetszik a Népnek, az bizony tetszik. Punk-tum. Arra viszont kíváncsi lennék, milyen végeredménnyel zárulna egy olyan szavazás, melyben azt kellene eldönteni, hogy az Accept vagy az U.D.O. lemezeit szeretik-e jobban a rockerek. Lehet, hogy az erős nosztalgia, vagy valóban...
KlasszikuShock: Metal Church – Blessing In Disguise (1989)
Írásom előtt átnéztem, hogy eddig milyen zenekarok lemezeivel foglalkoztunk a KlasszikuShock rovatban. A tradicionális, vérbeli heavy metaltól kezdve az ős glam rock-on keresztül a gothic muzsikáig több műfajjal foglalkoztunk. A lemezekről írt cikkeink fürkészése során azonban volt némi hiányérzetem. Nem találtam klasszikus US power metal korongokat. Jó, persze lehetne még sorolni, hogy milyen zenei műfajt felejtettünk eddig ki, van belőlük bőven, de hétről hétre igyekszünk majd ezt pótolni. Mi...
KlasszikuShock: Hooligans – Nem hall, nem lát, nem beszél...
Egy dolgot szeretek a Karácsonyban. Na jó, azzal együtt kettőt, hogy újra végignézhetem Kevin kálváriáját a betörőkkel. A másik fő pozitívum számomra, hogy a degeszre zabálás után ez az a három nap az évben, amikor nem hajt a „tatár”, szeretteinkkel összebújva kicsit kipihenhetjük az egész év okozta fáradalmakat. Ilyenkor jut idő bepótolni egy-két filmelmaradást, meghallgatni néhány olyan lemezt, amelyre nem jutott időnk, de persze kedvenc klasszikusainkat is elővehetjük. Ha...
Redemption-This Mortal Coil
Két éve mikor először hallottam a Redemption zenekarról, az akkortájt megjelent Snowfall On Judgement Day albumuk kapcsán, egyből felkaptam a fejem, hogy na végre egy kiemelkedő zenekar akiknek tényleg van jövője az egyre jobban feltöltődő progresszív rock zenei piacon.Tökéletesen ötvözik a Dream Theateres változatosságot a thrash metálos elemekkel, mégsem mondhatni azt , hogy kaotikus lenne a zene.Mégis azt mondtam akkor,hogy jó,jó de van még hova fejlődni,sok az üres járat a cd-n,inkább vettem le a...
Meghallgattuk: Evermind-Büszkeségem Mocsara
Lemezkritikát írni a mai fogyasztói szokások mellett sokszor igencsak hálátlan dolog. Egyrészt, sok olvasó csak a fejéhez kap, hogy ugyan minek akarja neki egy újságíró megmagyarázni, hogy az adott hanganyag milyen is. Majd azt ő jól eldönti saját minősítésében. Másodszor annyira a populárisra rendezkedett be még a rock és a metál társadalma is, hogy ha nem valamelyik mainstream zenekar új lemezéről jön ki cikk, az átlag ember rá sem...
KlasszikuShock: Sodom – Agent Orange (1989)
Dave Mustaine korábban úgy nyilatkozott a Metallicás éveiről, hogy akkoriban a bandában egyedül ő tudott zenélni. Nem voltunk ott a próbákon, így nem tudhatjuk füllentésről van-e szó, vagy Hetfieldék akkoriban valóban csak próbálgatták hangszereiket. Mindenesetre kikupálódtak, az egyszer szent. Ennek ellenére úgy tartom, hogy a ’80-as években a tengerentúli thrash brigádok technikai tudásban jóval előrébb tartottak, mint európai vetélytársaik. Főleg ugye a Bay Area színtér, így az Exodus, a...
Lamb of God – VII: Sturm und Drang (2015)
Nergal leukémiája és a Slipknot argentin szappanoperákba illő dobos/bőgős drámázása mellett, talán Randy Blythe Csehországban történt letartóztatása, illetve az azt követő kálvária jelentette a rock/metal sajtó egyik legfelkapottabb bulvártémáját az elmúlt években. Mind a 2009-es Wrath, mind pedig a 2012-es Resolution lemez a Billboard lista dobogós helyén nyitott az Isten Bárányainak hazájában, s senki nem is sejtette, hogy a banda csúcskorszaka után közvetlenül az abszolút mélypont és kilátástalanság lesz történelmük következő fejezete....


















