Lemezkritikák

2013 utolsó KlasszikuShock írása következik most. Sokat gondolkodtam, hogy ha már az évet elbúcsúztatjuk, akkor a rovatba is valami igazán méltó albumnak kell szerepelnie. Olyan amire minden rockzenét szerető ember felkapja a fejét, amire mindenki elismerően bólogat. Aztán az jutott eszembe, hogy valami igazi kuriózum kellene amit méltatlanul kevesen ismernek, pedig többre lennének hivatottak. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, legyen az utóbbi. Mégis jobb egy olyan együttesről olvasni, akiket...

Két hete a Paradise Lost, „Draconian Times” albumát választottam, a KlasszikuShock rovatba. Múlthéten Gyuri a Judas Priest „British Steel”-jét vette górcső alá. Két olyan album, ami az adott stílusban mérföldkő volt a zenetörténelemben, és amik máig emberek millióinak kedvencei. Két ilyen híres, sikeres és ismert album után, úgy döntöttem nem ezt az irányvonalat folytatom, hanem előveszek valami olyat, ami a maga nemében nagyszerű, de mégsem lett soha olyan...

A Roxx Gang zenekart megemlítve szerintem a hazai zenerajongók többsége csak pislog nagyokat. Maximum a sleaze/glam szerelmeseinek dobban nagyot a szív, mert rögtön rávágják a banda bemutatkozó nagylemezének címét, na és persze azt is fejből tudják, hogy a korongon található két nagy slágernek mi látható a klipjében. Bizony, aki a ’80-as évek végén már rendelkezett parabola antennával, vagy olyan kütyüvel, amivel lehetett fogni a külföldi zenecsatornákat, az sűrűn láthatta...

Tegnap délután becaplattam a Rocközön.com stúdióba, mert előzőleg láttam kiírva a honlapon, hogy megvásárolható a Magnetica DVD-je, amit a Szigeten rögzítettek. Mivel ott voltam a koncerten, ráadásul Hemi emlékére adták ki, aki utolsó találkozásunkkor mesélte, hogy ezt az anyagot vágja, és nem tudja úgy betenni a hülye fejem, hogy ne legyen ciki, hogy "alszom", elhatároztam, hogy mindenképp megszerzem a korongot. Steve szólt, hogy ő pénteken bemegy a rádióba, és megveszi, így...

Michael Monroe számomra a nyolcvanas évek egyik “mi lett volna ha” története. Mi lett volna, ha Vince Neil és Razzle nem indul el aznap este autóval még egy karton whiskey-ért? Mi lett volna, ha a Hanoi Rocks klasszikusnak nevezett felállása még éveken keresztül albumokat tudott volna kiadni? Valószínűleg minden idők egyik (ha nem a) legsikeresebb finn zenekara lehettek volna. A dolog legszebb része talán az, hogy Michael nem ragadt...

Kamaszkorom óta nagy rajongója vagyok a Paradise Lost-nak, így számomra minden egyes lemezük megjelenése igazi eseményszámba megy. A 2012-es Tragic Idol kapcsán folyamatosan a Shades of God/Icon korszak megközelítését emlegették, az idei esztendőre pedig egy még retrósabb anyagot ígértek, amire bevallom egy kicsit fanyalogtam, hiszen jelen tárgyunk zenekara úgy tért vissza a metal gyökereihez a 10 évvel ezelőtt kiadott cím nélküli lemezzel, hogy az erőltetett múltidézgetés helyett még hozzá is tettek az addigi...

Több szempontból is különleges eset az Agnostic Front. A New York-i keresztapák ott voltak a legelső HC bandák között. Sőt, az is kijelenthető, ők a világ legrégebbi hardcore bandája, legalábbis a nagyobbak közül egész biztosan. 1982-ben (bár erről vélemény megoszlás van, többen 1980-at jelölnek meg indulásként de feltehetőleg  Roger Miret 1982-es csatlakozásától számítják a banda működését) alakult ugyanis a zenekar, így akárhogy is nézzük, a horda idestova már 20...

Írásommal abszolút nem szeretnék megbántani egyetlen hazai zenészt/zenekart, de véleményem szerint thrash metal vonalon (vagy manapság már előszeretettel groove metalnak keresztelt) idén a Mezőkovácsházáról indult Ektomorf alkotta a legnagyobbat. Valamiért itthon nem szeretik Farkas Zotyáékat. Nem tudom a miértjét, de igazából nem is érdekel. Elévülhetetlen tény, hogy a banda olyan karriert futott be magyar zenekarként, amit eddig kevesen tudtak véghezvinni! Többek közt turnéztak már a Children Of Bodommal, a...

Ha nem cseng ismerősen Vörös András neve, akkor kénytelen leszel autodidakta módon felzárkózni, mert ha most megkísérelném tömören összefoglalni az elmúlt 20 évet, akkor hosszabb lesz a bevezető, mint a lemezkritika. Nem is nagyon akarom az elődzenekar, Superbutt históriáját sem feszegetni, mert ez itt egy új történet, így is tessék közelíteni az Ørdøg első fejezetéhez, ami a Tíz Fekete Dal címet viseli. (Csak nem egy kis tiszteletadás Agatha Christie felé…?) ...

Egyáltalán nem tudok lelkesedni azért, ha egy banda, vagy épp egy kulcsfigurának számító zenész sorra ontja magából a lemezeket, akár az anyazenekar, akár más mellékzenekar berkein belül teszi azt, mivel 10-ből 9 esetben ez mindig a minőség rovására megy. Gondolom a 2013-as Savages lemezt nemcsak én éreztem egy rendkívül elkapkodott dobásnak az egy évvel azt megelőzően piacra dobott Enslaved után, ami mellesleg szintén nem volt egy kimagasló produkció, még a Soulfly mércéjével mérten...