A Roxx Gang zenekart megemlítve szerintem a hazai zenerajongók többsége csak pislog nagyokat. Maximum a sleaze/glam szerelmeseinek dobban nagyot a szív, mert rögtön rávágják a banda bemutatkozó nagylemezének címét, na és persze azt is fejből tudják, hogy a korongon található két nagy slágernek mi látható a klipjében. Bizony, aki a ’80-as évek végén már rendelkezett parabola antennával, vagy olyan kütyüvel, amivel lehetett fogni a külföldi zenecsatornákat, az sűrűn láthatta a jobbnál jobb bandák klipjeit. Ma már a zenecsatornákon is a különböző túlélési és a tököm tudja milyen összeköltözési szörnyűségek láthatóak, így a jobb klipekért muszáj felkeresnünk valamelyik videómegosztó csatornát.

A bandát 1985-ben Kevin Steele énekes alapította, miután szülővárosából Clevelandből a több lehetőséget kínáló, a mediterrán Florida nyugati partján található Tampába költözött. Itt hamar összehaverkodott Eric Carrell gitárossal, így a Roxx Gang váz már készen is volt. Mellettük folyamatosan cserélődtek a muzsikusok, de a lemeztársaságok rögtön pénzt láttak az alakuló formációban. Márpedig a pénz pénzt fial, tudták ezt jól a Megaforce kiadónál, akik rögtön pénzt ajánlottak fel, na meg stúdióidőt. Az aktuális felállás meg is ragadta a kínálkozó lehetőséget, csak közbeszólt egy tragédia. Eric Carrell gitáros lezuhant egy hídról és szörnyethalt. A hírek szerint Ericnek valami titokzatos fulladásos betegsége volt, ez a roham pedig pont a hídon tört rá, de pontos adatok ezt nem támasztják alá.

A temetésen Kevin Steele egykori barátját, Jeff Taylort kérte fel, hogy gitározzon. A menedzserük, Carl Canedy azt mondta, hogy ügyes ez a Jeff gyerek, de kellene mellé még egy gityós. Így jött a képbe Wade Hayes, így tehát Roby Strine basszusgitárossal és David James Blackshire dobossal kiegészülve 1986. december 6-án bevonultak a London stúdióba, ahol elkészítették a Love ’Em And Leave ’Em című kazettaalbumot. Nekem nem volt szerencsém ehhez az anyaghoz, de arra emlékszem, hogy az akkor még Metallica Hungarica című fanzine-ben Cselőtei Laci áradozott a kiadványról. Cselőnek jó füle volt, mert pontosan 12 hónappal később a banda ajtaján a Virgin Records emberei kopogtattak, akik zsákban hozták a sok dollárt, na meg a nyolc albumra szóló lemezszerződést (a megállapodás értelmében ebből kettőt minden körülmény között kötelességük lesz megjelentetni).

Így aztán a banda nekilátott elkészíteni első nagylemezét. A kiadó semmit sem bízott a véletlenre, a kaliforniai Burbank Enterprise stúdióban készülő lemez produceri munkálataival azt a Beau Hill-t bízták meg, aki többek közt a Ratt és a Winger lemezek csúcshangzásával már világhírnevet szerzett magának. A már említett kazettaalbumról öt nóta került fel a Things You’ve Never Done Before című bemutatkozó lemezre, azonban azokhoz képest állítólag jóval polírozottabb változatot kaptak. És itt jön a képbe rögtön a banda sikertelensége is. Mert az oké, hogy rögtön nyakukba szakadtak a dollármilliók, a koncertjeiken olyan hírességek mentek fel hozzájuk örömzenélni, mint Gene Simmons a Kissből. Elhinnétek, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező muzsikus csak úgy bratyizásból elvállalna ilyen fellépést? Egy lópikulát. Mindent a kiadó irányított. Biztos vagyok benne, hogy Beau Hill producernek minden tudására szükség volt, hogy olyan hangzást kreáljon a Roxx Gang lemeznek, amely keményen szól, de kinyitja a tinik pénztárcáját is. Ennek szintén része volt az image is. Kevin Steele-ék rosszmájúan kifejezve, szinte több időt töltöttek a kozmetikusnál, mint a próbateremben. A turnékra is kaptak pénzt, így aztán a Warrant előtt végigjárhatták az USA-t. Az MTV Headbangers Ball műsora orrvérzésig játszotta a Scratch My Back és a No Easy Way Out klipjét, de a rádióállomások is folyamatosan tolták a dalokat. Negyed millió példányt szépen el is adtak belőle.

Elsősorban a két gitár miatt zenéjükben keményebbnek tűntek a többi sleaze/glam bandától, sőt igazából a tagok keményebbek is akartak lenni. Csak hát megint a pénz ugyebár..így aztán többször hajba kaptak a kiadójukkal, aminek következményeként a zenekar bedobta a törülközőt és 1991-ben feloszlott. Mindössze egy lemez (ráadásul egy sikeres lemez) után. Nem semmi történet ugye? A ’90-es évek közepén aztán Kevin Steele énekes megvárta, míg lecseng a grunge-őrület és teljesen új tagokkal újjáélesztette a bandát.

Ennek első lenyomata az 1995-ben megjelent The Voodoo You Love album. Az újjáalakulásban Kevin társai Roby “Strychnine” Strine basszeros, Dallas Perkins gitáros és Andy James dobos voltak, bár a lemezt már nem ők játszották fel. A The Voodoo You Love albumot végül a – Kevin Steele – ének, Stacey Blades (ex-Fraidy Katt) – gitár, Tommy Weder – dob és Dorian Sage – basszusgitár – négyes játszotta fel, de a dalok többségében továbbra is Kevin Steele szava döntött és a produceri teendőket is magára vállalta a banda. Nem is tették rosszul, ugyanis a 12 nóta bitangul szól. A stílus természetesen a debüthöz hasonlóan megalkuvásnélküli sleaze/glam, még akkor is, ha a két lemez közötti hat év alatt hatalmas változáson ment át a zeneipar. Míg 1989-ben a Roxx Gang klipjeit rogyásig nyomták a zenei tévécsatornák, 1995-re már klipet sem nagyon volt értelme készíteni a bandáknak. Pláne nem egy glam csapatnak, hiszen ekkortájt ez a műfaj visszaszorult a cső undergroundba.

Ettől függetlenül a Hot For Love és a Time Bomb is megfilmesítésre került az albumról, más kérdés, hogy ezeket a tévétársaságok már alig tűzték műsorra. Pedig a lemezt gondozó Perris Records is teljes mellszéllességgel támogatta a csapatot, mivel a cég emberei is csúnyán rajta voltak a glam-vasúton. A Roxx Gang mellett olyan bandákat igazoltak le, mint a BulletBoys, a Bang Tango vagy az L.A. Guns. Két évvel a The Voodoo You Love album után aztán szintén a Perris Records jóvoltából CD-n is elérhetővé vált a banda korai korszakát felidéző Love ‘Em and Leave ‘Em demo, ami alapján anno szerződéshez jutottak a Virgin kiadónál. Kevin Steele továbbra is szemben úszott az árral, sikertelenség ide, érdektelenség oda, ha más tagokkal is, de tovább vitte a Roxx Gang nevet, legalábbis 2000-ig. 1998-ban kiadták a Mojo Gurus, majd 2000-ben a Drinkin’ T.N.T. And Smokin’ Dynamite korongot, majd végleg visszavonulót fújtak. Náluk ezt vehetjük készpénznek. Kötve hiszem, hogy valaha, bármiféle összefonódásban találkozhatnánk még a Roxx Gang névvel, annál is inkább, mert Kevin Steele idén The Mojo Gurus néven összehozott a Roxx Gangnél jóval blues-osabb hangvétellel megszólaló zenekart, amellyel köszöni szépen, jól megvan. Ettől függetlenül az első két Roxx Gang lemezt melegen ajánlom bármely sleaze/glam rajongónak.

Pontszám: 8/10

Az együttes tagjai:
Kevin Steele – ének, harmonika
Stacey Blades – gitár, vokál
Dorian Sage – basszusgitár, vokál
Tommy Weder – dob, vokál

A lemezen hallható dalok listája:

01. Daddy’s Farm
02. Stone Dead Drunk (Again)
03. Time Bomb
04. Hot For Love
05. Silver Train
06. Can’t Catch Me
07. What You See
08. Be Your Man
09. Shame On Me
10. Hot ’Lanta
11. Thick As Thieves
12. Meanwhile Back At The Ranch